Borza Helga - ügyvédjelölt és terepfutó, na meg a Spartan Világbajnokságot is megjárta!

Ahogy a tárgyalóteremben, úgy a Spartan versenyeken is sokszor kemény csaták folynak. Ezek szerint szereted a kihívásokat?

Nagyon, igazából így nőttem fel, mindig volt előttem egy kihívás, egy verseny, egy cél. 8 éves koromtól az egyetem kezdetéig versenyszerűen atletizáltam, sprint számokban indultam. 18 éves koromban abbahagytam a versenyzést, és az egyetem alatt elkezdtem hosszabb távokat futni, ami nekem 5 km-t jelentett akkoriban. Gondosan megterveztem az útvonalat, volt hogy jobban, volt hogy nehezebben de a végén mindig nagyon boldog voltam, hogy megcsináltam. Aztán ez rendszeressé vált, beszívott teljesen az élmény.

Így azonnal beszipantottak a versenyek is?

Inkább hiányoztak, amíg nem voltak. Miután a sport és a versenyzés mindig is az életem része volt, a mindennapjaimban fix helye van az edzéseknek, hétvégenként a versenyeknek. Ami változik az a motivációm, a távok és a terepek.

Olyan elismert versenyeken jártál már, mint a Mátrabérc, a Lavaredo, vagy épp a Spartan világbajnokság 2019-ben. Azért ezek szép kis motivációk…

Igen, idén már másodszor indultam a Lavaredo rövidebb táján a Cortina trailen. A Dolomitok az egyik kedvenc helyem. Ami a spartan vb-t illeti, már a kvalifikációra is nagyon büszkén tekintettem. 2019. őszén pedig én is képviselhettem a hazámat az USA-ban, Tahoe Lake-en, ahol a világ legjobb spartanosaival futhattam egy pályán elképesztő kemény körülmények között, hóban, szélben, hegyi patakokon átkelve és végül sikeresen, korosztályomban 13. helyen végeztem. Eddigi pályafutásomat tekintve erre az eredményre vagyok a legbüszkébb.

Ez a világbajnokság volt életed eddigi legnehezebb versenye is egyben?

Az andorrai spartan ultra még ettől is keményebb próbatétel volt: 50km 3800m szintemelkedéssel és 70 akadállyal, ugyanakkor az egyik legszebb helyen, ahol valaha jártam, a Pireneusokban. És amennyire nehéz, annyira emlékezetes is. Volt bennem harc a szintidőkkel is, magammal is, a testem már rég leült volna a depóban 30km-nél, de mentem, amíg volt esélyem beérni. Már több, mint 12 órája a pályán voltam, és többször is éreztem úgy, hogy nem biztos, hogy ez ma meglesz, de mentem tovább, és ahogy 45km körül megpillantottam a hegyek között a naplementét, akkor visszaemlékeztem a hajnali rajt pillanataira, ahogy kelt fel a nap, és éreztem, hogy egész nap együtt voltunk, és most együtt megyünk lefelé. Ez például egy valóban csodás és maradandó emlék a mai napig.

Fiatal korod ellenére mennyi szép élményt adott már neked a sport…

Ugye?! Azt sem fogom sosem elfelejteni, amikor a Spartan Világbajnokságon az egyik utolsó akadálynál elém jött Laci (a barátom, társam, és legnagyobb támogatóm) szurkolni és elém hozta Foxit (a plüss szerencse rókámat, aki minden versenyre és vizsgára elkísér). Lerakta Foxit a burpee zóna szélére, hogy lássam, így küldték az energiát és együtt szurkoltak, hogy ezt már simán kibírom, és cserébe vár egy rózsaszín fánk is a célban.

A sport és a versenyzés által a baráti kapcsolataid is átalakultak?

Egyértelműen. Az ismerősi, baráti köröm nagy része futókból, spartanosokból áll, rengeteg új embert ismertem meg, akikkel közös az érdeklődési körünk és a sok közös élmény kapcsán mélyebb barátságok is kialakultak.

Azt hogy kezeled, ha egy baráttal versengtek egy pályán?

Nagyon szeretek versenyezni, de a legfőbb versenytársam mindig saját magam. Amikor nem voltak versenyek a covid alatt, akkor is mindig versenyeztem magammal, kitűztem kisebb nagyobb kihívásokat, engem ez motivál. Versenyek reggelén mindig azt mondom nem szeretem, mert izgulok, de pályán lenni leírhatatlanul jó érzés. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy itt, és most vagyok, erre készültem, azt csinálhatom amit szeretek, és kihozhatom a maxot, így érzem igazán jól magam. Persze másokkal is versenyzek ha épp látom, hogy beérhetek még valakit, vagy hallom, hogy közvetlen mögöttem jönnek mindig kicsit gyorsabban megyek, és próbálkozok. Az is előfordul, hogy nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Ezek mind onnan fakadtak, hogy fejben szétestem egy sikertelen akadály, vagy egy rosszabb szakasz, esetleg esés után. Amikor fejben elengedem, nem tudom kihozni azt amire képes lehetnék, és ez mindig csalódás.

Ezek szerint izgulós típus vagy?

Jaj, nagyon. Ha már nem beszélek sokat, akkor baj van. A verseny előtti este, és a verseny reggelén hozzám se lehet szólni, koncetrálok, lejátszom magamban mi várható, hol mit frissítek, mi lesz nehezebb rész, már gondolatban a pályán vagyok. A verseny helyzetekkel járó körülményeket már jobban kezelem. Régebben nehezebben ment, ha például elrontottam egy akadályt, volt, hogy elment a kedvem az egésztől és rányomta a bélyegét a versenyre, de most már ebben fejlődtem, és rendezni tudom fejben, és csak a következő feladatra figyelni.

Mik az elkövetkező céljaid, terveid?

Távban terepen egy 100 pluszos verseny, spartan race-en pedig újra egy világbajnokságon. Szeretném spartanon egyszer kipróbálni magam a 24 órás ultrán, de ehhez még fejlődnöm kell.

Sokak számára már most is példakép vagy. Futóklubot vezetsz Debrecenben, és rendszeresen tartasz edzéseket is. Hogy bírod energiával?

Néha előfordul ám, hogy épp nincs kedvem edzeni. Jobb lenne pihenni, kajálni, filmezni, hideg van, meleg van, esik… de akkor is megyek, ha el volt tervezve, mert tudom, hogy amint elindulok örülök, hogy ezt választottam. Nekem a sport rendszert, motivációt, és örömöt ad. Sokkal felszabadultabb, nyíltabb vagyok, a futóközösségek, versenyek világa pedig egy olyan közeg, ahol otthon érzem magam. Többet járok a természetbe, jobban értékelem az élményeket, az utazásokat mint a tárgyakat. Debrecenben vezető futónagykövete vagyok a MozaikMed futóközösségnek, több helyszínen is tartunk közösségi futásokat, ahol a futók erőnlétnek megfelelően, csoportosan, egy vidám és támogató közösségben futhatnak. Nekem is rengeteget ad egy egy ilyen futás, sokan kérdeznek tőlem, élményekről, tanácsokat is kérnek, én igyekszem segíteni amiben tudok és persze örömmel beszélek nekik a futásról, sportról, jó látni, hogy mennyi ember van, aki úgy szereti ezt mint én, és osztozhatunk ebben az élményben. Emellett idén nyártól a Spartan Training Group Debrecen egyik edzője is vagyok, így az a megtiszteltetés ért, hogy a spartanra, akadályfutásra (is) edző helyi csapat felkészülését segíthetem a versenyekre, és persze itt is egy szuper közösség része lehetek olyanokkal, akik hasonlóan őrültek, mint én.