Bonyodalmakban gazdag futóéletem újabb állomása - beszámoló a Bükki Fun Runról

A felszerelésem

Az egyik legnehezebb ügy téli időjárásban a hány réteg és pontosan milyen ruhadarabok kérdése számomra. Fázós vagyok, de azért van olyan tempó, vagy pulzustartomány, amelyen kifejezetten erősen izzadok és bőséggel termelem a hőt. Ehhez a futáshoz 156-164-es pulzust kaptam. Ez számomra haladósabb kategória. Ennek ellenére a ruházat kiválasztásánál inkább a sok hó hűtő hatásait és a télies hőmérsékletet vettem figyelembe. Ráadásul pakoltam tartalék holmit is (pl. zokni, karmelegítő, szél- és vízálló kabát). Voltak nálam továbbá energiagélek, müzlis szeletek, hővédő fólia és egy cipőre húzható, profi, kifejezetten futásra tervezett hólánc, amit Norbitól előző délután kaptam, merthogy a hó mellett, a jegesedés is várható nehezítő és veszélyforrást jósolt. Tehát még rendes súlyt is cipeltem a hátamon. Ergo baromi melegem volt főként a futás elején. Egy Salomon Speedtrak-ben futottam, amely – a talpmintázata miatt - sárban, hóban igen jól szokott működni. A zoknis lábamra ragasztottam egy melegítő párnácskát, miután már alaposan szétázott a lábam, kiderült, hogy semmilyen érzékelhető hatása nem volt. Két réteg volt rajtam alul, három felül, plusz egy vastag sapka a fejemen. A rajt után úgy 3-4 km-rel félre kellett állnom, mert oly mértékben dőlt rólam a veríték, hogy az már zavart a haladásban.

Frissítés

Az Éva (Macpherson Éva, egészség és táplálkozás terapeuta) által javasolt, előző napi precízen kimért CH adagokat elfogyasztottam, a normál reggeli adagomat megettem és a rajt előtt úgy 20 perccel ettem egy banánt. Ettől függetlenül a rajt után kb. 30 perccel már toltam a gélt, mert a magas pulzus ette az energiámat, később ehhez csatlakozott az irdatlan hó mennyiség, s persze az aránylag hűs levegő is, amely a kezdeti kisebb hőgutát követően a föntebbi régiókban alaposan lehűtött. Összesen 150 gramm szénhidrátot fogyasztottam gélek formájában (3 és fél tubus Sponser Liquid Energy), illetve egy 20 grammnyi vegyes (lassú, gyors) CH-t tartalmazó müzlis szeletet (Cerbona Sport Energy csokis-mandulás) és megittam 1 liternyi cukrozott teát, nyilván folyadékot víz formájában még vettem magamhoz. A menetidőm szerint szűk 5 órát mozogtam, átlag 156-ös pulzuson.

Haladás a hóban, pulzuskontroll

A megadott pulzusértékek mentén kellett mozognom. A kihívást inkább a lejtőkben éreztem (amiből kezdetben egyáltalán nem akadt), de végül nem is a pulzusértékek megtartása okozott gondot, hanem maga az értelmes haladás. Nehéz szóban vázolni a helyzetet… Volt ugyan valamiféle nyom, amelyet részben az előttünk elhaladó Hard távon indulók tapostak ki, de annyira keskeny volt, hogy tyúklépésben lehetett csak futni, gyalogolni benne - részemről folyamatosan a bokámat rugdostam-, ráadásul mély porhó borította ezt a kitaposott ösvényt is, mint ahogyan mindent körülöttünk. Ahogy meneteltünk egyre magasabbra, úgy vált egyre nehezebbé a mozgás, ha netán sikerült is futni, ügyetlenkedős bukdácsolássá vált az egész. Dőltünk jobbra, balra, csak minimális kontrollal a kezünkben (vagy inkább a lábunkban). A hó folyamatosan tódult ki a lábaink alól, semmiféle tapadási felületet nem nyújtott. S így ment ez eszméletlen hosszan. A körülmények gond nélkül magasan tartották a pulzusomat, az energiám pedig rendesen falták.

S akkor jöjjön a váratlan fordulat…

Tamás-kútja után (23 km környéke) viszont lényegesen javult a hóhelyzet. Csökkent a mennyisége, ezzel együtt haladósabbá vált a futás, viszont megjelentek az első komolyabb jeges szakaszok. Az útvonal kellemesen hullámzóvá vált. Cikáztak a fejemben a különböző gondolatok az addig megtett távról, az állapotomról, az érzéseimről, a meleg szaunáról, ami a hotelban várt, a nap második felének programjairól…Meg-megcsúsztam, de csak piciket. Erősen koncentráltam a talajra, hol találok fix, jégmentes pontokat. Nem volt egyszerű, mert finom hóréteg borította az utat. Megfordult a fejemben többször, hogy megállok és felveszem a zsákomban lévő láncot. Hisz pont azért kaptam, hogy biztonságosan tudjak futni akkor is, ha jeges az út. Csak hátra kellett volna nyúlnom a kezemmel, könnyen elérhető helyre tettem. De nem álltam meg és nem vettem fel. Két km-rel a cél előtt, amikor a lejtő meredekebbé vált, s én pedig rendíthetetlenül robogtam lefelé, élvezve azt, hogy végre a hátam mögött tudhatom a nehéz emelkedőket, nagyon rossz helyre léptem…megcsúsztam és elestem a jobb karomra támaszkodva. Abban a pillanatban pontosan tudtam, hogy ezt a futást, ezt az esést sokáig emlegetni fogom, mint ahogyan azt az értelmetlen, buta döntést, ami miatt túl sietős volt, túl macerás az, hogy megálljak felvenni a szöges láncot, ami végig ott volt a zsákomban, s nem tartott volna tovább 2-3 percnél az egész. Eltörött a jobb csuklóm, szóval nem pusztán egy banális földre huppanás lett ennek a döntésnek a következménye. Rögtön éreztem, hogy nagy a baj.

Mindez 2 km-re történt a céltól. Miután összeszedtem magam a sokkból, lekocogtam a célba, megtettem a tó körüli tiszteletkört, s a női mezőnyben a hatodik helyen finisheltem.

A Straván itt látható a futásom. A vége előtt nem sokkal, ahol hirtelen leesik a pulzusom, ott estem el.

Tanuljatok az én hibámból és ne fussatok jégen, ha nincs alkalmas holmitok ehhez! Ha pedig van, ne sajnáljátok az időt arra, hogy megálltok és felveszitek, még ha éppen versenyben vagytok, akkor se. Én most nagy árat fizettem ezért a döntésért. Egy értelmetlen, simán elkerülhető balesetet szenvedtem, ami miatt ugyan nem hiszem, hogy újra heteken, hónapokon át mellőznöm kell az edzéseket, de biztosan eltart jó pár napig, míg összeszedem magam és kimerészkedek legalább aszfaltra.

Norbi pár héttel ezelőtti témába vágó videója jól szemlélteti, miben érdemes és miben nem, jégen futni. Fogadjátok meg a tanácsát!