bringázás, bikepacking, kerékpár, keresztedzés, bringatúra,

Bikepacking Hungary - avagy így jutott el a Smaradgvölgyből a Filozófusok kertjéig Szasza egy bringán

Forrás: Szabó Áron
Szász Norbert – rendszeres szerzőnk és fotósunk – ismét emlékezetes napokat töltött két keréken az ország egyik legizgalmasabb bringás kihívásán. El is meséli rögtön, hogy mi minden történt vele a közel ötnapos kaland során.

A hűvösvölgyi úton gurulok biciklivel a Széll Kálmán tér felé. A széles bringautat csak a keresztutcák darabolják fel. A padkák szépen zökkenőmentesen eldolgozva, éppen csak a környező autókra kell figyelni. Áron barátom elkísért az utolsó kilométereken. Legbelül mély elégedettséget érzek. Ugyan nem érzékenyültem el a sírás állapotáig, de kedvem lett volna (hasonlóan, mint a Tour de France utolsó szakaszánál) koccintani és kortyolni egy kis pezsgőt.

A rakparton már szerelik az augusztus 20-i ünnepség állványait, valahogy a lüktető város teljesen új impulzust ad. Jó ránézni a Parlementre, a Várra, aztán még egy kis emelkedő a Filozófusok kertjéig, ami megfeszíti az elfáradt lábaimat. Az utolsó méterek ezek. Olyan érzések jöttek elő bennem, amit már nagyon rég éreztem. Elégedettség, büszkeség, egy olyan meditatív állapot, ami az elmúlt napok küzdelmei során ismét feszítették a teljesítőképesség és a türelem határait. Volt pár ilyen emlékem az életemben. De ez valahogy mindig az első teljesítések élményéhez köthető.

Az első félmaratomhoz, az első maratonomhoz, az első Mátrabérchez, az első Ironman távú triatlonhoz, az első CCC-hez. Aztán ahogy kicsatolom a lábam, a Bikepacking Hungary szervezője nyakamba akasztja a szép kerámia érmet és gratulál. Bennem pedig végigpereg az elmúlt napok megannyi megpróbáltatása. Katartikus pillanatok ezek...

bikepacking, keresztedzés, terepbringa, sár, gravel,
Forrás: Szabó Áron

A Bikepacking Hungary rendezvénye a Hungarian Divide, egy olyan bringatúra, ahol az indulók idén Sátoraljaújhely mellől startolva szelik át az országot jellemzően terepen. A rendezvény önellátó. Szervezői oldalról ellátást nem kap senki, ugyanakkor Tour kategóriában igénybe lehet venni kísérést, külső segítséget. Solo kategóriában teljesen magára van utalva a résztvevő. A rövidtáv 730 km és 13500 m szintet tartalmaz, a hosszú táv mintegy 1500 km és 23000 méter szint. A rendezvénynek szintideje is van 7 illetve 12 nap, ha a teljes távon indul Tour kategóriában a bringás 13 nap. Én a rövid távon indultam.

Ahány induló, annyiféle felkészültség, képességek, tekerési és alvási stratégia. Én igyekeztem a komfortzónámon belül maradni. Csak nappali tekerést terveztem (reggel 6-7-es indulás este 8-9 órás érkezés), viszont nappal igyekeztem gyorsan haladni. Útközben minimál felszerelést vittem, mivel volt esténként külső segítségem és az alvás is biztosított volt az autóban. Utóbbi megoldás nemcsak kényelmes, hanem rugalmas is.

Én lettem Szasza segítője ezen a bringatúrán. Magam ajánlottam fel néhány héttel az indulás előtt, amikor elmesélte, hogyan zajlana ez a kihívás. Úgy gondoltam, alapból nehéz lehet napokon keresztül tekerni hegyen és völgyön át, megoldani azt, hogy mindig legyen valami inni- és harapnivaló. Ugyan mindenhová nem tudtam elémenni, de volt naponta 1-1 pont és az éjszakák amikor így mégis számíthatott némi komfortra. Ledöntöttük hát az autónk hátsó üléseit, rápakoltunk 1-1 derékaljat és hálózsákot, felszereltük az autót egy szivargyújtóról működő hűlőládával (innen került elő a hűtött víz, kóla, citromos sör), kemping székekkel, asztallal, gázfőzővel, egy nagy kanna vízzel, tusoló tömlővel és árgus szemekkel lestem az esemény követő trackjét, hogy mikor merre jár, merre tudom elcsípni. Mindehhez hozzátartozik, hogy családunk többi tagjának összehangolt együttműködése is kellett a több napos kalandhoz – a gyerekek elfogadó viselkedése és a nagymama gondoskodása.
mondja Judit, a Runner’s World szerkesztője, aki egyben Norbi párja az életben is.

Az útvonal jellemzően terep. Jobban járható turistautak, dózer és földutak, illetve makadámút és helyenként aszfaltos szakaszok is belekerültek a burkolat sokszínű repertoárjába. Szintkülönbségben sem szenvedett hiányt mindez. Keresztül haladtunk a Zempléni-hegységen, az Aggteleki karszton, át a Bükk- és a Medves-fennsíkon, érintve a Kékestetőt, a Cserhátot, a Nagy-Hideghegyet, illetve a Pilis magasabb vonulatait. Olyannyira összetett, komplex feladat egy ilyen túrát teljesíteni, és olyan magas szintű folyamatos figyelmet igényel, ami fizikailag és mentálisan is teljesen felemészti a szervezetet.

bringa, kerékpár, keresztedzés, hungarian divide, bikepacking,
Forrás: Szabó Áron

Az útvonal optimális körülmények között (hűvös, szélmentes, száraz idő) is nehéz. Azonban, ha az időjárás kicsit eltér ettől, számos nehézséget gördít a résztvevő elé. Idén az időjárás nem fogadott a kegyei közé. Első három nap a kánikulai meleggel kellett megküzdeni, biztosítva a szervezet folyadék és sóháztartását és folyamatos hűtését, aztán a harmadik éjszaka lecsapott az Armageddon, hatalmas vihar ment keresztül az országon, megkeserítve a szabadban éjszakázó bringások életét. A zivatar eláztatta az utakat, gyakorlatilag ellehetetlenítette a biciklizés fogalmát a mezőgazdasági és erdei ösvényeken. Hatalmas kihívás volt ez nekem is, bár tudtam, hogy így vagy úgy, de a nehezebb részeken is túljutok egyszer, csak idő kérdése. Itt talán az akarat és a türelem került fókuszba és egy csavarhúzó a kézbe, amivel folyamatosan lehetett kapargatni a sarat a váz és a beszorult kerék között.

bikepacking, bringázás, kerékpározás, keresztedzés,

Szűk 5 nap alatt teljesítettem a távot, de mindez nem sikerült volna, ha az eddigi futásaimból és bringás élményekből nem tudok ehhez komoly mennyiségű tapasztalatot meríteni és a problémamegoldási készletem is jóval csekélyebb lett volna. Így viszont sikerült túllendülni valamennyi holtponton, bár szerencsére nagyobb technikai problémám nem adódott és a defekt is elkerült.

Runner's World Terepfutó magazin

Runner's World Terepfutó magazin

Megrendelhető!
MOST 25% kedvezménnyel!

 

1495 Ft

1995 Ft

Először teljesítettem ilyen kihívást, emiatt megkaphattam azt az érzést, amit az „első” teljesítés tud nyújtani. Köszönöm a szervezőknek, hogy létrehoztak egy ilyen különleges rendezvényt, ami egyébként még zajlik és ha kíváncsi vagy arra, hogy ki merre jár, ITT tudod követni az eseményeket.

A galériában pár további fotó is helyet kapott, kattints és pörgesd át őket: