Borítókép: A futás fiatalít

A futás fiatalít

A rendszeresen futó emberek szervezetében kevesebb van abból a részecskéből, mely az öregedés egyik felelőse. Az Age folyóiratban megjelent tanulmány kutatói elit futókat és olyan embereket vizsgáltak, akik nem folytattak túlságosan aktív életmódot és sokat ültek.


Dán kutatók 2 csoportba sorolták az egészséges idős embereket: 15 olyan ember alkotta az egyik csoportot, aki élete során rendszeresen futott (átlagéletkoruk 64 év volt), a másik csoportban pedig 12 ülőmunkát végző ember volt, akiknek 66 év volt átlagosan a kora. A kutatók megvizsgálták a térdízületüket és a glikációs végtermékeket (AGE-kat). Utóbbi anyagok egy biológiai folyamat származékai, mely kihat a szervezet összes sejtjére, hatására pedig merevebbé válnak a sejtek, ezáltal több sérülésnek és idő előtti öregedésnek vannak kitéve. A magas AGE-szintet degeneratív betegségekkel hozták összefüggésbe.
A kutatás szerint a rendszeresen futóknak 21%-kal alacsonyabb volt ezeknek a végtermékeknek a mennyisége a térdükben.
Az eredmények alapján a rendszeres futás csökkentheti az öregedés folyamatát, mivel hatására alacsonyabb lesz az AGE mennyisége. Ez a bőrnek és az ízületeknek is jót tesz, de a testünkben lévő fehérjékre is pozitív hatással van.
A szakértők azt is megvizsgálták, kinek milyen állapotban volt a térde és kiderült, hogy az idősebb és fiatalabb futóknak is vastagabb volt az ízületük. Ez azt jelenti, hogy kisebb a veszély a sérülések kialakulására.
Megéri futni, nem?