A Boston maraton kvalifikációs rendszerének háttere

Míg a XX. század első éveiben alig érte el a nevezők száma a 60 főt, az 1928-as versenyen, a nagy gazdasági világválság előtti utolsó évben, 285 fővel rekordot döntött a Boston maraton. Ezt követően csak a 60-as évek elején kezdett ismét magára találni a világ első hivatalos utcai maratonjaként nyilvántartott verseny. A 70-es évekhez közeledve kezdte el szó szerint mágnesként vonzani Boston a nevezőket, még a női futókat is, akiket akkoriban hivatalosan még nem engedtek rajthoz állni a 42,2 km-es távon, mondván, hogy egy nő nem lehet képes ekkora teljesítményre. Kathrine Switzer cáfolt rá először erre a tévhitre, épp Bostonban, 1967-ben. Az 1000 fős álomhatárt végül 1969-ben sikerült átlépni a szervezőknek, ami nagy hatással volt a verseny jövőjére.

Az 1970-es nevezés megnyitásakor minden indulótól kértek egy olyan igazolást a szervezők, amelyben orvos, edző, sportegyesület, vagy egy futóklub elnöke igazolja, hogy a nevező képes 4 órán belül célba érni a maratoni távon. Egy évvel később pedig még szigorúbb feltételekkel lehetett csak nevezni, ugyanis fel kellett mutatni egy 3:30 alatti maratoni időeredményt, vagy egy 12 hónapon belüli 1:45-ön belül lefutott legalább 15 mérföldeses (c.ca 24km) utcai versenyt.

Ám ez a korlátozás sem szegte a nevezési kedvet, a futás népszerűségével egyenes arányban nőtt a versenyek száma is, akárcsak a Boston maratonon indulóké is. A szervezők által felállított nevezési időkorlátok pedig még inkább a fejlődésre ösztönözték az amatőr futókat, és sorra dőltek meg az egyéni csúcsok, gyarapítva ezzel a versenyzői létszámot Massachusetts állam székhelyén.

Tovább motiválta az amerikai hobbifutókat Frank Shorter 1972-ben a müncheni olimpián maratoni futásban szerzett aranyérme, és több ezer hobbi sportoló számára lett fő cél a 42,2 km-es táv teljesítése. Az 1979-es bostoni versenyre világrekordot jelentő 7877 futó teljesítette a szigorú szintidőket, és végül 3031-en futottak 3 órán belüli eredményt.

A Boston maraton kezdett túlnőni önmagát, a verseny pedig a város ellenségévé vált. Rendszeresek voltak a lakossági bejelentések, és panaszok, túl szűk volt a Hopkintonban kialakított rajtterület, ahol kerteket, kerítéseket tettek tönkre akaratukon kívül is a futók, a tömeg kezelhetetlenné vált. Nem volt megoldás a mosdókra, a pontokon pedig folyamatos tumultus nehezítette a futók frissítését. Így a 70-es évek végére kezdett az egykor imádott verseny rossz igencsak hírnévre szert tenni.

A rendezői csapatnak nem maradt más választása, mint alkalmazkodni a kialakult helyzethez, és megoldani a futók által tapasztalt problémákat. Ezt követően drasztikus lépésre jutottak, és a 40 év alatti férfiak kvalifikációs idejét 2:50 percnél húzták meg, míg a 40 feletti férfi korosztálynál 3:10, a nőknek a szintén kihívást jelentő 3:30-as idő lett a határ.

A döntés világszerte csalódottságot, felháborodást, meglepetést váltott ki futók tízezreiből, míg sokaknak épp ez adott még nagyobb lendületet az edzéseikhez. A szigorú szabályok ellenére sem csökkent a nevezői kedv, olyannyira, hogy 1996-ban, a jubileumi 100. Boston Marathon hivatalosan is világrekorder lett, a rajthoz álló 38 708 futóval. Ezt követően, az addig sem kis hírnévnek örvendő verseny igazi legendává vált, és még több futónak került fel a bakancslistájára a nevezéshez szükséges szintidő elérése.

Az éppen 10 évvel ezelőtti, 2013-as tragikus robbantások után is kitartottak a futók Boston mellett, sőt, 2014-ben például rekord létszámú női nevezőt, és célba érkezőt köszönthettek a szervezők. A merénylet hatására számos óvintézkedés került bevezetésre az Egyesült Államok futóversenyein, és világszerte is. Bostonban viszont a szigorú kvalifikációs szabályokon a merényletek hatására sem változtattak.

A versenyt szervező helyi atlétikai szövetség, a BAA (Boston Athletic Association) vezetője szerint a szabályok csak plusz motivációt adnak a futóknak. "Sportolók ezrei számára adunk célt a futásokhoz, olyan törekvést ami minden nap a futásra készteti azokat, akik át akarják élni, hogy mit jelent átfutni a bostoni célkapu alatt" - magyarázza Fleming.

"Valójában engem ez büszkeséggel tölt el, mert inspiráló történetek ezrei érnek hozzám vissza, amelyben nem győznek hálálkodni a futók, hogy a szabályok által sikerült legyőzniük a saját korlátjaikat, és törekedtek arra, hogy bizonyítsanak. Hiszen, aki sikereket ér el a sportban, az attól kezdve elhiszi magáról, hogy bármire képes az életben" - mondja a szervező, aki szerint egy bostoni kvalifikáció olyan a futásban, mint egy doktorálás az egyetemen.

A 2023-as év újdonsága egyébként, hogy a nembináris nevezőkre is külön kiírásra kerültek szintidőket, és rájuk a nőknél meghatározott korlátok vonatkoznak.

A szigorú szabályokkal természetesen sokan nem értenek egyet a futóvilágban, vannak olyan vélemények, amelyek szerint inkább elitista, mintsem demokratikus a kvalifikációs idősávok meghatározása. De az biztos, hogy a Boston maraton továbbra is futók ezreinek jelent mást, valami különleges és elérhetetlennek tűnő célt, amiért érdemes nap, mint nap dolgozni.