futócipő, terepfutó cipő, futás sárban, cipőtalp,

5 jel, hogy ideje lecserélni a terepfutó cipődet

Forrás: Getty Images
Nagyon sok tényező befolyásolja a futócipő élettartamát, beleértve a futó alkatát, futóstílusát, de az is, hogy például futáson túl használja-e másra, illetve van-e másik cipője, amiben edzeni szokott.

Ráadásul, ha terepfutó cipőről van szó, a terep adottságai is befolyásolják a cipő élettartamát, ami sokszor előbb leamortizálja a cipőt, minthogy belekerülne az a kilométerszám, aminél erősen javasolt a váltás.

Az alábbiak jelzik, hogy bizony közeleg a futócipőd vége:

A felsőrészen kisebb szakadások jelennek meg

Mivel a terepen való futás közben a lábfej oldalirányú mozgása jóval intenzívebb, mint amikor aszfalton futsz, de mindenféle irányban fokozottabb a lábfej mozgása, előfordul, hogy a cipő felsőrésze erősebb igénybevételnek van kitéve, ráadásul több szennyeződés is kerül az anyagba, ami – rendszeres tisztítás híján – szintén „megeszi” ezt a részt. A jelenség akkor bosszantó különösen, ha a cipőt nem oly régóta használod, de ha nagyobb szakadás keletkezik a felsőrész anyagán, nincs mese, le kell cserélni egy újra.

Belül kikopik a sarokrész

A meredek ösvényeken fel és lefutás erősen megdolgozza a cipő sarokrészén lévő anyagot. A cipő és az Achilles bőrének kímélése érdekében ügyelj arra, hogy szorosan fűzd be a cipőt, ha szükséges, használd a legelső fűzőlyukakat meredek terepen. Szintén a cipő kímélete érdekében le- és felvételkor teljesen old ki és lazítsd meg a cipőfűzőt.

terepfutás, terepfutó cipő, futócipő, futás sárban,
Forrás: Getty Images

Ellapul a középtalp

A legtöbb futócipő középtalpa valamilyen EVA (etilén-vinil-acetát) vagy más hab állagú anyagból készül, hogy enyhítse a becsapódáskor testet érő erőket. Idővel ez az anyag ellapul és veszít rugalmasságából, nem nyeli el az ütődés erejét. Az aszfaltos futócipők általában ebben az állapotban válnak alkalmatlanná a futásra, a terepfutó cipőknél viszont a két fentebb említett „sérülés” előbb bekövetkezhet. Ha viszont ezt a kopást figyelmen kívül hagyod, abból sérülés is következhet térdfájdalom vagy akár csípősérülés formájában.

Lekopik a cipőtalp mintázata

Ha minden korábbinál gyakrabban megcsúszol terepfutásaid során, ideje rápillantani a talpra. De először is fontos leszögezni, hogy a terepfutó cipő élettartamát úgy lehet meghosszabbítani, ha olyan terepen viseled, ahová tervezték. Például aszfalton semmiképpen nem érdemes terepcipőben edzeni, mert annak az lesz a következménye, hogy idővel lekopik a talpredőzet, ami aztán terepen nagyon fog hiányozni. Ha ez megtörténik, de nincs más külsérelmi nyom rajta, könnyű erdei séták során még jó szolgálatot tehet a lábbeli.

Runner’s World 2022/04 (digitális verzió)

Runner’s World 2022/04 (digitális verzió)

Itt az ősz, és ezzel együtt legújabb lapszámunk is megjelent, ami segít neked akkor is, ha most kezdesz el futni, vagy éppen most kezded újra, mert nyáron leengedtél, esetleg leadnál pár kilót. De akkor is, ha keményen végig edzetted a nyarat, és ősszel a versenyeken szeretnéd végre learatni ennek gyümölcseit. Ha pedig éppen nincs különösebb sportcélod, csak olvasgatnál a futással kapcsolatban, akkor is számos hasznos és érdekes cikket találsz nálunk! Ízelítő a tartalomból: ITT

995 Ft

1095 Ft

A cipő szó szerint szétesik

Ha leválik a talp, látványosan ellapul a középtalp, lyukas a felsőrész és a sarokrész belső anyagán is szétszakad az anyag, nem érdemes tovább nyüstölni kedvenc lábbelidet, hiába férne még bele papírforma szerint akár 2-3 száz kilométer. Egy ilyen állapotú cipőt javítani sem érdemes, sárban, esőben, sőt hóban is élvezhetetlenné válik benne a futás, illetve számos sportsérülés okozója lehet.