futas sotetben

3 tanács, hogy ne maradj észrevétlen amikor sötétben futsz

Forrás: Getty Images
Feltűnő, neon színekben pompázó sportruházatot nem csak, sőt nem elsősorban divatból érdemes választanod a szürke és a fekete színek helyett, a láthatóságnak ugyanis biztonsági szempontokból nagyon fontos szerepe van, pláne az év ezen időszakában, amikor nagyon rövidek a nappalok. Fogadd meg 3 tanácsunkat, hogy feltűnő legyél a sötétben!

A legtöbb futó abban egyet ért, hogy a nyár nem a legideálisabb időszak a felkészülésre a hőmérsékletet tekintve, viszont milyen jó, hogy reggel 5 és este 9 között gyakorlatilag bármikor tudsz világosban futni. Ellenben a mostani időszakkal. A legtöbb futó ugyanis valószínű abban is egyet ért, hogy ősztől tavaszig egy dolgot utálnak közösen, mégpedig a korai sötétedést. Munka és család mellett sokan ilyentájt csak a hajnali vagy a késő esti órákban jutnak el edzeni, így a napfelkelte előtti vagy naplementét követő sötétben róják a kilométereket. Nézzük mi az a három legfontosabb kellék, amelyekkel biztonságban érezheted magad futás közben még sötétben is.

Szerezz be egy jó fejlámpát vagy deréklámpát

Azon futók számára, akik erdei ösvényeken, terepen futnak teljesen természetes, hogy fejlámpát vigyenek magukkal, ám erre a kiegészítőre akkor is érdemes áldoznod, ha belvárosban, kivilágított utcákon futsz. Egy fejlámpa tartós, hosszú évekre szóló befektetés, és plusz biztonságérzetet ad minden helyzetben, ugyanis bármikor előfordulhat a közvilágításban is áramszünet, vagy két utcai lámpa közötti meghibásodás. Egyrészt azért is praktikus, mert te is jobban látod például a kátyúkat, vagy épp egy össze nem szedett kutyaürüléket, de te is sokkal észrevehetőbbé válsz a rolleresek, a bringások vagy a többi gyalogos számára. Természetesen nem kell maximális fényerőn kivilágítanod a szembe érkezőket, a legtöbb korszerű lámpának már van városi funkciója is, amikor egy gyenge piros fény jelzi csak, hogy jöttödre számítani lehet. Ha szokatlan, vagy kellemetlen érzés a fejeden lámpát hordani, akkor keress derékra rögzíthető lámpát, ami szintén segít a láthatóságodban és neked is megkönnyíti a futásaidat, hiszen kényelmesen megvilágítja az előtted lévő teret, ráadásul nem szemmagasságban, hanem a lábakhoz közelebb fókuszált fénnyel.

fejlampa
Forrás: Getty Images

Viselj élénk színű ruházat

Ha a ruhatáradban a két legszínesebb szín a fekete és a szürke azzal nincs is semmi gond, de futóként egy kicsit legyél nyitottabb. Az elmúlt években a legtöbb verseny pólója sem véletlen tündöklő neon alapú, egy rikító sárga vagy egy élénkzöld felső ugyanis sokkal feltűnőbb a feketénél. Ráadásul a sötétben ezeket a színeket könnyebb kiszúrni, így nagyobb biztonságban érezheted magad, pláne esőben, amikor minden duplán tükröződik. Gondolj csak arra, hogy például vezetés közben, sötétben, egy zebránál kit veszel észre jobban? Egy fekete kabátban, vagy egy neon-sárga esődzsekiben álló gyalogost?! A biztonságos láthatóság egyik legfontosabb részlete tehát abban rejlik, hogy milyen színű a felsőruházatod!

futas sotetben
Forrás: Getty Images

Használj fényvisszaverős kiegészítőket

Észrevetted, hogy a legújabb futócipőkön már elhelyezésre kerülnek apró, fényvisszaverő jelek, különféle csíkok például a sarok résznél, vagy a cipő oldalán? Ezeknek kis részleteknek a tervezés során nem csak a megjelenés szempontjából van fontos szerepük, hanem a dizájn mellett a futó biztonságát is szolgálják. Ha pedig sem a futóruháidon, sem a cipődön nem találsz ilyen kiegészítőt, akkor szerezz be egy a boka vagy a csukló köré rögzíthető fényvisszaverős pántot! Amennyiben az órádon beállítod a folyamatos kijelző világítást azzal duplán jól jársz, ugyanis az edzésed is folyamatosan látható lesz számodra, ráadásul a plusz fényforrással te magad is még jobban feltűnsz majd a sötétben. Csak arra figyelj, hogy ez a beállítás gyorsabban meríti az akkumulátort, így mindig figyelj a töltöttségre!

futas sotetben
Forrás: Getty Images