terepfutas verseny kulfold magashegyek

Hátrányban vannak-e a hazai versenyek a külföldiekkel szemben?

Forrás: Getty Images
A futók, a versenyzés izgalmát szeretik összekötni egy másik hobbival, az utazással, így hiába jut a versenyszezonban szinte minden hétvégére itthon is egy esemény, sokan inkább külföldre mennek az újabb élményekért.

A hazai versenyeknek kezdenek sokkal inkább konkurenciái lenni már az országhatáron túl lévő rendezvények, bár kétség sem fér ahhoz, hogy az amúgy is csekély létszámú magyar nevezőket egymás elől veszik el a szervezők, ha nem egyezetnek már a tervezési fázisban a rendezvények esetleges dátumairól. A kommunikáció hiánya tehát csak egy ok, de a Covid utóhatása, és számos további tényező is okolható a tendenciáért, az évek óta folyamatosan csökkenő nevezői létszámért.

Kivételt képez az Ultrabalatonon, ahol idén először már nem volt a csapatok között létszámkorlátozás. A korábbi években szabályos harc folyt a nevezés megnyitásakor a számítógépek előtt, egy biztos indulásért, 2023-tól viszont bárki számára nyitott a lehetőség, hogy részt vegyen az eseményen. Így ebben az évben rekord létszámú, több, mint 21 ezer fős mezőny kerülheti meg a magyar tengert.

"Igaz, hogy évről-évre növekszik azon magyar futók száma, aki külföldi versenyen is rajthoz áll, azonban ez éves szinten még mindig csak néhány ezer futót jelent. Az elmúlt 10 évben mi is sokat tettünk azért, hogy külföldi versenyeket is megismerjenek, kipróbáljanak a futók" - mondja Kövér Balázs, a Futazas.hu vezetője.

Csányi Csanya versenyszervező, a Terepfutas.hu alapítója sem titkolta, hogy nem feltétlenül elégedett az idei Salomon Ultra-Trail Hungary nevezőinek száma láttán, szeretett volna több külföldi versenyzőt a rajtzónában látni. Annak azonban nagyon örül, hogy idén legalább már kiírhatta egy versenyére, hogy megtelt, hiszen a VTM-en rekord létszámú, több, mint 700 futó állt rajthoz márciusban.

Kövér Balázs pedig azt is hozzáfűzte, hogy a hazai szervezőknek is igyekeznek segíteni. "Azt valóban jó iránynak tartom, hogy külföldi futókat próbálnak megszólítani és magyarországi versenyekre csábítani a rendezőink, mi pedig a COVID utáni újraindulás óta támogatjuk őket azzal, hogy a számunkra vonzó hazai versenyeket is szerepeltetjük a versenynaptárunkban."

Csanya azonban emlékeztet, hogy hiába sok a magyar rendezvény, azért sok, korábban népszerű versenynek már nyoma sincs. "A Covid vége óta rengeteg verseny próbált újraindulni, aztán szép csendben eltűntek. A lista hosszú, nem is emelnék ki egyet sem név szerint."

Forrás: Getty Images

Kövér Balázs, véleménye viszont az, hogy nem a külföldi versenyek miatt vannak hátrányban a magyarországi versenyek. "Sokkal inkább egymással versengenek a hazai szervezők a futókért, mivel nagyon megnőtt a magyarországi futóesemények száma az elmúlt néhány évben."

Csanya szerint elsősorban az alábbi 7 okot lehet felsorolni, amiért egy magyar futó sokkal szívesebben választ külföldi versenyt egy magyar rendezvény helyett.

1. Kicsi a piac. A magyar eleve nem egy sportos nép. Egy EU országokban végzett kutatás szerint a felnőtt lakosság csupán 2.5%-a sportol heti háromszor 1 órát, vagy többet.

2. Még mindig magas a kivándorlók száma. Az országot elhagyók többsége pedig épp a leendő versenyzők korosztálya.

3. Alacsonyak a hegyeink. Sem a Börzsöny, sem a Mátra, vagy a Zemplén nem említhető egy lapon az Alpokkal, vagy a Dolomitokkal. Ez annyira így van, hogy a környező országok futói azt gondolják, hogy Magyarországon egyáltalán nincsenek hegyek, csak dombok.

4. A háború, és az infláció hatása is érződik. Ami pedig nehezíti a szervezők dolgát. A Forint árfolyamingadozása elképesztő méreteket öltött, az UTH regisztrációs ideje alatti legmagasabb 438, a legalacsonyabb pedig 378 Forint/Euro volt. Nem nehéz belátni, hogy mennyivel egyszerűbb a dolga egy Euro övezetben dolgozó szervezőnek.

5. Rengeteg a fekete, vagy a szürke zónában mozgó rendezvény. Könnyű alacsony nevezési díjakat kiírni, ha a költség oldalon nem jelenik meg a mentés, az útvonal-biztosítás, vagy akár az adó összege.

6. A legtöbb rendezőnek csak hobbija, és nem főállása a versenyszervezés. Sokan a normál munka mellett dolgoznak szervezőként, igazából kedvtelésből, míg külföldön jellemzően mindenki főállású szervező.

7. A magyar futók simán kifizetik a külföldi versenyek gyakran dupla-tripla nevezési díját. Erre rájön még az utazás, szállás, és legtöbb esetben a fizetős képek díja is, míg az itthoni árak láttán sokszor adnak hangot elégedetlenségüknek a közösségi média felületein.

Sokan már az éves szabadság megtervezését a versenynaptárukhoz igazítják, így összekötik a külföldi, akár családi nyaralásokat is versenyekkel. Tény tehát, hogy a futás, és a sporttal járó utazás kinyitott egy kaput azok számára, akik élvezik, szeretik és meg is tehetik, hogy külföldön álljanak rendszeresen rajthoz, ami különleges és maradandó élményként íródik be a futó-emlékkönyvbe. Külföldön például az expók is sokkal nagyobbak, és jóval több a versenyen kívüli programlehetőség, így vannak, akiknek már ezek miatt megéri elutazni.

Kövér Balázs pedig azt is megosztotta velünk, hogy mi az a három legfontosabb szempont, ami alapján kialakítja a Futazas.hu külföldi versenykínálatát.

1. Szubjektív szempont: én hol szeretnék, vagy hol fogok futni az adott évben.

2. Népszerű úticélok: olyan helyszíneket ajánlunk, amik nem csak a futóverseny miatt, hanem egyébként is vonzó úti célok a magyar utazóknak (Róma, Párizs, Bécs, Prága, Velence, Athén hogy néhányat említsek)

3. Különlegességek: egyedi útvonalon, különleges környezetben szervezett versenyeket ajánlunk, olyanokat amelyek itthon nem találhatóak meg, például sivatagi versenyek, tengerparti versenyek vagy éppen magas hegyekkel körül ölelt tájon szervezett események.

"Ami biztos, hogy november 12-e környékén elég sok magyar futó lesz külföldön, így arra a hétvégére én óvatosan szerveznék itthon versenyt.”

Hívja fel a figyelmet Kövér Balázs, aki azt is elemsélte, hogy idén futott már Izraelben, a Holt-tengerbe nyúló só-gátakon, Spanyolországban egy ősi pálmaligetben, sok ezer pálmafa között, de a budapesti Vivicittát sem hagyta ki.

Persze vannak, akiknek még egy itthoni verseny is megterhelő, pláne, ha az ország egyik végéből kell a másikba utazni egy számukra fontos eseményért. Valamint sokan választják szándékosan a kisebb, családiasabb hangulatú versenyeket Magyarországon belül, ahol alacsonyabb nevezési díjért ugyan, kisebb mezőnyben, de mégis szép helyeken, és jó hangulatban lehet egy hétvégét eltölteni.

Te hol szeretsz jobban versenyezni, itthon, vagy külföldön?