Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Down-szindrómás a gyermekem

Down-szindrómás a gyermekem
Facebook
Twitter
Pinterest
A Down-szindróma egy nagyon ismert súlyos fejlődési rendellenességet jelent. Ez pedig eltérő súlyosságú értelmi fogyatékossággal jár. Magyarországon a Down-szindróma általában ezer terhességből egyet érint. A rendellenesség aránya azonban a terhes nők életkorának előrehaladtával nő.

Down-kóros babával a terhesség idején

Amikor egy szülő először szembesül azzal, hogy Down-szindrómás a gyermeke, csalódottságot, haragot, szorongást érezhet és félhet attól, hogy mi lesz majd a jövőben. Ez egy természetes reakció. Lényeg, hogy találja meg ebből a kiutat. Segítségére lehetnek azok a szülők, akik már átélték ezt a traumát. A velük való beszélgetés megkönnyítheti a feldolgozás folyamatát.

Fontos tudni, hogy a Down-szindrómával született gyermekek mind-mind különbözőek. Épp ezért nagy figyelmet kell fordítani a fizikai és a szellemi fejlődésére is. Érdemes tudni azt is, hogy ezen gyerekek közül nem mindegyiknél fordul elő egészségügyi probléma, viszont vannak olyan dolgok is, amelyek náluk sokkal gyakoribbak. Épp ezért célszerű minél hamarabb fejlesztő terápiára vinni a csecsemőt.

Kihez forduljon segítségért?

Az első és a legfontosabb, hogy nem szabad kétségbe esni. A traumát fel kell dolgozni, hogy utána teljes odaadással tudja felnevelni gyermekét. Létezik egy úgynevezett Down Dada szolgálat. Erről azt kell tudni, hogy segít a trauma feldolgozásában, és célja az együttérzés és a tapasztalatok megosztása egymással. A Down Dada olyan kérdésekre is tud választ adni, amelyre például az orvosok sem, hiszen saját tapasztalatait osztja meg Önnel. Ahhoz, hogy könnyedén eljusson/eljussanak a szolgálathoz, kérhetik a kórház segítségét.

Ezen felül nagy segítséget nyújthatnak a szakemberek is, akik négyszemközti beszélgetéssel és lelki támogatással próbálják a traumától szenvedő emberek fájdalmát enyhíteni és lelki egészségét gyógyítani. Ha szívesen felvenné egy ilyen szakemberrel a kapcsolatot, látogasson el az Onlinepszichológus.net oldalára.

A Down-szindrómás emberek támogatása

Azon szülők, akiknek gyermekük Down-kórral született, alapvető, hogy lelki támogatást kapjanak. A legfontosabb ebben a helyzetben önmaguk elfogadása. Nélkülözhetetlen a barátok jelenléte és az, hogy ők is támogatásukról biztosítsanak bennünket. Tehát a lelki egészség kulcsa, hogy mindenki jól érezze magát a saját bőrében.

A testi egészség azonban szoros kapcsolatban áll a lelki egészséggel. A Down-szindrómás emberek szavakkal nehezen fejezik ki érzelmeiket, fájdalmukat, betegségeiket. Éppen ezért kulcsfontosságú a testi jelekre nagy hangsúlyt fektetni és figyelemmel kísérni az egyes reakciókat. A viselkedés vagy a napi rutin megváltozása mind árulkodhat arról, hogy a gyermek nem érzi jól magát. Érzései, fájdalmai kifejezésében segíthet akár a zene, a tánc és a festés is.

Tovább olvasok
Kép

Miért veszélyes - és nem erény - a futók magas fájdalomtűrése?

Fáj? Igen…kicsit, nem vészes. És persze elmész futsz fél órát, órát, egy félmaratont, edzel rendszeresen „pici” fájdalommal. Ami valójában lehet, hogy nem is olyan pici.

Kép

Büntetőkör #25 - Folytatódik a beszélgetés a maratonfutó-legendával, Szekeres Ferenccel

Ha tetszett az első rész, most meghallgathatod, mi mindenről beszélgetett még Simonyi Balázs Szekeres Ferenccel!

Kép

Az Aloe vera 5 fantasztikus hatása, amik különösen hasznosak a hideg idő beálltával

Nyáron sebgyógyításra, napégésre fantasztikus az Aloe vera, de az igazság azt, hogy ezt a csodanövényt az év 365 napján érdemes lenne használni - mondjuk is, hogy miért!

Kép

A futópad-tulajdonosok mindössze 14 százalékának van rendkívüli motivációja az edzések elvégzéséhez

Ugyanakkor ők még mindig motiváltabbak, mint más, aki fitneszgépeken, otthoni sporteszközök használatával sportol rendszeresen – derült ki egy tanulmányból.

Kép

Zsírégetés? Egészséges szív? Van egy másik nagyon fontos ok, amiért minden nőnek kardióznia kéne

Sokan akkor kezdenek kardiózni, amikor leadnának néhány kilót, magasabb a vérnyomásuk a kelleténél, vagy mert szeretnének általánosan fittebbek lenni. Ám van még egy nagyon fontos érv a kardiózás mellett - a nők számára!

Kép

Neked volt már rosszul sikerült futásod? A legjobbak sem verhetetlenek és ez így van jól!

Az elmúlt két hétben a világ legjobb futói közül ketten másként zártak 1-1 versenyt, ahhoz képest, mint ahogyan előzetesen várták…vártuk. Eliud Kipchoge Londonban, Joshusa Cheptegei pedig az elmúlt hétvégi félmaratoni VB-n teljesített szolidabban önmagához képest.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem