ultrafutás, Lubics Szilvia, Csécsei Zoltán,

Beindult a futóélet: Csécsei Zoltán és Lubics Szilvia nyerték a hétvégi UTT-126-ot

Forrás: UTT-126 Facebook oldal
Az UTT-126 a koronavírus miatti korlátozások enyhítése óta az első ultratávú futóverseny, amelyet megrendezhettek.

Kelet-Magyarország egyik legszebb természetvédelmi területén, a Tisza-tó környékén zajlott a két napos esemény, melyet az Ultrabalatont is jegyző Zelcsényi Miklós és csapata szervez. Az UTT-126 teljes távja 126 kilométer hosszú, amit futva vagy bringán, egyedül vagy csapatban lehetett teljesíteni, illetve idén lehetőség volt 65 km-en is versenyezni egyéni futóként.

A résztvevők biztonsága érdekében 65 év feletti versenyzők vagy kísérők számára nem javasolták a jelenlétet, a szervezők maszkban dolgoztak a verseny ideje alatt, kézfertőtlenítőket helyeztek ki a pontokon és a versenyközpontban, a szivacsos frissítést mellőzték, a biztonságos távolság megtartására kértek mindenkit, valamint a rajtoltatás két napon keresztül zajlott a csapatok számára. A verseny útvonala a Tisza-tó melletti gáton halad 63 kilométeren keresztül egészen Tiszafüredig, ahol megfordultak a futók és ugyanazt a távolságot megtették visszafelé is.

ultrafutás, csécsei zoltán, első hely,
Forrás: UTT-126 Facebook oldal

A 126 km-es versenyszámot Csécsei Zoltán nyerte, ideje 9:37:01. Zoli harmadszor nyert ezen a versenyen (az előző években rövidebb volt a táv). A női mezőny élén pedig Lubics Szilvia végzett 11:13:43-as idővel.

További eredmények:

UTT 126 egyéni
Férfiak

1. CSÉCSEI ZOLTÁN 09:37:01
2. BEDA SZABOLCS 10:12:48
3. CSEREKLEI JÓZSEF 11:18:30

Nők

1. LUBICS SZILVIA 11:13:43
2. ZÉTÉNYI SZVETLANA 11:37:24
3. HORN ZSANETT 12:49:40

UTT 65 egyéni
Férfiak

1. VAJDA ZOLTÁN 04:57:22
2. MÉSZÁROS ROLAND 05:07:36
3. SIMON GYÖRGY 05:12:45

Nők

1. CSEKE LILLA 05:04:23
2. MUCZÁNÉ GULYÁS ERZSÉBET 06:24:34
3. VASS MELINDA 06:26:53

További eredményeket IDE kattintva találsz.