bolyozás, iramfutás, maraton, Kenenisa Bekele,

Te szoktál bolyozni futás közben?

Forrás: Getty Images
Maga a szó: bolyozás, inkább a kerékpárosok között használatos, de lényegét tekintve a futás világában is gyakori jelenségről van szó.

Annyit jelent, hogy csapatban, szélárnyékban, bolyban futni. A másik „versenyző” mögött haladva a leadandó energiamennyiség csökkenthető adott tempó mellett. A bringásoknál komoly előnyre lehet szert tenni egy boly közepén, vajon a futók számára is tartogat előnyt?

Egészen a közelmúltig a futók bolyozására irányuló kutatások nem voltak frissnek nevezhetőek. A múlt héten azonban a The Journal of Biomechanics kiadványban megjelent egy cikk arról, milyen hatással volt Kenenisa Bekele tavaly Berlinben futott 2.01.41-es maratoni idejére, hogy bolyban, iramfutók segítségével haladt.

Optimális elhelyezkedés egy bolyban

A kutatók megfigyelték, hogy Bekele három különböző pozícióban futott, miközben a világ második leggyorsabb maratonját teljesítette. Három iramfutó állt előtte, a futás során a balra előtte futó mögött, a közvetlenül előtte futó középső „nyúl” és a mellette álló jobb oldali mögött helyezkedett. A verseny első felében átlagosan 1,3 méterre futott az iramfutók mögött. Azt találták, hogy a három segítő közül a középső vagy a bal oldalon futó mögötti hely volt optimális, de érdekes, hogy ha a két futó közé helyezkedett, tehát nem volt takarásban, nem sokkal volt jobb a helyzete, mintha egyedül futott volna. Sok futó szeret maga elé nézni, látni az előtte lévő utat, ám a látnivalók feláldozása időben is mérhető jobb teljesítmény elérését eredményezheti. Szembeszélnél még komolyabb előnye van mindennek.

iramfutás, bolyozás, Kenenisa Bekele, pályaverseny
Forrás: Getty Images
Pályaversenyeken hivatalos iramfutók nélkül is bolyba rendeződnek a futók a hosszabb távoknál. Nem ritka, hogy aki vállaltan élre áll az elején, lecsúszhat a dobogós helyekről.

Mennyit számít a bolyozás?

Arra jutottak bonyolult számítási folyamatokon keresztül, hogy Bekele körülbelül 1,91-2,84% -os energiamegtakarítást ért el iramfutói segítségével. Egy maraton során ez sokat jelent. Ez az energiamegtakarítás lehetővé tette számára, hogy ne lassuljon a futás során, sőt energiát adott a verseny második felére.

Követni mindig könnyebb, mint vezetni

Még ha nem is jön össze ez a körülbelül két százalékos energiamegtakarítás és a tökéletes tempó, valaki mögött futni mentálisan mindig könnyebb, mint egyedül lenni. Már a nehéz edzések is jóval könnyebbé tehetők, ha megosztod a terhet egy edzőpartnerrel. Erre is rámutatott az említett kutatás: kikapcsolhat az elme, nem kell figyelni másra, csak az előtted futó hátára és lábaira.

Szóval, ha komoly edzésterhelés előtt állsz, ami például egy kemény tempófutás, nagyon hasznos, ha segítőket hívsz iramfutók személyében, de ugyanezt versenyhelyzetben is megteheted. Azonban hívatlanul beállni ismeretlenek mögé nem minden esetben szerencsés.

Eliud Kipchoge, iramfutók, maraton
Forrás: Szász Norbert
41 iramfutó segítette Eliud Kipchogét abban, hogy teljesítse az INEOS 1.59 kihívást tavaly Bécsben. Közülük 35-en ténylegesen futottak egymást váltva, 6-an pedig tartalékos futóként voltak jelen. Komoly koreográfiája volt annak, hogy ki hová álljon, hogyan lehet a legtöbb segítséget nyújtani Kipchoge számára.

Önmagában az iramfutó közreműködése még nem lesz elegendő egy jó maratonhoz. Kell, hogy gyorsíts és erősíts a felkészülés során: