Bérces Edit nem írja be az edzésnaplójába a rákbetegségét

Már sokszor hallottam róla, tudtam, hogy milyen zseniális futó volt, de személyesen sosem találkoztunk. Amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az írásaimhoz kommentel, szerényen, visszafogottan, aki nem ismeri, nem is sejthette, hogy hazánk valaha élt legjobb ultrafutója osztja meg a közösséggel a gondolatait. Szóhoz sem jutottam, annyira megtisztelve éreztem magam.

És ahogy írt, kedvesen, másokat támogatva, egyre kíváncsibb lettem rá.

Egy magánbeszélgetésünkből derült ki számomra a betegsége, amiről nem azért nem beszél, mert titkolnivalónak tartja, hanem mert úgy érzi, nincs ideje rá, nem tulajdonít neki jelentőséget.

Amíg a tempóra figyelt, nem látott maga körül semmit

Edit a nyáron kapta az utolsó sugárkezelést, nem sokkal után átúszta és átevezte a Balatont. A jövőben gyógyszert kell szednie, ami már könnyebbség lesz a korábbi rendszeres, utazást igénylő kezelésekhez képest, azok nagyon felborították az életét. Az odajutás, a várakozás, a kezelés, majd a hazajutás majdnem egy egésznapos program volt.

A darálóban nem irányult máshova a figyelme, csak a teljesítményre, most más az indíttatás, más a cél. Két jótékonysági verseny szervezésében rendszeresen részt vesz, a Zalaegerszeg-Keszthely közötti futás a koraszülöttek ügyét karolja fel, mint a Zeg-Boncodfölde futás a boncodföldei autista otthont támogatja. Boncodföldén Jakab Mariannál én is jártam már korábban, ez egy fontos közös pont az életünkben.

Öt nyelven beszél és egyetemen tanít

Edit 57 éves. Egyrészt mindene a futás. Másrészt annyi minden más van még, ami fontos neki. A magyaron kívül négy nyelven beszél magas szinten, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában üzleti angolt tanít – PhD-jét a sportnyelvből írta, vagyis azóta már doktor Bérces Editről beszélhetünk -, amúgy orosz-angol szakon végzett, az általános és középiskolában németül tanult, de franciául is kiválóan beszél, az 1996-os olimpián, amelyen önkénteskedett, mert éppen Amerikában volt ösztöndíjjal, főleg oroszul és franciául tolmácsolt. Mindezek mellett imádja a klasszikus zenét, kedvence Beethoven és szeret fotózni, a futóversenyeken ebbéli minőségében is gyakran felbukkan.

Ökumenikus közösségben járta a bizalom zarándokútját

Amikor azt mondta Edit, hogy milyen sokat adott hozzá az életéhez Taizé, alig hittem a fülemnek. A kis, franciaországi ökumenikus közösség számomra is meghatározó volt, a nyári táborok, az év végi világtalálkozók, a nyitottság, a kiengesztelődés, a megbocsátás, a szeretet nyelve sok fiatal számára mutatott utat és segít manapság is.

Edit másban is ilyen kitartó volt. Hiába tanácsolták el az úszástól hétévesen, mondván, ilyen „öregen” már kár elkezdeni, később, egy másik edző befogadta a csoportjába és egészen az érettségiig a ZTE szakosztályában úszott. Valójában az úszásnak köszönheti a futást is, hiszen először triatlonozni kezdett. A nagyatádi Ironmanről több dobogós helyezése is van. Csakhogy hamar világossá vált számára, hogy inkább a futásban kiemelkedő. A felkészülés és az edzéskiegészítés szándékával egy ideig még megtartotta a triatlont, de a fókusz egyre inkább a futás felé fordult.

Az ultrafutás szellemi és lelki sport

Olyan nehéz embernek tartja magát, mint amilyen Beethoven volt

Úgy éreztem, hogy naphosszat tudnám hallgatni. Bármiről. Olyan gazdagok és találóak a szóösszetételei. Ugyan nem alapított családot, de az a benyomásom alakult ki, hogy Edit így teljes. Nem mondanám, hogy fanatikus, bár elképesztő eredményeihez kellett emberfeletti odaadás és elköteleződés, de a fanatikusok tudata beszűkül, Edité pedig épp ellenkezőleg, szárnyal. Számára az, hogy nyelveket beszél, hogy imádja a művészetet, hogy viszi a futás hírét saját rendezvényeivel és kezdeményezéseivel, hogy fotózik mind-mind a nyitottságot jelenti, azt az örök és kiapadhatatlan kíváncsiságot, ami csak azokban van meg, akik szeretik az életet.

Hogy Isten megnyilvánulása-e ez ebben a varázslatos nőben? Nem tudom, lehet.