Borítókép: Hallottál már a világ egyik legpokolibb ultramaratonjáról?

Hallottál már a világ egyik legpokolibb ultramaratonjáról?

Forrás: Alexis Berg
A Barley Marahtonst a Mazochisták Maratonjának is tartják. A világ legjobb ultrafutói vesznek részt rajta, akiknek az Appalache-hegységben kell borzalmas nehézségekkel megküzdeniük. Eddig mindössze 18 embernek sikerült teljesítenie.

A legtöbb futónak már a maratoni táv is a sportteljesítmény csúcsát jelenti. Másoknak pedig ott vannak az ultramaratonok, amik a 42.2 km többszörösét jelentik. És a helyszínek sem mindig vannak a futók segítségére. A Badwatert például a Halál-völgyben rendezik meg, óriási forróságban (amit egyébként Lubics Szilvia is teljesített), de van hatnapos verseny a Szaharában és ott a Barkley Marathons is, amit Tennessee-ben rendeznek meg, és öt körből áll. A táv 161 kilométer, de sokak szerint inkább a 200-hoz közelít. A futóknak több mint 36 kilométeres szintkülönbséggel kell megküzdeniük - ennyiből többször is megmászhatnák a Csomolungmát.

A Barkley útvonalát Martin Luther King Jr. gyilkosa, James Earl Ray inspirálta, még ha csak közvetetten is. Ő a közeli börtönből szökött meg, de 56 órányi menekülés után megtalálták - ekkor kb. 12 kilométerre tudott elfutni. Amint ezt Lazarus Lake, a verseny útvonalának kitalálója megtudta, rájött hogy legalább 160 kilométert is lehet teljesíteni ennyi idő alatt. A verseny egyébként Lazarus barátjáról, Barry Barkley-ról kapta a nevét.

Forrás: Alexis Berg

Az idei versenyt az ezer nevezőből mindössze 14 futónak sikerült teljesítenie, pedig a nevezési díj igazán baráti, átszámolva kb. 420 forint. Ezt követően viszont mindenkinek írnia kell egy rövid szösszenetet a következő címmel: "Miért kellene megengedniük, hogy elinduljak a Barkley-n”.

Utána teljesíteni kell még egy vizsgát is, furábbnál furább kérdésekkel. Például, hogy mennyi vaj kell fél kg máj megsütéséhez. Az új (szűznek nevezett) futóknak magukkal kell vinniük egy rendszámtáblát az államból, ahol élnek. A veteránoknak (azok az ultrafutók, akik indultak a versenyen, de nem teljesítették) pedig egy ruhadarabbal kell érkezniük. Ez minden évben más, idén például egy csomag fehér zoknival kellett elindulniuk. Akik pedig már egyszer teljesítették a távot (vagyis az öregdiákok), azoknak kötelező felszerelés egy doboz cigaretta is.

A verseny éjfél és dél között bármikor rajtolhat, az április 1-hez legközelebb eső szombati napon. A futók nem kapnak térképet, az útvonalon nincsenek jelzések, csak az iránytűre hagyatkozhatnak. A GPS használatát megtiltották a szervezők.

A futóknak 13 könyvet kell megtalálniuk és azt az oldalt kitépniük, ami a rajtszámukkal megegyezik. Minden kör után megszámolják az oldalakat és mindegyik induló új számot kap. Nincs frissítés, mindenki teljes mértékben magára van utalva a hegyen.

“Az itt induló futók olyan versenyt keresnek, amit nem biztos, hogy tudnak teljesíteni. És minél kisebb az esély arra, hogy sikerüljön nekik, annál vonzóbbnak találják.”
mondta Lazarus Lake, a versenypálya megalkotója.

Voltak egyébként magyar indulói is a Barkley-nak, Lőw András és Korányi Balázs még 2005-ben próbálták meg teljesíteni a távot, de egyikük sem járt sikerrel.

Te elindulnál ezen a versenyen?

Olvasnál még a témában?

Forrás: https://esquire.com