Borítókép: Babakocsis rekorderek titkai

Babakocsis rekorderek titkai

Forrás: Fotó: Zoila Gomez/Courtesy Julia Webb
Miután Julia Webb tavaly nyáron világra hozta harmadik gyermekét, máris új félmaratoni PB elérésén törte a fejét. És nem is közönséges versenyben gondolkodott: babakocsival futott félmaratoni idejét akarta megjavítani.

Webb számára – aki egyébként az egymérföldes rekordot tartó Alan Webb felesége – semmi újdonság nincs a babakocsis futásban. Az évek során több száz kilométert futott le három gyermekével. A 2016-os chicagói Rock ’n’ Roll félmaratont 1:22:57-es idővel fejezte be, az akkor kilenc hónapos kislányával, Paulával a babakocsiban – és ezzel több mint négy perccel megdöntötte a nem hivatalos babakocsis félmaratoni csúcsot. 2018 tavaszán Webb, az egykori hivatásos futó bejutott a 2020-as olimpiai maratoni kvalifikációra, miután másik lányával, Gabbyvel 2:44:34 alatt lefutotta a Eugene Maratont. A szülés után azonban Webb a kvalifikációk helyett inkább a 2019-es, oklahomai Route 66 félmaratont tűzte ki célul. A felkészülés során húsz kilométereken át tolta maga előtt a babakocsit az arkansas-i Little Rock hegyoldalain. A novemberi versenyen Webb izommemóriája – és frissen acélozott erőnléte – 1:21:23 alatt repítette célba a babakocsiban ülő, tíz hónapos Gabbyt. Hogyan lesz a rocksztár szülőkből profi babakocsis futó? Most elárulják a tökéletes versenykocsi titkát, és azt, hogyan lendülj csúcsformába anélkül, hogy a kocsiban ülő gyermeked unatkozni kezdene (és megtudhatod azt is, hogyan győzd le a kemény emelkedőket).

Forrás: Fotó: Zoila Gomez/Courtesy Julia Webb

Julia Webb és kislánya, Paula
a 2016-os chicagói Rock ’n’ Roll félmaraton előtt.

Találd meg a megfelelő kocsit!

Ha a gyerek már képes megtartani a fejét – általában tizenkét hónapos kor körül –, már biztonságban viheted magaddal. Válassz nagy kerekű kocsit, amely a nagyobb döccenőkön is egyenletesen siklik át, első kereke pedig egyenes irányba rögzíthető. A babakocsik meglehetősen drágák is lehetnek, ezért fontolóra veheted használt kocsi beszerzését is. A texasi Elizabeth Northern (maratoni ideje: 2 óra 42 perc), a tízezer méteres babakocsis futás csúcstartója (41:20, ikerkocsival!) például erre a megoldásra voksolt. „A babakocsikat tartós használatra és strapabírásra tervezték, ráadásul slaggal pofonegyszerűen tisztíthatóak” – mondja Northern.

Szórakoztasd a gyereket!

Chad Kempel több mint egyszerű családapa: a Surf City Marathont 5 óra 31 perc 32 másodperc alatt futotta végig úgy, hogy egy hatalmas babakocsiban ötös ikreit tolta maga előtt. A felkészülés kezdetén meglehetősen aggódott amiatt, hogy mi van, ha a srácok menet közben elunják magukat. Ezért aztán fogott néhány cipőfűzőt, és a kocsihoz rögzítette velük a gyerekek kedvenc játékait, így nem kellett folyton megállnia a kipotyogó játékfigurák miatt. De aztán kiderült, hogy a gyerekeknek nem volt szükségük figyelemelterelésre. „Úgy tűnt, ők is ugyanazt az izgalmat érezték a táj és a kinti világ kavalkádja láttán. Olyan érzés volt, mintha mind a hatunkat megszállt volna a futók eufóriája” – emlékszik vissza Kempel. Webb gyermekei a tempósabb edzéseket szeretik. „Sosem panaszkodnak, amikor a szokásos, erős tempómat futom, főleg, ha bicikliúton vagy panorámás terepen vagyunk, ahol a táj változatossága leköti a figyelmüket. Ha csak sétálgatok velük, az már egy egészen más helyzet” – mondja Webb. A legtöbb szülő azért indulás előtt alaposan betáraz játékokból, rágcsálnivalóból és az időjárásnak megfelelő ruhákból. Így Webbnél is mindig van pelenka, váltóruha, takaró és egy zacskó nyalóka. Alyssa Bloomquist, a dél-karolinai maratonfutó (2:41), aki egyéves lányát tolja maga előtt intervallumozás közben, olyan zenét is bekészít – aktuális popslágereket, nem pedig babazenét –, amelyet mindketten szeretnek hallgatni, Northern pedig sosem felejti el magukkal vinni a vizespalackot és az itatópoharat. „A 12–15 kilométeres edzéseken 5-6 kilométerenként megállunk szusszanni egyet valamelyik játszótéren vagy fánkozónál” – mondja Northern.