Borítókép: Amit a Monti ásványvízről tudni kell a bölcs választás  meghozatala érdekében

Amit a Monti ásványvízről tudni kell a bölcs választás meghozatala érdekében

Az emberi szervezet több mint a felét víz teszi ki, amely pontos mennyisége nemtől és kortól egyaránt függ, így bátran kijelenthetjük, hogy a víz az élet nélkülözhetetlen eleme.

Számos kutatás foglalkozott már a víz szervezetre gyakorolt hatásával és a szükséges napi mennyiség meghatározásával, amelyből számos különböző tényállás született. Azonban amelyben mindannyian megegyeztek, az az, hogy naponta 3-4 liter vizet legalább be kell vinni a szervezetbe ahhoz, hogy a folyadékháztartás számára ideális legyen.

Amennyiben odafigyel a megfelelő mennyiségű és minőségű víz bevitelére, akkor megszabadulhat számos olyan hétköznapinak számító tünettől, mint a fejfájás vagy a levertség, valamint gondolkodása is koncentráltabb lesz.

A víz jellegzetességei és típusai

Nem elegendő odafigyelni a víz mennyiségére, a minőségére is kifejezetten nagy figyelmet kell fordítania. Természetes ásványvizeknek csakis a szigorú követelményeknek megfelelt vizeket lehet hívni, a megnevezést pedig kizárólag az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Igazgatósága ismerheti el. A víznek teljes mértékben szennyeződésektől mentesnek kell lennie mind kémiai, mind mikrobiológiai szinten.

A vizeknek különböző típusai léteznek. Ilyen a forrásvíz, amely kifejezetten tiszta és természetes. Csak ott palackozható, ahol kitermelik, azonban összetétele nem állandó, így nem szükséges hivatalosan elismerni. A gyógyvizek, ahogyan azt a nevük is sejteti, valamilyen gyógyhatással bírnak. Összetételüket tekintve az oldott ásványianyag-tartalma 25-30.000 mg/liter közé tehető, míg az ásványvizekben 400-2.500 mg/liter.

Hazánkban a csapvíz minden településen elérhető ivóvíz, azonban ezeknek csupán 10%-a származtatható védett rétegekből, míg a fennmaradó 90%-ot vegyszerek segítségével tisztítani szükséges. A dúsított és ízesített vizek az előző típusba tartozó vízformákat adalékanyagokkal, aromákkal, valamint szén-dioxiddal dúsítják.

A Monti víz egyedisége

Amennyiben a természetességnél szeretne maradni, akkor mindenképpen a tiszta ásványvizet válassza, mivel szomjoltásra és a szervezet táplálására az a legalkalmasabb. Egy olyan érintetlen, de mégis ásványi anyagokban gazdag ásványvízről beszélünk, amely felülmúl minden várakozást. Nincs kezelve, így nem tartalmaz káros anyagokat, sem szennyeződéseket. Természetes formájában fogyasztható, ahogyan 200 méter mélyből feltör a föld rétegeiből.

A felszínre hozott vizet teljes mértékben zárt rendszerben kezelik és ballonokba töltik, mindezt a legszigorúbb higiéniai követelmények szerint.

Amennyiben szeretne biztos forrásból vásárolni megbízható összetevőkkel rendelkező természetes ásványvizet, akkor látogasson el a Montivíz honlapjára, ahol kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kiszerelésű ballonos ásványvizet.