év atlétája, Joshua Cheptegei, world atletics award

A világ legjobb atlétái idén is ünnepelnek, ám élőshow helyett virtuális eseményen

Forrás: Getty Images
World Athletics Awards átadóját hagyományosan év végén, december első napjaiban tartják, azonban mint sok egyéb sporteseményt idén, új köntösben rendezik meg.

Kivételes évet zárunk hamarosan. A koronavírus-járvány első évében megannyi sportoló kényszerült a megszokottól eltérő felkészülési és versenystratégiára. Ám az újfajta kihívásokkal szembeszállva is sportolhattak, ráadásul jó pár olyan eredmény született így is, amik sporttörténelmi jelentőségűek.

Ezen a héten kihirdették annak a 10-10 sportolónak a nevét, akik közül az idei év férfi és női atlétája kerül ki. Olyan sportolókról van szó, akiknek teljesítménye figyelemreméltó volt az idei évben.

Runner’s World 2020/05 (digitális verzió)

Runner’s World 2020/05 (digitális verzió)

Ősszel is a futásé a főszerep! A Runner’s World legfrissebb lapszámán a 3 gyerekes anyukát, Tiricz Irént láthatod, aki mindössze 5 éve kezdett el futni, de azóta az egyik legeredményesebb hazai terepfutó lett. A vele készült interjúban többek között erről, és a család-karrier-futás hármasról mesélt nekünk. Ezen kívül számos izgalmas témát dolgoztunk fel, úgy mint a maraton utáni depresszió kezelését, a résztávos edzéseket, a futóiskola hasznosságát vagy épp a mobility tréninget. De olyan híres sportolókról is olvashatsz, akik munka mellett készültek fel az Olimpiára, de Bérces Edit is mesélt az élettörténetéről. Ne hagyd ki! Még több infó: www.runnersworld.hu/megjelent

595 Ft

A 2020-as év férfi atlétája címre a következő sportolókat jelölték (ABC sorrendben):

Donavan Brazier, USA
A 23 éves sportoló az idei világranglista élén áll a 800 méteres fedett pályán futott 1:44.22-es idejével, ami egyben észak-amerikai fedett pályás csúcs is, illetve szintén ranglista vezető szabadtéren futott 800-as idejével is (1:43.15). Mind a hét versenyét megnyerte idén.

Joshua Cheptegei, Uganda
Idén három világcsúcsot futott a 24 éves ugandai hosszútávfutó. Megdöntötte az 5000 méter (12:35,36), a 10 000 méter (26:11,00) és az 5 km-es utcai futás (12:51) rekordját. Ezek után negyedik lett az atlétika félmaratoni világbajnokságán, ahol élete első ilyen hosszú futamán indult, amin rögtön 1 órán belüli idővel ért célba.

Timothy Cheruiyot, Kenya
A világranglista élén áll 1500 méteren, 3:28.45-tel. Veretlen volt három idei 1500 méteres futamon.

Ryan Crouser, USA
Az amerikai súlylökő idén 10 nyertes versenyt könyvelhetett el. 22,91 méteres ranglistavezető eredménye minden idők harmadik legjobb lökése volt.

Mondo Duplantis, Svédország
Idén kétszer döntötte meg a rúdugrás világrekordját (6,17 m és 6,18 m), és minden idők legjobb szabadtéri eredményét produkálta (6,15 m). Tizenhat versenyen volt veretlen ebben az évben!

Male Athlete of the Year Nominees 2020

10 athletes 1 winner Who is your Male Athlete of the Year? #WorldAthleticsAwards

Posted by World Athletics on Friday, November 6, 2020

Jacob Kiplimo, Uganda
Az idei év félmaratoni világbajnok (58:49), 3000 méteren szeptember közepén 2007 óta a világ leggyorsabb idejét futotta 7:26,64-gyel, ami egyben nemzeti csúcs lett.

Noah Lyles, USA
A 23 éves éves sprinter öt 200-as versenyen veretlen volt idén. Világranglista vezető ideje 200 méteren 19,76.

Daniel Stahl, Svédország
Tizenkilenc diszkoszversenyéből tizenhetet megnyert a 28 éves atléta. 71,37 méterrel ő áll jelenleg a világranglista élen.

Johannes Vetter, Németország
Kilenc gerelyversenyéből nyolcat megnyert. A világranglista élén áll 97,76 méterrel, ami minden idők második legnagyobb dobása volt.

Karsten Warholm, Norvégia
Világelső 46,87-et futott 400 méteres gátfutásban, ez a valaha futott második leggyorsabb teljesítmény. Veretlen volt idén kilenc 400-as gátfutamban, és a világ legjobbját állította fel 33,78-cal 300 m gátfutásban.

A 2020-as év női atlétája címre a következő sportolókat jelölték (ABC sorrendben):

Femke Bol, Hollandia
A 20 éves gátfutónő hat 400-as versenyből hatot meg is nyert. Idei legjobb ideje egyben világelső eredmény, 53,79.

Letesenbet Gidey, Etiópia
Világcsúcsot futott idén 5000 méteren 14:06,62-vel és második lett a Diamond League monacói futamán szintén 5000 méteren.

Sifan Hassan, Hollandia
Egyórás világcsúcsot futott 18 930 méterrel, illetve 29:36,67-tel európai rekordot állított fel 10 000 méteren, ami minden idők negyedik lejobb ideje.

Peres Jepchirchir, Kenya
Az idei év félmaratoni világbajnoka. Kétszer megdöntötte a női mezőnyben futott félmaratoni világcsúcsot, közülük a másodikat éppen a világbajnokságon érte el (1:05:34 és 1:05:16).

Faith Kipyegon, Kenya
Öt futamon át veretlen volt azokon a távokon, amiken rajthoz állt. 800 méteren (1:57,68) és 1000 méteren (2:29,15) világelső eredményeket futott idén.

Female Athlete of the Year Nominees 2020

There can only be one winner. Who are you backing for Female Athlete of the Year 2020? Don't forget to vote, just like your favourite's individual posts..

Posted by World Athletics on Friday, November 6, 2020

Laura Muir, Nagy-Britannia és Észak-Írország
Három 1500 méteres futamon győzött, világelső ideje 3:57.40.

Hellen Obiri, Kenya
Verhetetlen volt azon a három versenyen, ahol rajthoz állt 3000 és 5000 méteren. Világelső ideje 3000 méteren 8:22,54.

Yulimar Rojas, Venezuela
A 25 éves hármasugró fedett pályán és szabadtéren is verhetetlen a versenyszámban. 15,43 m-rel megdöntötte a fedett pályás hármasugrás világrekordját

Elaine Thompson-Herah, Jamaica
Hét 100 méteres versenyszáman vert a 28 éves sprinter. Világelső 100 méteres ideje 10.85.

Ababel Yeshaneh, Etiópia
Félmaratoni világcsúcsot futott idén februárban, ideje 1:04:31 volt. A lengyelországi félmaratoni VB-n ötödik lett.

A sportolókra egyéni szavazatokat is lehet leadni a szakmai szervezetek voksain túl, még pedig IDE kattintva. Szavazni november 15-ig lehet, a díjátadó december 5-én lesz.

2019-ben és 2018-ban Eliud Kipchoge nyerte el a férfi év atlétája címet, nők között ’19-ben Dalilah Muhammad amerikai 400 méteres gátfutó, ’18-ban pedig a kolumbiai magas és hármasugró, Caterine Ibargüen.