Párizs Maraton, maraton, utcai futóverseny,

A Párizs Maratont ismét elhalasztották

Forrás: Getty Images
Az áprilisi eseményt második alkalommal tették új időpontra.

A Párizs Maraton eredeti időpontja április 5-én lett volna, március elején a koronavírus-járvány miatt október 18-ra halasztották. Becslések szerint 65 000 futó indulna Párizs utcáin. A verseny szervezői, a város vezetésével és a rendőrséggel konzultálva úgy döntöttek, hogy tovább tolják az időpontot, a mostani tervek szerint november 15-re.

Azok a futók, akik nem tudnak vagy nem akarnak részt venni a novemberi versenyen, 15 napon belül kell, hogy ezt jelezzék a szervezőknek. Ők nevezési jóváírást kapnak, amelyet 2021. december 31-ig bármely más, a Párizs Maraton szervezői csapata által rendezett versenyen fel lehet használni. Ha ez idő alatt nem fogy el a teljes jóváírás, a fennmaradó összeget visszatérítik számukra.

maraton, Párizs Maraton
Forrás: Getty Images

A futók a közösségi felületeken keresztül már reagáltak a hírekre. Van, aki úgy véli inkább töröljék végleg, van, aki bosszankodik, mert már átfoglalta az utazását, szállását az októberi időpontra, van, aki szerint idén sehogyan sem lehet megtartani ezt az eseményt sem. Mint ahogyan a Boston Maraton, a Berlin Marton és a New York Maraton szervezői is belátták, az idei év alkalmatlan arra, hogy ezeket a monumentális városi versenyeket biztonságosan lebonyolítsák. London egyelőre még kitart az október 4-ei időpont mellett.

Futnál egy több tízezres nagyvárosi maratonon idén?
Igen, nem gondolom, hogy túlzott kockázatot jelentene tömegben futni.
Biztosan nem indulnék el, még kisebb tömegrendezvényen sem.