fog,betegség,fogszuvasodás

A fogszuvasodás okai és kezelése

Forrás: completdent
A fogszuvasodást a legjobb lenne megelőzni, mivel hazánkban annyira sokakat érint, hogy már-már népbetegségnek számít. Hogy mit tegyünk ellene, illetve, hogy mivel kezeljük, azt összefoglaljuk mai cikkünkben.

A megelőzés kiemelt szerepe

Ahhoz, hogy a megelőzésre rátérhessünk, meg kell érteni a kialakulását, annak okát és azt, hogy hol követjük el a hibát.

Bár közhelynek hangzik, de a napi két fogmosás hiánya jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy kialakulhatnak a fogunk felületén az úgynevezett plakkok. Ez, a más néven lepedék tökéletes közeget nyújt a baktériumoknak arra, hogy megtelepedjenek, majd elkezdjék lebontani a cukortartalmú ételmaradékot. Ehhez nincs szükségük több időre, mint az étkezés utáni 20 percre, amikor kialakul a lepedék, benne a baktériumokkal. A lebontott cukorból sav lesz, ami kimarja a fogzománcot. Ezt kis fehér foltok jelzik, de ez még visszafordítható, ha időben kap kezelést.

Amennyiben a fogzománcot már kellően roncsolta a sav, akkor beljebb húzódik a dentin felé, majd következik a puha fogbél és végül a gyökércsatorna.

Mivel ez nem egyik percről a másikra alakul ki, így bőven lenne időnk a megelőzésre és az olyan kezelésre, amikor még nincs szükség drasztikusabb módszerekre. Mivel itthon nem szeretnek az emberek fogorvoshoz járni, így a többség csak akkor megy el, ha már fáj vagy akkor sem.

A fogszuvasodás lépései

Az első lépcső tehát a fogszuvasodásnál a zománc sérülése, ami még visszafordítható, esetleg felületi töméssel orvosolható.

Ha a dentin is sérül, akkor az már érzékennyé teheti a fogakat, ilyenkor jön, hogy összerándulunk a hideg-meleg italok, ételek fogyasztásakor. Ez már egy fokkal nagyobb tömést igényel.

Ha a fogbél is érintetté válik, akkor ismerkedhetünk meg az erős és állandósuló fájdalommal, amit komolyabb esetben genny is kísérhet. Itt léphetnek be a képbe az inlay vagy onlay tömések, hiszen ha nagy fokban érintett a fog, akkor sok kerül eltávolításra, amihez pótlást kell alkalmazni.

Végül pedig a gyökércsatorna érintettségével előfordulhat, hogy maga az állkapocs is megfertőződik, azaz bedagad, és borzasztóan fáj az érintett része. Itt a leggyakrabban gyökérkezeléssel menthető meg a fog. Sőt, az sem ritka, hogy a gyökérkezelt fog koronát kap, mivel annyi hiányzik belőle.

Előzzük meg!

A megelőzés legjobb módja a helyes szájhigiénia. Napi kétszeri fogmosás, fogselymezés és szükség esetén szájvíz alkalmazása javasolt.

Ahhoz, hogy megelőzük a későbbi gondokat, mindenképp figyeljünk oda még a táplálkozásunkra is. Az egészségtelen táplálkozás nagyban befolyásolja a fogak állapotát, még akkor is, ha megvan az ajánlott fogmosás.

Nem mehetünk el szó nélkül a rendszeres ellenőrzés mellett sem, mivel ennek köszönhetően szűrhetjük ki a problémákat már az első jeleknél.