Csere Gáspár tavalyi sérülése után fantasztikusan tért vissza a maratonok világába

Gratulálok a berlini maratonon elért 2:16:03-as eredményedhez. 2015-ben már futottál már ott, azzal az időddel (2:16:30) kvalifikáltál a Riói Olimpiára. Ennyire tetszik neked ez a pálya?

Igen, nagyon szeretek Berlinben versenyezni, mert itt kifejezetten „gyors” a pálya, jó az útburkolat, erős élmezőny szokott lenni, a szervezés is elég jó minőségű. Azoknak az elit futóknak körében, akik alapvetően nem a helyezésben, hanem egy jó időeredményben gondolkodnak, meglehetősen népszerű választás Berlin. Sokan itt futnak egyéni csúcsokat, kvalifikációs szinteket, de láthatjuk, hogy a világcsúcsok is itt születtek az utóbbi évtizedekben.

Futottál még Hamburgban, Frankfurtban illetve Jeruzsálemben, és persze Rio-ban maratont. Van bakancslistád, hol futnál még?

Igen, vannak kiszemelt versenyeim, de azért ezt is rugalmasan kezelem, az eredmény ugyanis fontosabb, mint maga a helyszín. Mindenesetre szeretnék még futni a London, Boston, New York, Párizs Maraton-okon, és persze kiemelt célok között szerepelnek a soron következő olimpiai játékok, illetve az EB, VB versenyek. Mindemellett jó lenne majd Kenyába is eljutni.

Térjünk vissza a berlini maratonhoz. Egyéni csúcsot futottál, elégedett vagy az eredményeddel? Volt előzetes terved?

Alapvetően egyéni csúcs volt a cél, így a teljesítménnyel nem vagyok elégedetlen. Ugyanakkor maradt bennem hiányérzet, mert szerettem volna 2:14 körül futni. Az ehhez szükséges 3:10-es iramot elég jól sikerült „begyakorolnom” és a versenyen is ment egészen 30 km-ig. Sajnos fizikailag még volt bennem némi hiányosság, valamint a körülmények is kedvezőtlenül alakultak, így ez most kicsúszott a kezeim közül. Csalódás persze nincs, ilyenkor inkább azt kell megemészteni, hogy fél év múlva lesz csak újabb lehetőség a „bizonyításra”. Abból a szempontból pedig, hogy Rió után majdnem félév kimaradt sérülés miatt, ez egy nagyszerű visszatérés volt a maratoni távon.

Az interneten figyeltem a közvetítést, esős idő volt. Inkább zavart, vagy a hűvös idő miatt inkább jó volt futni?

Hát igen, ezt most nem úsztuk meg szárazon, pedig még fél nappal korábban a technikai értekezleten sem jeleztek számottevő csapadékot. Igazából a szemerkélő esővel nincs gond (van, aki kimondottan szereti), de most 5-20 km között annyira intenzíven esett, ami már hátrányt jelentett, mert a cipők elnehezedtek a víztől, a levegő páratartalma is magasra kúszott, továbbá a felület is csúcsossá vált, ami plusz energiákat vont el a futómozgás során. Ami pedig a hőmérsékletet illeti, pont hogy meleg volt (14-15 fok). Én a 10-12 fokot preferálom, a sub2:05 szintű maratonokhoz pedig a szakértők szerint 4-9 fok az ideális…

30-32 km-ig nagyon egyenletesen hoztad a 3:10 körüli tempókat, utána viszont kissé lassultál. Mi történt?

Egyrészt, nem tudtam elég gazdaságosan teljesíteni az első 30 km-t (ez a sikeres maraton egyik kulcsa), mert az időjárás ebben nem kedvezett, illetve most a mezőny is szűkösebb volt, ami így kisebb húzóerőt biztosított. Másrészt 30-nál kiállt az iramfutónk, utána pedig hárman maradtunk, és valahogy nem sikerül kellően összetartani, így hamar szétesett a futás.

Ilyen tempónál érezhető segítséget nyújt a nyúl?

Természetesen. Fizikailag és mentálisan is húz minket, emellett nem ingadozik annyira a tempó sem. Persze vannak erős futók, akik egyedül is képesek huzamosabb ideig futni, de én ezt még nem érzem magamban. Végül is, ez volt még csak az ötödik maratonom.

Magyar bajnok lettél a szeptemberi budapesti félmaratonon, az utóbbi évek legjobb magyar idejét futottad maratonon. Melyik távot szereted jobban?

Ha verseny közben kérdeznéd, a félmaratonra voksolnék, de egyébként a maratont érzem magamhoz közelebb. Még nekem is nagyon sokat kell erősödnöm, fejlődnöm hozzá, de mégis úgy érzem, hogy több lehetőségem van benne, mert ezt a távot nagyon kevesen tudják jól összerakni, nekem pedig - az eredmények alapján úgy tűnik - van hozzá érzékem.

Magyarország egyik legjobb hosszútávú futójaként feltételezem, főállásban profiként ezzel foglalkozol. Nemrég diplomáztál. Ki lehet mondani, hogy a BEAC atlétájaként a futásból élsz?

Igen, amikor megszereztem az olimpiai kvótát, akkor jelentősen „felértékelődtem” és lehetőségem nyílt arra, hogy piaci alapra helyezzem a sporttevékenységemet. Ez korábban is a céljaim között szerepelt, erre tehát tudatosan készültem az évek során, például úgy, hogy a közösségi médiában aktívan jelen voltam. Jelenleg a klubomtól és a szponzoraimtól származik a jövedelmem meghatározó része, így nem szükséges plusz munkát vállalnom. Továbbá azért is nagyon hálás vagyok, hogy nem vagyok az államra utalva, valamint a versenyeket sem a pénzdíj alapján kell megválasztanom. Így zavartalanul koncentrálhatok az edzésmunkára, és azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a sport (mindennel együtt) csak az időm kb. 60-70 %-át köti le, ezért nem könnyű úgy beosztanom az időmet, hogy ne „csússzak szét”. E felismerés miatt úgy döntöttem, hogy folytatom a tanulmányaimat, mert egyszerűen kell a plusz teher, hogy ne kényelmesedjek el. Hála Istennek idén felvételt nyertem a TF Doktori Iskolájába, szeptember óta tehát PhD hallgató is vagyok, ami remélhetőleg segíteni fogja a pályafutásomat.

Hogyan kell elképzelni egy napodat, illetve edzéseidet?

Reggel/délelőtt könnyebb edzések vannak, hosszabb nyújtásokkal, időnként erősítésekkel beiktatva. Délutánonként intenzívebb futások következnek, de nincs minden nap kemény edzés. Hetente 2-3 résztávos edzésem van, 2 hosszabb tempófutás, bizonyos időszakokban heti rendszerességgel futópadozunk a technika fejlesztése céljából. Mostanában úszni is szoktam. Vasárnap teljes pihenőt tartunk. Ezen felül a sportnak vannak járulékos teendői is: „önmagam menedzselése” (pl. média-megjelenések, szponzori kapcsolatok..), ami szintén időigényes tud lenni. Az edzések közötti időszakban leginkább az egyetemi kötelezettségekkel foglalkozom, továbbá ha időm engedi, kicsit zenélek (dobolok) is. Végül, de nem utolsó sorban, számomra nagyon fontos a hitélet, ezért hetente kétszer járok Istentiszteletre is.

Ilyen sikerek mellett szponzorok, támogatók megkeresnek ajánlataikkal?

Igen, több megkeresés is érkezett már és több szerződés is született. A sporteredmények mellett szerintem kulcstényező az, hogy maga a sportoló is közeledjen a szponzorokhoz, ami alatt azt értem, hogy önmagára piaci szereplőként (durván fogalmazva sporttermékként) tekintsen, és ezt kommunikálja is, megfelelő marketing keretek közé helyezve. Nekem szinte az összes szponzorációm, támogatásom úgy jött össze, hogy a partner számára szimpatikus volt a személyiségem, és reklám lehetőséget is láttak bennem a folyamatos megjelenések és visszhangok miatt. Az én sporteredményességem és hírnevem önmagában nem lett volna elég ehhez. Emellett sokat segített nekem az, hogy 5 évig tanultam sportmenedzsmentet (lényegében pont ezt), de meggyőződésem, hogy Isten segítsége is benne van a szerencsés előmenetelben, ami itthon sajnos kevéssé jellemző.

Mit gondolsz, hogyan lehetne erősíteni a támogatók, szponzorok jelenlétét az atlétikában?

Nekem nagy szerencsém van az utcai futással, mert az benne van a köztudatban, egyre népszerűbb a futás szabadidős szinten. Ez számomra nagy potenciál, mert ez a több tízezres tömeg az én „fogyasztói célcsoportomat” képezi. Ők is ugyanazzal foglalkoznak, mint én, így jelentős az azonosulási pont. Például, ha megnyerek egy Vivicittát, akkor annak nagyságrendekkel nagyobb presztízse van, mint egy magyar bajnoki címnek. Egy kis túlzással, aznap 30 ezer ember tekint bajnoknak, plusz megjelenek majdnem az összes főáramú médiában. A hobbi futók ráadásul jól össze tudják mérni magukat az én eredményeimmel, így nem csoda, hogy a szemükben „sztár” vagyok. Szóval a futás népszerűsége miatt szerényebb eredményességgel is lehet komoly követői bázist kialakítani, ami a szponzoroknál nagyon jó pont. Végül az is előnyös, hogy ma már a cégeknél is terjed a futókultúra, így nem olyan idegen felvetés számukra támogatni egy maratonistát. Sajnos a pályaatlétika ezt a piaci környezetet nem élvezi, és mivel ez a sportág eléggé kiesett az „átlagember” figyelmének homlokteréből, ezért egyfelől nagyon komoly világeredmények (lásd: Baji Balázs bronzérme) kellenek, másfelől a média segítségével vissza kell nyerni az emberek érdeklődését e klasszikus sportág számára. Ez nem könnyű, de a hazai szövetség már évek óta tudatosan építkezik (pl. Gyulai Memorial), aminek vannak eredményei, persze biztosan kellene még valami plusz. Ez egyébiránt kultúra-formálást is követel, ami jó bonyolult művelet, de ha sikerül megtalálni az azonosulási pontokat a társadalom és az atlétika között, akkor biztosan erősödni fog a szponzori jelenlét.

Lassan vége a versenyidőszaknak, tervezel még idénre valamilyen megmérettetést?

Szeretnék indulni még a SPAR Maratonon (ami egyben OB is), ehhez persze teljes regenerálódásra van szükségem. Ez ügyben még nem hoztuk meg a végső döntést. Késő ősszel még van pár mezei és kisebb utcai futás, de most lehet, hogy kihagyom, helyette inkább az alapozásra kéne koncentrálni.

Hogyan látod magad 5 év múlva?

Szeretnék Tokióban is versenyezni, és örülnék, ha az erős középmezőnybe sikerülne felérnem. Célom, hogy itthon a hosszútávfutás meghatározó „nagykövetévé” válhassak, mert szeretnék sok ember számára értéket közvetíteni, és nem feltétlenül csak a futás népszerűsítésére gondolok. A magyar maratoni csúcsot is szeretném a sportpályafutásom során megdönteni, de ezt most nem tudom időhöz kötni. Egyébként a profi sport kapcsán sem döntöttem el, hogy meddig folytatom, ezt Isten kezébe helyeztem. Én kész vagyok, akár 40 éves koromig is csinálni, de nem ragaszkodom hozzá minden áron. Ami még fontos: szeretnék a következő 5 évben megházasodni és családot alapítani. Ez ugyanis egyre jobban izgat! :-)