Borítókép: Amikor az endorfin átveszi az irányítást: hirtelen jött lánykérés a célvonalnál

Amikor az endorfin átveszi az irányítást: hirtelen jött lánykérés a célvonalnál

Forrás: getty images
Az biztos, hogy felejthetetlen élmény marad a célvonalnál történt lánykérés!

A legtöbb férfi étterembe viszi a párját, ahol egy-egy pohár pezsgő társaságában teszi fel a nagy kérdést szíve választottjának. Jake Robertson, új-zélandi futó viszont egy angliai versenyen kérte meg barátnője kezét. Pontosabban rögtön azt követően, hogy átért a célvonalon.

„Tudtam, hogy Magdalyne várni fog majd a célnál. Az utolsó kilométereken azon gondolkodtam, milyen volt az együtt töltött hat év.”
nyilatkozta.

Robertson hozzátette, hogy már a verseny előtt jóval elhatározta, hogy megkéri párja kezét, azonban a tökéletes pillanatot szerette volna megvárni, konkrét ötlete nem volt arra, hogy teszi fel majd neki a kérdést - végül a legjobb alkalomnak a verseny vége bizonyult.

Elmondta, hogy nagyon meglepődött a többi ember reakcióján, nem gondolta volna, hogy ilyen kedvesek lesznek a szurkolók.

A pár egyébként decemberben fog összeházasodni Új-Zélandon.

„Megértjük egymást, hiszen mindketten futók vagyunk. Átsegítjük egymást az akadályokon. Ő a tökéletes társ számomra.”
zárta a beszélgetést Jake.

Jöhet még egy kis szívmelengetés?