Borítókép: Ismerkedj meg a Midnight Runners magyar tagjaival!

Ismerkedj meg a Midnight Runners magyar tagjaival!

Forrás: midnight runners
A Midnight Runners csapata október 13-án Budapestre érkezik, szóval személyesen is találkozhattok és futhattok velük!

Korábbi cikkünkből kiderült, hogyan indult a csapat sztorija Londonból és azt is elmondtuk, hogy több - egészen pontosan három - magyar tagja is van a Midnight Runners-nek. Most velük, Csillával, Danival és Mátéval ismerkedhettek meg egy kicsit jobban. A kapitányok elmesélik, hogyan kerültek be a Midnight Runners csapatába, mik a legjobb élményeik és mit szeretnek legjobban a futásban.

Csilla

Forrás: midnight runners

Évek óta egyedül futottam, mikor eszembe jutott, hogy csatlakozok egy futócsapathoz. Többet is kipróbaltam, de egyik sem fogott meg annyira, hogy másodszor is visszamenjek. A Midnight Runners egyből magával ragadott és egyenesen lehengerelt a fergeteges hangulat, meg az a szintű energia, amit a közösség a zene és a mozgás hatására sugárzott. Kapitánynak másfél évvel ezelőtt választottak meg, sosem tisztáztuk miért, de az egyik legjobb dolog ami valaha történt velem!

A legjobb élményemeit is elmesélem a MR csapattal kapcsolatban. Túlzások nélkül állíthatom, hogy amióta csatlakoztam a csapathoz, 150%-ot ugrott az életminőségem. Rajtuk keresztül megismertem többszáz embert, akik közül rengetegen barátimmá is váltak – köztük Dani es Máté is. Imádom, hogy rengeteg futóeseményt szervezünk, és kirándulásokkal egybekötve utazunk a csapattal. Havonta szervezünk egy jelmezes bulifutást, amit after-party követ, azokat szeretem igazan! Ilyenkor mindenki kicsit megőrül és a 10km-es futást jelmezben toljuk le, fergeteges hangulatban! Idén nyáron első alkalommal két angliai fesztiválra is meghívtak minket, ahol naponta tartottunk futást többszáz fesztivál-lakónak, ez ismételten nagy élmény volt. Másik nagy kedvencem, amikor kiválasztunk egy maratont egy adott országban es 3-4 napra átruccanunk, majd ott megrendezzük a szokásos 10km+Bootcamp+Music futásunkat, helyi futókat bevonva, ezután lefutjuk a helyi maratont és jövünk vissza. Fantasztikus élmény volt az amszterdami es athéni futásunk is, a legközelebbi pedig a berlini lesz szeptember 22-én, ezt pedig a budapesti követi október 13-án, amire hatalmas izgalommal készülünk!

Egyébként rengeteg dolgot köszönhetek a futásnak, annyi pozitívumot nyújt, hogy nem tudom nélküle elképzelni az életem. Azon kívül, hogy képes egy szerető közösséget formálni idegenekből, akikben a mozgás szeretetén kívül semmi közös nincs, közérzetjavító, energiafokozó hatása van, nem utolsó sorban pedig csinos, sportos alakot varázsol. Ugyanakkor egyedül is szoktam futni, mert ennek teljesen más a hangulata.

Dani

Forrás: midnight runners

Alig pár hónapos volt a MR, amikor először elmentem az edzésre. Csak annyit tudtam, hogy 23:45-kor ott kell lennem a Westminster Bridge-nél, mert onnan indulunk futni. Gondoltam, látnom kell ezeket a lökötteket. Szeretek fotózni és úgy voltam vele, hogy itt szerzhetek futó barátokat, ráadásul csiszolhatok a fotós tudásomon is, ugyanis éjszaka, gyorsan mozgó futókat fotózni nem könnyű - de ha jól elkapod, szuper képeid lesznek.

Szerintem az eddigi legnagyobb buli, amit szerveztünk, az kétségkívül a Barcelona Midnight Run volt. Abban részt venni - izgulni este tízkor, hogy vajon tízen vagy százan jönnek-e, fotózni a hömpölygő, több ezer fős tömeget a tengerparton - elképesztő volt. A másik kisebb, de számomra kiemelkedő élmény az volt, amikor sikerült harminc embert felkészíteni élete első 100 km-es ultramaratonjára a nulláról, amit végül mindenki teljesített. Mint coach-ot, ez a siker óriási büszkeséggel töltött el.

Mit szeretek ebben a sportban? A futás lehet magányos, gondolatokat tisztázó, zen jellegű élmény önmagadnak, és lehet szociális, zenés, óriási buli többszáz másik futóval. Futhatsz heti háromszor a lakásod mögötti parkban és évi háromszor egy távoli országban, valamilyen versenyen. Én ezt a négyet ötvözöm és nem tudom megunni. A legszebb tájakra vitt el a futás, a leginspirálóbb emberekkel hozott össze.

Máté

Forrás: midnight runners

Fiatal koromban egy tipikusan lusta sportoló voltam, aki kb. félévente sportot váltott. Nem találtam azt, ami igazán megfog. Így többek között kipróbáltam az atlétikát, az öttusát és a tájfutást is. De a futás számomra mindig is egy unalmas és magányos sport volt. Majd kb 7-8 éve rátalaltam a squash-ra, amit azóta is nagy szeretettel csinálok. De egyrészt szükségem volt valamire, amivel a fittségemet magasabb szintre tudom vinni, másrészt pedig elhatároztam, hogy legalább egyszer az életemben le szeretnék futni egy maratont. Ezért régi jó barátomhoz, Danihoz fordultam tanácsért, és miután elmondtam neki a fent leírt tervem és problémámat ő javasolta, hogy próbáljam ki a Midnight Runners-t, mert szerinte ők egy nekem való futócsapat.

Ennél jobban nem is lehetett volna igaza, rögtön az első alkalom után tudtam, hogy megtaláltam a csapatom és azóta is minden eseményen ott vagyok, amin csak tudok. Sőt, azóta már a fotók nagy részét is én csinálom nekik. A Midnight Runners alapjaiban változtatta meg a véleményem a futásról és az edzésről. A nyitott és befogadó csapat tagjaival pár alkalom után régi tagnak érezhettem magam. Az edzés energikus lendületével elfelejtette velem a sport nehézségeit. Sokkal inkább gondolok úgy egy MR eseményre, mint egy jó hangulatú baráti összejövetelre, ahol pluszban még meg is erősödünk, mintsem egy fárasztó edzésre. A rendezvények úgy vannak kialakítva, hogy az mindenki számára a megfelelő nehézségű legyen. Illetve mindenki maga dönti el, hogy mennyire erőlteti meg magát. És ugyan van némi ösztönzés a kapitányoktól, de igazából erre semmi szükség, mert a közösség ereje késztet mindenkit arra, hogy átlépje a saját határait. Így senki sem érzi úgy, hogy itt kötelező teljesítenie - és talán pont ez az, ami felszabadítja a tagokat és emiatt feszegetik örömmel a saját határaikat is.

Te is szeretnél részese lenni az eseménynek? Itt minden infót megtalálsz!