Ha jön a kalapácsos ember...

Pár napja írtam arról, hogy jelen pillanatban a rendes éves kerékpártúránkon veszünk részt a barátaimmal. Célunk, hogy 6 nap alatt átkerekezzünk az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig, a Pireneusokon keresztül. 4 nap már a hátunk mögött van, 2 még előttünk.

Nem tudom bringás körökben van-e olyan jelenség, fogalom, hogy „kalapácsos ember”, de ha nincs én tegnap akkor is találkoztam eggyel. Ezen gondolkodtam, miközben az egyik emelkedőn annyira megállt a lábam, hogy azt hittem eldőlök. Olyan érzés, mikor ripsz-ropsz elhagy az erő (igaz emelkedő volt, de nem annyira durva), ha ülve tekertem, akkor is, ha kiállva, pár hajtás után teljesen KO lettem. Az örökkévalóságnak tűnt a csúcsig tartó 2-3 kilométer, nem volt, mit tenni, minthogy megálljak, leszálljak a bringáról és a „komfortos” Look patentes kopogós cipőben sétálnom kellett egy kicsit. Aztán persze visszaültem és küzdöttem tovább, de az eldőlés szélén voltam. Ezek a bepatentolhatós bringás cipők egyébként szerintem éppen úgy lettek megalkotva, hogy véletlenül se lehessen bennük hosszan sétálni, szóval, ha ilyenben bringázol, tényleg csak egy lehetőséged van akkor is, ha vacak az állapot: tekerni, hajtani a bringát.

És itt ragadnám meg az összehasonlítást eléhezés, elfáradás, futás és bringázás témakörében.

Futásnál, van erő az elején, aztán például maratonon 30-35 kili környékén elkezd nehezedni a mozgás, fogytán az erő, tovaillan a lendület. Ha nincs tápanyag, lassú eléhezés veszi kezdetét, de azért tudsz haladni, igaz jelentősen romlik a teljesítmény. A kajálás nehézkes, hiszen folyamatosan rázkódik a gyomor, ha túl jól sikerült, akkor pedig zötykölődik a tartalom. Jó, ehhez persze lehet szoktatni a gyomrot, sőt kell is, mégis gyakori futós jelenség.

Bringázásnál, főleg nagy szintemelkedések esetén folyamatosan kell tekerni. Gyakorlatilag 1 másodperc sincs, amikor ki lehet kapcsolni a megfeszített munkából a lábakat. Ha kimarad egy hajtás, leáll a bringa. Mentálisan, és fizikailag is kimerítő mondjuk egy másfél órás emelkedőbe így beleállni. Sorozatterhelésnél pedig egymásra épülnek a fáradtságok. Sokkal könnyebb bringázás közben tápanyagot visszatölteni, viszont ha ez elmarad, az eléhezés másodpercek alatt lezajlik, mint nálam is. Ettem, ittam, de valószínű későn, így a lábam feladta. Teljesen elkészültem.

Mutatom az állapotom:

Aztán pár perc fekvés, kis evés-ivás, majd egy pár kilis gurulás, később egy pohár sör és egy kávé annyira helyre tett, hogy a következő hegyre szinte frissen tudtam felmenni.

Hihetetlen, hogy 1 óra leforgása alatt ilyen végleteket lehet megélni.

A túra egyébként jó, nyomjuk és hát fantasztikus vidékeken gurulgatunk.

További fotók, videók itt!

Nyitókép: Kerékgyártó Péter