„Elég zárt személyiség vagyok, de a tanítványoknál fontos, hogy kilépjek ebből és adjak, amikor szükséges"

Több sikeres és eredményes tanítványa volt és van, köztük is a legismertebb Lubics Szilvia (ő tavaly tavasszal edzőt váltott). De nála edz a háromszoros Ultrabalaton győztes, Maráz Zsuzsanna, aki tavaly harmadikként debütált a Spartathlonon, az Egyesült Államokban élő, háromszoros Spartathlon dobogós, kétszeres női győztes, pályacsúcstartó, tavalyi 24 órás világbajnok Nagy Katalin, vagy Rudolf Tamás, aki az idei 24 órás VB-n a legjobb magyar eredményt érte el.

Olyan tanítványai vannak, akik vágynak az eredményességre és a sikerre, s olyan futókkal tud jól együtt dolgozni, akik készek mindenben elfogadni az instrukcióit és maximálisan rá bízzák magukat. Az idei évtől új típusú edzői munkába vágott a személyes tanítványok mellett. Közben futott egy UTH-t (7-ik helyen ért célba), egy Lavaredo Ultra Trailt, megcsinált egy privát 4 napos, kb. 170 km-es túra-futást a Pireneusokban, augusztus végén pedig rajthoz áll az UTMB-n. Évek óta szervezi és vezeti az augusztus eleji edzőtáborát Ausztriában és megtalálható itt, a Runner’s World online szakértői csapatában is, de 0-24 órában egyébként is elérhető a tanítványai számára, vagy legalább is rövid időn belül rendelkezésre áll. Olivér az edzői munkájáról, a Salomon szponzorációról és kicsit önmagáról is mesélt nekünk.

- Ha ma új tanítvánnyal kezdesz dolgozni, hogyan indul a közös munka? Van bármilyen személyes kapcsolat köztetek, vagy minden online megy?

- Természetesen személyes kapcsolat minden esetben van, ha csak nem mondjuk Brazíliában él az illető, onnan nem várom el, hogy miattam idelátogasson. Ilyen tanítvány azért nincs sok, majd mindenkivel néhány hetente legalább találkozom, vagy minimum telefonon konzultálunk. Nagyon egyéni kinek milyen szinten van erre igénye. Van, aki két naponta ír, vagy hív, van, aki elvan a tervvel és nincs az én oldalamról lelkizésre szüksége. Személyiség függő.

A közös munka mindig egy nagy beszélgetéssel indul a múltról, jelenről és a célokról, majd a meglévő verseny file-okat alapul véve az edzés mennyiségi és minőségi kijelölése a feladat. Teljesítménydiagnosztikában itthon úttörő voltam, 2004-től sok száz mérés van mögöttem, mára azonban már egyre kevésbé használom ezt a módszert. Egy fél órás teszt sokszor mutat pontatlanságot a sok-sok órás versenyre történő szervezeti reakciók monitorozását illetően, viszont egy ilyen versenynek a görbéje információs aranybánya a versenyzővel kapcsolatban, ezekből jobban szeretek dolgozni.

- Kikkel van könnyebb dolgod a tanítványok közül, fiúkkal vagy lányokkal?

- Nem lehet így elválasztani nemekre. Nem tudok különbséget tenni, vannak itt is ott is könnyebb és kevésbé könnyű esetek.

- Mit csinálsz azzal a futóval, aki rendszeresen nem teljesíti az edzéstervet?

- Hanyagságból, lustaságból, akik nálam vannak ilyet nem szoktak „elkövetni”. Én szerencsére olyan kaliberű futókkal dolgozhatok, akiknél ebben nem szokott hiba lenni. Amennyiben időlegesen az élethelyzete miatt nem sikerül, ilyen persze előfordul, ezekre a helyzetekre közösen keressük meg a választ konzultációval, az edzések módosításával.

- Nagyságrendileg hány futóval foglalkozol?

- Minőségre megyek, nem mennyiségre. Kétszámjegyű. Ha akarnám több száz fő is lehetne, de ez nem célom, mert nem bírnám el ilyen színvonalon, ilyen figyelemmel. Sajnos így nagyon sok megkeresést vissza kell utasítanom. Ezt tényleg sajnálom.

- Korábban teltházas edző voltál, csak várakozással lehetett hozzád bekerülni, most pedig a privát futóid mellett csatlakoztál a Fuss Te is! Akadémiához. Hogy-hogy edzője lettél ennek a programnak?

- Ez a szolgáltatás teljesen más, mint egy 1-1-es edzői kapcsolat. A velem készülés a Fuss Te is!-en belül azt jelenti, hogy az általam kitalált edzésstruktúrát kapja a sportoló, egyénre szabott edzésterhelést tempóban, pulzusban a képességeinek és versenycéljainak megfelelően, viszont nincs benne személyes törődés, gyakori kommunikáció és flexibilitás, amit egy személyes tanítvány megkap. A Fuss Te is! egy kompromisszum a sablon, millió helyen letölthető edzéstervek és a személyes edző között, ami egy amatőr, szárnyait bontogató futónak kiváló lehetőséget ad a fejlődéshez. Moós Gergővel visszük a programot. A programunk még új és több módosítás, változás, újítás történik most is, annak megfelelően, hogy az igények és a szolgáltatás minél inkább találkozzon.

- Elmondanád, hogyan néz ki ténylegesen az edzői munkád? Olyasmire gondolok, hogy mennyi időt szánsz egy-egy futódra mondjuk heti szinten?

- Az idő, energia befektetés mindig versenyző és periódus függő. Viszont az eredményességgel nem függ össze. Például Rudolf Tomi, aki hazánk egyik világszinten is komolyan jegyzett ultrafutója, negyed annyi törődésből is simán fut 250 km fölött 24 órán, mint egy olyan futó, akivel szinte naponta kell chat-eljek, mert ezt igényli és épp a 3.30-as maraton a cél nála. Na de hogy a kérdésre is válaszoljak, heti 2 nap 12 óra, a többi nap, hétvégén is, átlag 5 óra, amit a tanítványok dolgaival töltök. Ez teljesen random, amikor szükséges elérhető vagyok. Általában még a saját futásom sem szent, felveszem edzés közben is a telefont, nyaralás közben, vagy ha kell, éjszaka is, például egy 24 órás versenyen, sőt már volt olyan is, hogy én is pont egy ultra–trailen futottam, mikor egy másik versenyen szereplő tanítványom felhívott tanácsért.

- Van olyan futó, akivel szívesen dolgoznál együtt?

- Inkább jellemzőket mondanék. Azokkal a sportolókkal szeretek foglalkozni, akiknek az élethelyzete megengedi a komoly munkát. Időben, erőben tud annyit hosszútávon rászánni a sportra, amennyi a lehetőségek kiaknázásához szükséges. Mivel az ultrafutás nem profi sport, itt senkinek sem a sport körül forog az élete, hanem a pörgő életébe próbálja valahogy integrálni a futás sokszor hosszú edzéseit, azért kevés ilyen sportolóm van. Hobbistákat kell hobbi háttérrel megpróbálnom felhozni profi szintre. Még ennél is fontosabb, hogy minden kétely nélkül elfogadja, amit mondok és el is végezze a munkát, tudása legjavát beletéve. Legyen őszinte és jó kapcsolat köztünk. Én elég zárt személyiség vagyok, de a tanítványoknál nagyon fontos, hogy kilépjek ebből, amennyire lehet és adjak amikor szükséges.

- Érzel az újabban érkező tanítványok részéről egyfajta nyomást, elvárást irányodba arra vonatkozóan, hogy csinálj belőlük is sikeres, eredményes futót?

- Igen, hozzám leginkább eredmény-orientált futók jelentkeznek, elvárásokkal leginkább önmaguk számára, nem is annyira felém, hisz az elején elmondom nekik, hogy az eredményesség egyrészt nem prognosztizálható, másrészt én úgy nagyjából 25-30 %-nyit tudok hozzátenni a képességeihez, 70% a genetikája, életvitele, a stresszorok jellege és erőssége, melyek nap mint nap érik, a kora, élethelyzete. Ergo bárkiből nem lehet bajnok, a legnagyobb elszántság, akaraterő és egy komoly szakmai háttér mellett sem, de a lehetőségek minél mélyebb kiaknázásához ezek nagyon fontos adalékok.

- A belfasti 24 órás VB-n két futód, Rudolf Tomi és Nagy Kata is szépen futott sokáig, úgy tűnt néhány órával a vége előtt, hogy lesz két 24 órás világbajnokod, aztán teljesen megváltozott a verseny állása. Mi történt velük pontosan? Edzőként mit mondtál nekik ezt követően?

- A VB-re az beszéltem meg mindkettőjükkel, hogy próbáljunk összehozni egy-egy egyéni csúcsot. Tudtuk, piszok erős a mezőny, hogy a többiek mit fognak futni, mi befolyásolni nem tudjuk, csak magunkkal szabad foglalkozni. Sem Kati, sem Tomi sokáig nem tudta milyen pozícióban futott, erre nem adtunk, de én is meglepődtem, hogy Kati féltávig, Tomi 20 óráig vezetett a 24-ből. Aki már futott ultrát tudja jól, ilyen számokban bármi történhet, bármikor, bárkivel. Célunk, hogy ezeket az eshetőségeket a felkészülés által, a tervezéssel és a versenyzés közben minimalizáljuk. Mindketten rutinos versenyzők, Tominál a frissítésben volt egy kicsi hiba, ami nagyon visszabeszélt az utolsó órákban és a nyolcadik helyen ért be a szoros mezőnyben, de hozzáteszem így is legjobb magyarként, egyéni csúccsal és korosztályos világbajnokként. Persze ez mondhatni smafu egy VB-címhez, de ami késik, rajta leszünk, hogy ne múljon…

Katinak volt egy elhúzódó túlterheléses lábfejsérülése a verseny előtti időszakban, ami nagyjából rendeződött a rajtig, de az edzésmunka ennek okán nem volt hiánytalan. Ennek ellenére a világbajnoki dobogó harmadik helyét elhozta és ő is egyéni csúcsot futott. Két világbajnokságon egymás után dobogón állni – én és ő is ezzel elégedettek vagyunk!

- Jó néhány évvel ezelőtt még az a hír járta rólad, hogy zárkózott vagy, volt, aki arra panaszkodott, hogy személytelen az edző-tanítvány kapcsolat a te rendszeredben? Én azt látom a közösségi médián keresztül, hogy kifejezetten kommunikatív vagy, nyitott, készséges, ha kérdeznek tőled futással, edzői szakmával kapcsolatban szívesen válaszolsz, viccelődsz a kommenteken keresztül, folyamatosan kommunikálsz a tanítványaid sikereiről, szervezel társas edzéseket. Mindez tudatos változás eredménye vagy rosszul látom, nem változtál, csak nem volt Facebook szerű fórum, amely ennyire alkalmas lett volna a közvetlenebb kommunikációra?

- Én magamban nem érzek érdemi változást, persze lehet, hogy van benne valami. Inkább arról lehet szó, hogy mikor a kétezres évek elején elindítottam az online edzés-formát itthon, sokan nem értették a lényegét és olyan személyes kapcsolatot vártak, mint a klasszikus atléta-edzőknél, akik a pálya szélén állnak. Manapság már itthon is elterjedt az internet alapú edzői kapcsolattartás, ahol az edzés-fileok adatai, amivel leginkább dolgozunk, mint ahogy például a Tour de France versenyzőinek nagy része is készül. Manapság már nem ördögtől való dolgok ezek.

Egyébként én extra introvertált személyiség vagyok. Semmilyen közösségbe nem járok, a tanítványokon és a családomon kívül senkivel nem találkozom. Kerülöm a csoportos összeverődéseket, a tömeget. Általában zavar, ha kettőnél több ember van körülöttem. Ez nem egy keserű helyzet, nem azért mondom, sőt én nagyon élvezem és szeretem az egyedüllétet. Például órákat egyedül lenni az erdőben, ennél kevés jobb dolgot tudok elképzelni. Az internet viszont egy kiváló kommunikációs csatorna, ahol sokat lehet tanulni, és sokat lehet adni is. Széles rétegeket elérni vagy épp mélyen szakmai dolgokat kutatni. Persze itt is szelektálnom kell, sok csoport, fórum elhajlott már olyan irányba, ahol nem érzem jól magam és már nem vagyok tag. Sajnos egyre többször tapasztalom, hogy szakmai témában, három hetes tapasztalattal, rémisztő magabiztossággal győzködik egymást az emberek. Tudni kell választani, mit enged belülre az ember, olyan ez, mint a TV-adás. Ami épít, jöhet, ami csak elvesz, az kikapcs.

- Salomon által támogatott futó lettél, nehéz szívvel köszöntél el a Hoka cipőktől, vagy azért nem ennyire szigorú az együttműködésetek?

- A Hoka cég hazai képviseletének beindításában mindenki szerint kulcsfigura voltam. Elsőként futottam itthon ilyen cipőben és ahol tudtam megismertettem a futókat ezzel a kiváló termékkel. A hazai forgalmazás ettől az évtől átalakult, sok volt a bizonytalanság. A Salomon már volt támogatóm 2007-ben, mikor az első UTMB-met futottam, de aztán ott is disztribúció váltás történt, én pedig Hokára váltottam, viszont idén kijöttek egy új modellel, aminek puhasága hasonló a Hokánál megszokott érzésekhez, ez a Sense Max Pro. Adtam neki egy esélyt és már az első futást követően világos volt, hogy jó barátok leszünk, így igent mondtam a Salomon felkérésére. A Salomon zsákjait, ruházatát eddig is megelégedéssel használtam, tudtam, hogy a világ vezető terepfutó brand-jénak termékei tökéletesen ki fognak szolgálni, így nagyon örültem és örülök a lehetőségnek.

- Mit ad neked ez a megállapodás?

- Egy osztrák tanítványom révén jól ismerem a Salomon nemzetközi csapatának támogatási rendszerét, na nem erre kell gondolni. Mi egy kicsi ország vagyunk, én sem futok világszínvonalon és bár, mint edző ismert vagyok nemzetközi szinten, a hazai leányvállalat terméktámogatást nyújt, magyarul a felszerelésem biztosítja. Nem kapok fizetést, nincs utazási, versenyzési támogatás és más extrák. Úgyhogy ez a megállapodás egy erős hátteret ad felszerelésben, amire mindig számíthatok egy olyan cégtől, amelynek termékeit tényleg használni is lehet, nem kell más cég cipőjében rajthoz állni, leragasztott logóval az oldalán… Ez kiváltság és megtiszteltetés, remélem hosszú távú lesz az együttműködésünk.

- A 2015-ös UTMB célba érkezésedet követően mintha azt sugalltad volna, hogy lezártad az UTMB-t. Pár hét múlva mégis ismét rajthoz állsz. Hogyhogy így döntöttél? Mit jósolsz magadnak az idei versenyre?

- Ez az UTMB egy agyament dolog, senkinek nem ajánlom, akiben nincs meg alapból egy jó erős mazochizmus amellett, hogy nagyon-nagyon felkészült. Mindenkinek fáj, mindenkit szétcincál, akárki legyen is az. Itt még az elsőknek is nagyon fáj és rezeg a léc. Mégis valahogy mindig odanyújtom az arcom, pedig tudom, hogy várhatóan brutális pofonokat fog most is kiosztani. Idén lesz a 11. alkalom, hogy Chamonixba utazom ezekért a pofonokért. Egyszerűen nem bírom elengedni. Nem az érdekel, hányadik leszek, ez már nem prioritás. Azért még ott sem tartok, hogy pusztán azért menjek, hogy végigcsináljam, bár úgy tartom, már ez is nagyon nagy dolog, hisz nekem is többször beletört a bicskám, mikor túlfeszítettem magam. Az az igazság, azért neveztem, mert egy olyan dolgot keresek, aminek megtalálására idén sincs nagy esélyem, de hátha. Az indulók elenyésző része képes csak erre, talán pár százalék. Szeretnék úgy végigfutni ezen a 170Km-en, hogy a célban azt mondhassam, rendben volt, a lehetőségeimből ezen a napon kihoztam mindent, amit lehetett, nem hibáztam nagyot, vagy ha igen, hamar kijöttem belőle és az összkép az, hogy igen, leküzdöttem önmagam, az egóm. Úrrá tudtam lenni a fájdalmakon és a gyengeségeim ellenére, volt elég erőm egyben tartani magam, okosan reagálni, jól válaszolni a táv közben percről-percre felmerülő kihívások kérdéseire. Aztán jövőre már tényleg el kéne engedni…

- A Pireneusokbeli útról mesélnél? Pontosan hány nap / km / szint volt benne? Mennyi cucc volt nálatok, amit ugye folyamatosan vittetek? Hogyan oldottátok meg a frissítést? Hol aludtatok? Volt bármi gond, holtpont, sérülés?

- Csak nagyjából tudjuk, mert voltak pici eltévedések, de úgy 170 km volt az össz. táv és 11000 méter szintemelkedés volt, tehát egy UTMB, amiről beszélünk. Ellenben a futhatósága összehasonlíthatatlan, a Pireneusok ezen magas része sokkalta nehezebb útvonal. A napi átlag 40 km-es szakaszainkat 12 óra alatt tudtuk teljesíteni. Futni alig lehetett a meredekség és a technikásság miatt. Minden lépésre figyelni kellett a jellemzően nagy sziklás útvonalon, ami egyébként alapvetően a GR11 túra útvonalat követte. Futókkal szinte nem is találkoztunk és sokan ránk csodálkoztak a menedékházakban, mikor elmondtuk milyen kört „futunk”. Összesen 4 egymást követő napot tett ki a kör, amit teljesítettünk, 4-5 kg-os hátizsák volt a hátunkon, benne minden, amire szükség lehet a négy nap alatt, kivéve az élelem és a víz. Előbbit a szálláshelyeinken szereztük be minden nap végén, víz pedig szerencsére nagyon sok volt út közben, gyakorlatilag egy fél literes kulacs elég, mint víztartály, olyan sok tiszta vizű forrás, vízesés volt az útvonalon. A szállások kis falucskák voltak, az egyes szakaszok közben lakott helyeket nem érintettünk, csak egy-egy menedékház nyújtott némi civilizációs komfortot nap közben, például egy hideg kóla elejéig.

Nagy rizikó volt a körben, de szerencsére csak pár kisebb esés történt, sérülés nem és az időjárás is kedvezett. Ez egy olyan útvonal, hogy rövidítésre, változtatásra nem volt érdemi lehetőség, így utólag azt mondom, nagy szerencsénk volt.

Olivér, két futótársával, Medgyessy Gergellyel és Zenyik Róberttel 2014-ben teljesítette a Chamonix - Briancon közti La Traversée elnevezésű útvonalat, amely 203,6 km hosszú és 12900 méter szintemelkedést tartalmaz. Az alábbi videó erről az útról készült.

- Ez a formáció tartósnak tűnik, ez volt a harmadik „együttlétetek”, mi a jó ebben a hármasban szerinted?

- Két fontos szempont van, aminek okán működik a csapat. A személyiségek hosszútávon elviselik egymást és össze tudnak dolgozni, illetve erőnlétben is hasonló szinten vagyunk.

- Hogyan látod magad 10 év múlva futóként?

- Most vagyok 45. A következő tíz év a legnagyobb odafigyelés és kiváló élethelyzet lehetőségek esetén is biztosan még meredekebb lejtőre helyezi az embert az ez idáig csak épp lejtőbe fordult állapotról, a sportteljesítmény terén. Erre már most érdemes készülni fejben, tudni kell majd kezelni, el kell tudni engedni dolgokat és meg kell barátkozni másokkal, amiben benne van a sikerélmény, a boldogság lehetősége. Nagyon remélem, hogy még képes leszek futni egyben akár több órát is, jó érzésekkel. A tempó már nem lesz releváns, ahogy már most sem elsődleges. Remélem, megadatik, és lesz olyan kaliberű tehetség a későbbiekben is a tanítványaim között, akivel, vagy akikkel világszintű eredményeket érhetünk el.