Borítókép: Új férfi pályacsúcs a hétvégi UB-n, Maráz Zsuzsanna pedig harmadszor is első a nők között

Új férfi pályacsúcs a hétvégi UB-n, Maráz Zsuzsanna pedig harmadszor is első a nők között

A hétvégi Ultrabalaton-on futók közösségi hálós képes, szöveges beszámolói alapján idén volt minden, ami bonyolítja a futók életét: meleg, erős szél, aztán éjszaka viharos szél, aztán égszakadással tarkított vihar, no és új férfi pályacsúcs is született, Maráz Zsuzsi pedig idén is női abszolút első helyezett lett, zsinórban harmadszor.

Az Ultrabalaton 2007-es „megalakulása” óta folyamatosan változó helyzetek fogadják a futókat. Az egykor június végén megrendezett esemény mára május közepére került. A verseny hihetetlen népszerűsége okán kialakult hatalmas autós forgalom és a rendszeres május végi, júniusi kánikula miatt döntöttek úgy a szervezők, hogy előrébb hozzák az UB időpontját. A kánikula ugyan idén elmaradt, helyette azonban egészen változékony időjárási körülményekkel kellett megküzdeniük a futóknak. Hogy-e miatt, vagy sem, idén rengeteg feladója volt a mezőnynek. Az eredménylista alapján 186 egyéni futó rajtolt Balatonaligáról szombat hajnalban és csak kevesebb, mint a fele, 74 férfi, illetve 11 nő ért célba.

Maráz Zsuzsi úton a harmadik UB győzelem felé

Az első férfi, a brit Dan Lawson 18.30.20-as célidejével új pályacsúcsot futott, míg Maráz Zsuzsanna 22.31.31-es idővel immár harmadik alkalommal szakíthatta át elsőként a célszalagot a nők között. Zsuzsi ezzel az eredménnyel összetettben az ötödik lett a teljes egyéni mezőnyben.

Gratulálunk minden célba érkezőnek!

EGYÉNI FÉRFI
1. Dan Lawson (18:30:20)
2. Mathias Jorgensen (20:24:19)
3. Mihalik Norbert (20:27:55)

EGYÉNI NŐI
1. Maráz Zsuzsanna (22:31:31)
2. Huzsvay Edit (25:45:16)
3. Brigitta Burja (27:15:19)

További eredmények itt megtekinthetők!