"Fel sem merül bennem, hogy ne maratonokat fussak" - interjú Fekete Zsuzsanna World Marathon Majors finisherrel

Egy hihetetlenül inspiráló beszélgetésben volt részem Fekete Zsuzsannával, aki World Marathon Majors finisher , és összesen 27 maratont teljesített már. Még mindig hihetetlenül élvezi, és egy hatalmas bulinak éli meg az egészet. Annyira motiváló!

De, kezdjük ott, hogy az utóbbi időben temérdek negatív poszttal találkoztam a Facebookon és az Instagramon, például hogy valaki 01:40 helyett 01:42-vel futott félmaratont, akkor azt írta magáról, hogy mennyire „szar”. Aztán ott van Rákóczi Feri, aki 2 év alatt a nulla sporttól eljutott oda, hogy maratont fusson, és hideget-meleget kapott, hogy mindezt 05:18-as idővel tette meg. Olyan kommenteket érkeztek hozzá, hogy „ezért kár volt külföldre menni” és „ez már nem is számít maratonnak”. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy bármi történjen, bárki bármit tesz, csak a negatívum kiemelendő benne, és sosem az a sok pozitívum, ami még ott van. Fontos a fejlődés és a teljesítmény persze, de számomra nagyon demotiváló jelenleg ez a környezet, épp jókor beszélgethettem Zsuzsával, aki egy perc alatt elintézte, hogy újra pozitívabban lássam a futást és a versenyeket.

Tehát, Fekete Zsuzsa idén első magyar nőként kapta meg a World Marathon Majors Finisher érmet, amikor is célba ért a Boston maratonon. Ez azt jelenti, teljesítette a világ 6 legnagyobb utcai futóversenyét (Boston, New York, Chicago, London, Tokió és Berlin van a sorozatban), ahol a sportág legnevesebb versenyzőit lehet megkergetni, és elég nehéz bejutni egy-egy versenyre. Zsuzsa 2006-ban teljesítette először ezt a távot Budapesten, majd egy év kihagyás után jött New York, 2009-ben Berlin, és utána nem volt megállás. 27 maratont futott világszerte, ebből a budapestit és a firenzeit kétszer is, de a többit különböző helyeken. Amikor megkérdeztem, hogy miért fut, és miért maratonokat, csak annyit mondott:

„Miért ne? Fel sem merül bennem, hogy ne maratonokat fussak!”

Melyik volt a legjobb maratonod eddig? Nem időben, hanem mindent összevetve?

A Boston Marathon idén! Itt egészen elképesztő hagyománya van, már péntektől le van zárva a belváros, hihetetlenül fel van építve az egész rendezvény, és természetesen érzelmileg is fontos az embereknek, magukénak érzik a maratont. Az expón a robbantás áldozataira is megemlékeztek, ez nagyon megérintett, hogy mindenkinek elhomályosult a tekintete az egy perces néma csendkor és az is, hogy mennyire fontos az ittenieknek már gyerekkoruktól kezdve a rendezvény, az önkéntes helyekre is tízszeres túljelentkezés van. Mindenki szeretne részese lenni a maratoni élménynek. Az útvonalon végig szurkolók vannak, akik nem főként az elit futókat figyelik óriási – sokszor vicces feliratú-transzparensekkel, hanem az átlagembereket, a szomszédjukat, a kollégájukat, akik utána igazi hősökké válnak a szemükben. A híres egyetemi szurkolótáborok elég üde és hangos színfoltok voltak, különösen a híres wellesley lányok a férfi futóknak tartott csókolj meg tábláikkal (igen, ez is egy hagyomány itt). Teljesen természetes, hogy másnap az éremmel a nyakadban mész mindenhova, és persze az emberek őszinte, széles mosollyal mindenkinek gratulálnak, elképesztő élmény. Bostonban a szüleim is kint voltak velem, vártak a magyar zászlóval a cél előtt. Megláttam őket, odafutottam, megölelgettem őket, és a zászlóval indultam a cél felé. Nekem ez nagyon sokat jelentett, hogy velem voltak a 9 éves utam utolsó állomásánál, Szerintem így a többi futót látva, most már ők is jobban megértik, hogy miért csinálom, mert ezt azért sokszor nehéz szavakba önteni, látni kell egy maratoni befutót, az arcokat a szenvedéssel, az örömmel. Az első maratonom előtt Kocsis Árpád azt mondta, hogy fizikailag fel lehet készülni egy maratonra, de lelkiekben nehezebb, pláne a befutást követő történésekre. Én általában ezerrel vigyorgok, meg ugrálok a célban, de most potyogtak a könnyeim, amikor a nyakamba akasztották az annyira áhított 6 csillagos teljesítő érmet.

És épp akkor futhattál itt, amikor Katherine Switzer 50 év után újra rajthoz állt itt…

Sőt, láttam is! Természetesen testőr jött vele, de ha már megláttam, muszáj volt megkérni, hogy készítsünk egy közös képet, persze a bodyguard rögtön jelezte, hogy nem lehet. Viszont Katherine észrevett, és mondta, hogy sajnos mennie kell, de sok sikert kívánt. Szóval úgy rajtolhattam, hogy a legendás Katherine Switzer SOK SZERENCSÉT kívánt, ezután már csak jól sikerülhetett a futás! Ja, és az expón Rick és Dick Hoyt-tal is találkoztam és beszélgettem, az ő nevük összeforrt a Boston Maratonnal. Elképesztő, amit csinálnak és amilyen szemléletformáló hatással vannak a társadalomra, aminek eredményeként bronz szobruk is van a rajt közelében.

Fontos számodra, hogy mennyi idő alatt érsz célba?

Nem, saját magam, és nem az óra ellen futok. Fontosabb, hogy a célban is őszinte legyen a mosolyom, és élvezzek minden lépést. Épp ezért soha nem készülök semmilyen speciális edzéstervvel, étrenddel és edzőm sem volt soha. Oké, nem ez a követendő példa, de én tényleg azért futok, mert szeretek, és élvezem a maratonok különleges hangulatát. Általában 4:30 és 4:50 között végzek, és bár bőven lehetne javítani, de a munka-sport-magánélet egyensúlya miatt nekem ez teljesen jó így. Budapesten pedig már csak a Suhanj! csapatával indulok, ahol mindig Teszári Eszter barátnőmet kísérem, olyankor pedig természetesen picit lassabban, óvatosabban futunk, odafigyelve egymásra, végig beszélgetve, néha énekelve, de akár még táncolunk is a csapattal, megállunk, ha Esztinek nem kényelmes, megigazítjuk, hogy jól érezze magát. Ilyenkor nem hajt a tatár, csak az számít, hogy ő élvezze!

Mióta futsz a Suhanj! Színeiben?

A kezdetekkor csatlakoztam, én voltam a 3. önkéntes az Alapítványnál. Külföldön a jótékonysági futásnak nagy hagyományai vannak, nekem nagyon szimpatikus volt, hogy az önkéntesek a mozgás örömét azokkal megosztják, akik maguktól nem lennének képesek egy ilyen teljesítményre. Olyan ez, mint egy nagy család. A sztenderd futópárommal, Esztivel 5 éve megyünk együtt, kialakult a kölcsönös bizalom, már fél szavakból is értjük egymást. Ő egyébként kerekesszékben tölti a napjait, és nagyon nagy álma volt ilyen versenyeken futni. így amikor csak tudok, együtt futunk. Imádom a vidámságát, és hogy egy maraton végén csillogó szemmel azt mondja, hogy akár ebben a pillanatban indulhatunk, és futhatjuk újra a távot.

Ezt leszámítva egyedül futsz?

Igen, szeretek a saját tempóm szerint futni az adott napi lelkiállapotom függvényében. A versenyeken is nagyrészt egyedül megyek, jobb ez így, hiszen én sem tartok fel mást, más sem engem. Fura, hogy a futóórám is a szekrény mélyén van valahol, nem akarom magam számokhoz mérni, klasszikus hobbifutónak tartom magam. Ennek részeként egy jó ideje már nem futószerkóban, hanem valami spéci jelmezben versenyzem, hiszen így nagyobb szurkolást kapok. Voltam már Batman, Superman, rocker, a suhanjkék pompomlány ruha a budapesti versenyek alapkelléke, de a World Marathon Majors-os futásokba belecsempésztem a magyar motívumokat!

Van valamilyen futás előtti rituáléd?

Szeretem a tésztapartikat, a futó barátokkal beszélgetve ráhangolódni a távra, de arra is szükségem van, hogy este már egyedül maradjak a gondolataimmal. Kikészítem a ruhát, hogy néz majd ki egyben a szettem, felteszem a rajtszámot, hogy reggel már erre ne legyen gondom. Szeretek így rákészülni... Ahogy mondtam, nem készülök edzéstervvel, de nagyon sokat sportolok, a futás mellett spinningelek (néha laza 3 órásokat), túrázom, jógázom és rúdtáncra is járok, szóval alapvetően jó kondiban vagyok, de agyban sokkal inkább ott vagyok. Mindig tudom, hogy végig fogom csinálni, ismerem annyira a testem reakcióit, hogy tudjam, mikor van még bennem energia és lehet tolni, vagy mikor érdemesebb inkább lassabban és a frissítésre jobban odafigyelve menni. Azért futok, mert örömet okoz, és bár nyilván nekem is megvan a fizikai-lelki hullámvasutam a 42 kilométer alatt, de a verseny mindig egy különleges ünnep.

Képtelen vagy megunni, ugye?

Naná! És azt is, hogy a végén kapok egy csodaszép érmet. Nekem ez is fontos, imádom ezeket az érmeket. Egyébként pedig a futások alatt hihetetlen flow állapotba kerülök, jónéhány kilométer kiesik az éber tudatból, és nem is tudom felidézni, mi történt akkor. Ez egy önismereti utazás is, nem lehet megunni, valami nagyon nyomós ok kéne, hogy abbahagyjam, vagy kihagyjak egy évet!

Mi volt a legrövidebb idő, ami eltelt két maraton között?

Kétszer is volt 1 hetes különbség. A tavalyi év kicsit durvábbra sikerült, mint terveztem összesen 8 maratonnal, melyből az utolsó 5 2 hónapon belül zajlott. Október 3-án futottam Lisszabonban rockerként, aztán jött Budapest a Suhanj! csapattal, Dublint születésnapomra Minnie egérnek öltözve teljesítettem, utána egy Nizza Batwomanként, és november 28-án egy firenzei Superwoman futással zártam. Az a „baj”, hogy az ismerőseim is tudják, hogy bármikor kapható vagyok egy jó kis utazás-maraton kombóra!

Mi a következő cél?

Augusztusra már van maratoni nevezésem Rejkjavikba, aztán novemberre Portóba, de a többi még kiderül. Ha valakinek van izgalmas maraton ötlete, szóljon! Kezdek az érdekes maratonok felé fordulni. Nagy álmom a Médoc Marathon, ami ötvözi a borozást és a jelmezben futást, ugyanis ez egy francia borvidék futás, és nagyon őrületes hangulat van. Na, ott sem az időeredmény számít!

És Magyarországon melyik versenyen találkozhatunk veled legközelebb?

Nem futás, de a Kinizsi 100-at lenyomom immáron negyedik alkalommal májusban, ősszel pedig biztosan futok majd Esztivel Budapesten is a félmaratonon és a maratonon, szóval ott találkozunk és szurkoljatok nekünk, ha láttok!