5 hét a maratonig

Lássuk csak, hogyan állunk most. Hét hónappal ezelőtt kezdtem újra a futást a második szülésemet követően. Szinte rögtön el is határoztam, hogy október 9-én maratont fogok futni Budapesten. Hogy miért is? Ebben az évben éppen októberben lesz 10 éve, hogy az első maratonomat lefutottam és én ezt egy újabb maratonnal szerettem volna megünnepelni. Bár maratont futni – akár hanyadszorra is - ünnep egy futó számára.

Most ott tartok, hogy 4 héttel ezelőtt, ismét elszegődtem a régi edzőmhöz, vagy inkább edzés tanácsadómhoz, Attilához. Az első pillanattól haptákba vágtam magam. Engem az ilyesfajta közös munka sokkalta fegyelmezettebbé tesz. Egyszerűen nem szeretem kihagyni azt, amiben megállapodtunk. Ha ő felelősséget vállal értem, gondolkodik rajtam, meghallgat, ha úgy van rá szükségem, eljön velem futni, ha találunk közös időpontot és mond egy-két fontos mondatot, ott és akkor, amikor arra igazán szükség van, akkor nekem kötelességem teljesíteni a penzumot.

Azóta van 5-6 futásom egy héten. Köztük kettő valamilyen feladat. Például 10 kilin belül másfél-fél perc gyorsakat váltogatok köztük némi pihenővel, vagy 3*3 km fokozó, egyre gyorsuló futás, bemelegítéssel és levezetéssel persze, vagy 15 km-en belül 8-10 db 500 méter gyors. De ezer és egy változata van ezeknek a feladatos edzéseknek. Aztán pedig futok egy hosszút, 18-25 km között voltak az eddigiek. S végül van 2-3 könnyű, regeneráló futásom 5-10 km között. A hét végére összejön így akár bő 70 km, 7 óra körüli edzésidővel. Három erős hetet követ egy pihenő hét. De a pihenő hét sem futásmentes, olyankor az a feladat, hogy némi futással pihenjem ki az előző heti futásokat és pihenjek rá a következő három hetes ciklusra. Aztán meg heti kétszer erősítő edzésre is járok. Jó mi? :-)

Mindez nagyon hatékony. A fejlődés pillanatok alatt érzékelhető volt, ahogy elkezdtük ismét a közös munkát. Gyorsul az alap tempó, rendeződik a pulzus, nő a terhelhetőség, mindezzel együtt pedig javul az állóképesség. Ja és nem mellesleg olvadnak a kilók. :P

S hogy mindez mire jó egy 40 éves, két gyermekes anyukának, aki csupán amatőr futóbabérokra áhítozik? Ma elmesélte a párom, hogy a facebook feldobott neki egy 5 évvel ezelőtti futós fotót rólam, ahol ragyogtam a boldogságtól.

És valóban, engem ez piszkosul nagyon boldoggá tesz. A felkészülés, a nehéz edzések alatti gyötrődés és szenvedés, a tudat, hogy ennek mennie kell, aztán az érzet, hogy ez menni fog és persze maga a teljesítés, a célba érkezés.