Borítókép: Exkluzív! Papp Krisztina beszámolója az EB-ről!

Exkluzív! Papp Krisztina beszámolója az EB-ről!

Nagyon vártam az EB-t, tulajdonképpen mindent, ami ezzel jár. Utazás a csapattal, találkozni végre személyesen barátokkal, haverokkal. És nem mindig csak facebookon lenyomni egy gratulációt meg egy “hogy vagyot”.

Zürich (2014) óta nem voltam a válogatottal, bevallom hiányzott. Remek társaság jött Amsterdamba, tehetségesek, vagányak és nagyon szorítok nekik, hogy pár év múlva oda érjenek, ahová szeretnének.

Biztos olvastátok, de aki lemaradt volna, Márton Anita súlylökésben, Baji Balázs 110 gátfutásban nyert ezüstérmet, a többpróbázó lányok Kriszán Xéni 4., Zsivoczky-Farkas Györgyi 5., Kővágó Zoli diszkoszban 6. lett. Nagyon menő!!!!!!!!!

Sokszor kérdezik, hogy zajlik egy ilyen út. Nekünk szerencsére erre semmi gondunk, a Szövetségünk intéz mindent. Hoznak, visznek, értünk vannak a szervezők, a Hotelban a segítők mindent intéznek. Van egy csapatvezető, Kálmán Bálint, aki kézben tartja a dolgokat és mindenhol, mindenkinél ott van. Segített a frissítőt beadni, még egyszer köszi neki, mert ezek kis dolgok ugyan, de sokat jelentenek élet-halál közt :D Jött velünk orvos, gyúró, ők is ott álltak végig a versenyünk alatt, köszönet érte Kiss-Polauf Mariannak, Szűcs Zolinak és Igaz Bálintnak. Valamint tényleg köszi mindazoknak, akik ott álltak a pálya szélén és akik bárhonnan szorítottak értünk.

És ott volt az edzőm!!!! Zoli nagyon aranyosan elviselte az utolsó hetem lelki vivódásait. Mindig ez a legnehezebb a felkészülésben. Legalábbis nekem. Már csinálnám a dolgom, mennék, de még ott az utolsó hét, az utolsó nap, az utolsó óra és néha robbannék, de ott van még az utolsó 1 perc a rajtnál. Pattanásig feszült idegekkel (olyan hosszútávfutósan) Azt hiszem Zolira most a legjobb jelző a Futókkal suttogó. Rengeteget számított ebben a szituációban, hogy ott volt velem.

A verseny hete edzés szempontjából semmi extra. Nem futok annyi kilométert és arra törekszem, hogy frissebb legyek. Az utolsó 3 napban jobban odafigyelek a szénhidrátbevitelre. Fejben összerakom a futást, több verzió is fut, számítva arra, ha valami nem úgy alakul.

A versenyről annyit, hogy elképesztő jó Hollandiában futni. Ha lehetőségetek van rá, menjetek el, próbáljátok ki. A félmaratoni pálya 2 körös volt. Igazi lájtos citytrail. Kis hidas, éles kanyaros, térköves, emelkedős, autós lassítós bukkanós, lejtős, parkos…..minden volt. Nehéz, technikás pálya, nem itt lehetett egyéniket döngetni. Engem ez nem zavart különösebben, próbáltam a pátyi tapasztalataimat előhozni, a lábaim bírták. Egyszer majdnem elestem abban az autós lassítós pukliban, elfelejtettem, hogy ott van, de meg tudtam állítani a zuhanást.

Sajnos az időjárás nem volt épp félmaratoni, magas pára, 22-24 fok körül. Egyébként nagyjából Rióban ez lesz.

A futás brutális volt. Beleszaladtam én már mindenbe pályafutásom során, de ez a félmaraton életem egyik legküzdelmesebbje volt. Az első métertől az utolsóig küzdöttem. 3 kilinél muszáj voltam magam vízzel locsolni és kortyolni, (ott sejtettem, hogy valami nem jó az időjárással mert általában nem szoktam félmaratonon inni-enni, max 15km-nél egy kis vizet). Ott kaptam nagyjából a szúrást is. Iszonyúan dühös voltam. Már jártam így, visszavettem a tempóból amennyire lehetett, de közben nem engedhettem vissza annyira, mert mindenki futott mint a meszes. Lepergett életem filmje, nem ezért jöttem ide. (ez a modorosabb belső monológom) Nem engedtem magam pánikolni, újratervezés, tempó vissza, egyenletes légzés és vártam, hogy oldódjon a görcs. Pontosan nem emlékszem mikor múlt el, nagyjából 8km körül éledeztem. Sokat számított, hogy mindig voltak körülöttem és volt kire felfutni.

8-10 kilométertől pedig szépen araszolgattunk föl. Rengeteget kellett hűteni magam és inni, ahol tudtam. Egy-egy frissítőállomásnál 2 pohár vizet is magamra öntöttem, persze volt, hogy benéztem és az izót sikerült a fejemre borítani. De ez a legkevesebb. Egymásnak adtuk a szivacsot, ha kellett és gyűrtük, ahogy bírtuk. A legrosszabb érzés az volt, hogy tudtam (Zoli bekiabált) hogy az eleje beleszakadt a tempóba (12-23-ig) de egyszerűen nem tudtam felmenni. Az eredményekből is látszik, ha 30 mp-el gyorsabb vagyok, már 15-ben lettem volna. (73:23 lett az időm) Csalódott vagyok. Egy részem erősebb lett, hogy képes voltam ilyen időben is ilyen eredményre. De nem a 24. helyért mentem oda. És teljesen reális lett volna 10-15 körül bejönni. Bosszant ez a szúrás, mert életemben egyszer volt csak ilyen velem és miért pont most jött újra.

Hagytam egy napot magam ezen tipródni, hadd jöjjön ki.
Pár nap könnyű edzés jön és a hét második felében maraton mód, 2.5 hét munka következik. Rióban ilyen, vagy ennél brutálisabb idő várható, jó próba volt Amsterdam. Megerősített abban, hogy a tempó választását és a frissítést nagyon komolyan kell venni.

Kevesebb, mint 1 hónap az utazásig, célegyenesben vagyunk. Hajrá magyar csapat, hajrá atléták, köszi drukkerek!!!!