6 tanulság, amire megtanított az első feladott versenyem

A feladott verseny is verseny, és hozzá tartozik a futó élettörténetéhez, de valahogy eddig engem mindig távolról elkerült még a feladás apró, halvány gondolata is. Ha rajthoz álltam bárhol, akkor azt elszántsággal akaraterővel tettem, volt célom és hittem magamban, hogy végig tudok menni az úton, amin elindultam. Pedig voltak már olyan helyzetek, ahol nagyon fájt az egész, de mégsem volt opció a fejemben az, hogy kiszálljak. Igaz, nem vagyok versenyhalmozó sem, sőt, volt pár év, amikor egyáltalán nem indultam olyan futóeseményen, ahol rajtszámot és befutóérmet osztanak. De az is igaz, hogy ha eddig valahová beneveztem, arra mindig becsületesen készültem. Most nem. Pedig tavaly ősszel kaptam újra kedvet a versenyzéshez, és úgy éreztem végre meg is találtam a magam szintjén tökéletes távot, ami nem túlvállalás, de kellő kihívást is jelent. Ez a maraton.

Azt azonban elfelejtettem, hogy ezt a távot nem csak a versenyen kell tudni lefutni. És úgy sem lehet hozzáállni, hogy ha korábban már hat alkalommal sikerült, akkor evidens, hogy egy maraton bármikor bennem van. Hát nincs, így elmentem egy pofonért, ami jobbról-balról eltalált, kiütött, és még kettőt belém is rúgott, szóval most épp próbálom magam összeszedni a talajról, miközben azon tűnődöm, miért szálltam ki az első adandó alkalommal 30 km-nél?

• A futás nem olyan, mint a bringázás
  Nagyon könnyű benevezni egy versenyre, viszont elég nehéz célba érni, a legnehezebb mégis a rajtkapuig vezető út. Egy maratoni táv, de legyen bármilyen távú futóverseny, amire benevezünk, az az Enter gomb lenyomásától kezdve tiszteletet érdemel. A futás pedig nem olyan, mint a bringázás. Lehet, hogy évekig nem kerékpározunk, aztán amikor újra nyeregbe pattanunk, simán 2-3 órát is el tudunk bringázgatni, de futni nem tudunk 3-4-5 órát edzetlenül abban bízva, hogy hónapokkal, vagy évekkel ezelőtt már sikerült.
  Tanulság 1.: ha benevezel egy versenyre, akkor tiszteld meg a távot, a szervezőket és önmagadat, hogy becsületesen felkészülsz rá!
  
  
• A feladás útja csak elsőre tűnik könnyebbnek
  Persze, ha nem egy hirtelen sérülés miatt történik, akkor a feladás egy nagyon egyszerű és gyors döntés. Óra megállít, rajtszám levéve, és ennyi. A verseny igazi feladása azonban csak ezek után kezdődik. Mivel nem vagyok tapasztalt kiszálló, így nem tudok érdemben az arányokról nyilatkozni, de abban biztos vagyok, hogy 10-ből legalább 5 futó bánta már meg a döntését a feladást követő 60 percen belül. Az elengedés, a megbánás, a bűntudat és a hiányérzet, hogy mit adhatott volna még az a verseny, mind ezek után kezdenek csak el dolgozni a futóban.
  Tanulság 2.: mielőtt tényleg kiszállsz, adj magadnak még pár percet! Hiszen akkor abban a helyzetben nagyon valószínű, hogy már semmi, de semmi nem múlik 5 vagy akár 10 perc pihenőn, maximum az, hogy gazdagabb leszel-e egy a későbbiek során egy bűntudattal, miszerint ezt igazából be is fejezhetted volna…

• A fej-szív-lábak által alkotott háromszög nem egyenlő oldalú
  A leghosszabb oldala ennek a háromszögnek pedig az agy és a szív közötti szakasz. Még ha elsőre nem is annak tűnik.
  Tanulság 3.: hallgass a szívedre! A fejed már réges-rég lebeszélt erről a programról, a lábaid is nehezek, de a szíved vinne tovább, ne hagyd magad kibillenteni.

A fent leírtak a saját személyes „élményeim“, amiket életem első feladott versenye, a Split maraton utáni első két napban gyűjtöttem össze magamban. Nem magyarázkodásképp, csak a kép teljessé tétele érdekében az is hozzátartozik a történethez, hogy napok óta húzódó erős náthával, és egy két hete tartó masszív derékfájással álltam rajthoz zéró elszántsággal. Igazából azt mondtam magamban, megyek, ameddig jól esik. Ez olyan 6 km-ig tartott, utána szépen a futómozgás átváltott sétára, de a pálya rajzolatának köszönhetően nem nagyon volt alkalmam korábban kiszállni, Vagyis lehetett volna, mert simán felülhettem volna a csapatos váltóknak fenntartott buszra, vagy felhívhattam volna a férjem, hogy Split külsőn a gyártelep kikötője mellett várom egy Ina kúton, de inkább mentem, amíg tudtam tartani a tempót az 5:00 órás iramfutóval. Amikor azonban már ő is kiesett a látóteremből és elfogyott a második csomag 10-es papírzsebkendőm, akkor elkezdtem sétálni, és ahogy visszatért a pálya a rajt helyszínére, én kiszálltam 3.47 perc után 31 km-nél. Innen még vissza lett volna amúgy a verseny legszebb része, a tengerpart és az óváros, de nem akartam a hatórás szintidővel az utolsó helyekért harcolni.

Hogy megbántam-e? Igen. Már az első fél órában. Mert egy 5-6 óra között teljesített maraton is maraton. De valljuk be, azt sem érdemeltem meg. Nátha ide, derékfájás oda. A felkészületlenségen sem a Voltaren, sem a Coldrex nem segít.

• Tanulság 4.: Feladni könnyű. Felkészülni nehéz. A feladás tényét napokkal később elviselni pedig még nehezebb.
• Tanulság 5.: A kifogásokat mindig sokkal könnyebb keresni (és persze megtalálni), mint gondolkodás nélkül, minden nap, becsületesen elvégezni az edzéseket. Ha ez utóbbi teljesül, akkor a feladás már sokkal kevésbé valószínű.
• Tanulság 6. : Jövőre visszamegyek. De csak akkor, ha felkészülök, és nem emlékezetből akarok maratont futni. Mert úgy nem lehet. Tisztességesen semmiképp. Ez a táv pedig megérdemli a tisztes felkészülést és a becsületes helytállást. De nem csak ez a táv, hanem minden táv, amire benevezünk.