Krizsán Xénia, hétpróba, olimpia, tokyo 2020, 800 méter,

Kiváló futással végül a 13. helyen zárta a hétpróbát Krizsán Xénia a tokiói olimpián

Forrás: Getty Images
Utolsó versenyszámát, a 800 méteres síkfutást megnyerte Xéni, 2:07.65-tel idei legjobbját futotta a zárópróbán.

Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon bronzérmes versenyző magához képest visszafogottan teljesített az első öt számban, aztán jó gerelyhajításával a 15. helyre lépett fel, majd 800-on nagyszerűen teljesített. Az MTK atlétája futamában szinte végig első helyen diktálta a tempót, majd ugyan az utolsó kanyarban megelőzték, de a hajrában visszavette az első helyet, s 2:07.65 perces eredménnyel nyert. Ezzel 999 pontot gyűjtött, így 6295 ponttal zárt, ami a 13. helyet jelentette a számára – áll az MTI közleményében.

Előző napi helyezésén hat helyet tudott javítani!

Némiképp másként jött ki számára a tokiói olimpiai szereplés, mint azt előzetesen remélte, ám sokat tanult ebből a versenyből is, a következő olimpián hite szerint fogja tudni kamatoztatni a mostani tapasztaltokat.

A hétpróba részletes eredményei ITT megtalálhatóak.

Gratulálunk Xéni az eredményhez!

Yes we are biased, but there is no better sport than Athletics 😍 #Tokyo2020 #Athletics #Olympics

Posted by World Athletics on Thursday, August 5, 2021

Olvastad már a legfrissebb Runner's Worldben megjelent interjút Krizsán Xéniával? A riportban mesél többek között a többpróbázásról, eddigi karrierjéről és a terveiről.

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Runner’s World 2021/03 (digitális verzió)

Minden, ami a nyári futásokhoz kellhet! Természetesen, fókuszban az olimpia, hiszen az ország együtt szurkolhat majd a hazai sportolóknak: a címlapon Krizsán Xénia hétpróbázó, aki a magyar atlétika feltörekvő csillaga, de összeszedtük, mely magyar atlétákért izgulhatunk majd, és milyen korábbi sikereket értek el a korábbi ötkarikás játékokon. Sok érdekes és hasznos cikk mellett egy 5km-es mellékletet is találsz a lapban, ami edzéstervekkel együtt segít a kezdőktől kezdve azoknak, akik végre 20 percen belül szeretnék lefutni ezt a távot. Érdemes fellapozni! Még több információ: ITT

 

595 Ft