Winter Camp a Mátrában, avagy egy teljes hétvége a futás jegyében

Csütörtökön délután érkeztünk. Norbi rögtön el is ment bejárni a szombati Parádsasvár – Galyatető útvonalat. Mi a gyerekekkel a szálloda adta rekreációs lehetőségeket fedeztük fel (gyereksarok, bowling, billiárd, wellness), szuper volt minden.

Egész komoly időtartamú futásokat kaptam Bélától péntekre, szombatra és vasárnapra. Minden nap volt egy kis feladat is, néhány intenzívebb szakasz. Amikor elkezdtem összerendezni a fejemben azt, hogy hogyan tudom a legtöbbet kihozni ebből a három napból és hogyan tudom a lehető legjobb minőségű futásokat összehozni, egyből tudtam, hogy muszáj lesz néhány futást kevésbé „Mátrás” útvonalra helyezni. Nagyjából 20 cm hó volt a Parádfürdő környéki területeken, mint kiderült porhó, amiben talán a legnehezebb a haladás.

Így hát a pénteki edzésre egy könnyű útvonalat terveztem, a szállodától az Ilona vízesésig tartó úton futottam. Raktam bele oda-vissza szakaszt többször is, mert kevés lett volna a kiírt időtartamra. Egyedül futottam, ahogy az tőlem megszokott.

Szombaton várt rám a hét leghosszabb futása. Norbi összerakott nekem egy 26 km-es útvonalat, a track-et az órámra töltöttem, bár nem sok olyan szakasza volt, amelyen még nem jártam. Az útvonal első 6 km-re a futótábor kiírt programja szerinti rész volt. Együtt startoltam hát a többiekkel. Annyi volt csupán a feladat, hogy Parádsasvárról fel kellett menni Galyatetőre. 6 km-en 638 méter szintemelkedést is le kellett küzdeni. Mászós, gyaloglós útvonal. Pulzust többé kevésbé tartva (olykor inkább 5-10 leütéssel feljebb), bő óra alatt értem fel. Galyáról Moni csatlakozott hozzám az edzés hátralévő, hosszabb részéhez. Ritkán futok társaságban, de amikor adódik rá alkalom, mindig örülök, pláne, ha igazán jól tudunk együtt haladni. Moni három gyerekes, terepen talán kevésbé gyakorlott futó anyuka. Kezdetben kicsit aggódtam is miatta, de csendesen és minden különösebb fakszni nélkül jött végig ezen a szerintem egyáltalán nem könnyű útvonalon. Néha egészen megfeledkeztem arról, hogy velem van. A napot végül 26,5 km-rel zártuk, amelyben összesen volt bő 1000 méter szint (a nagyja megvolt Galyáig, utána tendenciáját tekintve lejtett).

Vasárnapra még bő másfél órám volt, némi kis feladattal. Ismét társaságban, Monival futottam és ismét az Ilona vízesésig vezető útvonalat választottam. Minden tagomat éreztem az előző napi hosszú után, de rövid időn belül sikerült felvenni a ritmust a hét utolsó futására. Egyetlen gondom volt, éhes voltam annak ellenére, hogy pár falat Korpovit keksszel és egy kis gyümölcslével indultam, de valahogy a három napos sorozatterhelés miatt, mintha extra energiákat igényeltem volna, amit nem sikerült maradéktalanul pótolnom. Erről Évával mindenképpen tervezek egyeztetni, mert ebben az évben lesz még jó pár olyan hetem, amikor ilyesfajta terhelést kap a szervezetem.

Jó volt ez a pár nap, kicsit kizökkentett az alapozás eseménytelen időszakából. Ráadásul a futás mellett klassz beszélgetésekre és a futáshoz kapcsolódó előadásokra, foglalkozásokra is be lehetett kukkantani. Például Éva (MacPherson Éva, egészség- és táplálkozásterapeuta) előadása a sporttáplálkozásról most is tudott újat adni. Unásig tudnám hallgatni egyébként, mert csupa olyan elméleti dolgot mond, amelyek a gyakorlatban egész egyszerűen működnek. Volt erősítés Imre Szandi edzővel és motivációs előadás Csáky Lacival. Utóbbiról sajnos lemaradtam, a két, addigra már kipurcant gyerekemet kellett ágyba támogatni, s nem titkoltan saját magamat is, de hallomásból tudom, hogy tök jó volt ő is.

Fárasztó, de nagyon komplex és töltős hétvégénk volt. Ez volt Norbiék negyedik Runnabe futótábora, amely az eddigi legnépesebb volt és számomra a legmozgalmasabbra sikerült. Ketten együtt közel 130 km-t futottunk. Külön-külön persze, de a lényegét tekintve mindannyiunk megelégedésére, s még a gyerekek is egészen jól szórakoztak.