terepfutás,terepultra futás,100 km,A Kör,ultrafutás

Ultra Trail Vipava Valley 100 – (élmény)beszámoló Szaszától

Az egész úgy indult, hogy Judit említette még talán tél végén, hogy szeretné A KÖR-t megcsinálni és mi lenne, ha elkísérném. Igent mondtam.

Tök jó, de előbb kell egy kvalifikáció beugrónak. A két hazai lehetőséget hamar elvetettem, mert az UTH-n fotózni fogok, az októberi Vadlán Ultra pedig későn lenne. Így hát kénytelen voltam felcsapni a kvalifikációs versenyek egyikét és benevezni egy viszonylag közeli, viszonylag könnyű 100-asra, ami éppen nem üt más programot az életünkben. Így esett a választásom a szlovén Ultra Trail Vipava Valley 100-ra. Jó helyen volt a Mátrabérc Trail mögött három héttel, de még bőven van időm rápihenni a június végi Mont Blanc Marathonra is.

Előkészületek

Hónapokig nem foglalkoztam a versennyel és csak pár héttel a rajt előtt eszméltem rá, hogy nem 100, hanem 106 km, illetve a szintemelkedést is kb. 4000 méterben memorizáltam, holott 4850. De ami a legfontosabb, az a rajtidő. Azt hittem, a reggeli rajtot követően szépen világosban végigmegyek és este valamikor beérek, de aztán kiderült, hogy éjféli indulás lesz, így az első 5 óra gyakorlatilag sötétben telik. Az egyedüli célom a versennyel kapcsolatban a teljesítés volt, a kvalifikáció megszerzése A Körhöz. A 35 órás szintidő gyakorlatilag egy hosszú sétához is elég, így fejben csak egy dologra gyúrtam, hogy sok időt fogok eltölteni a pályán. Hát ennyit az előzményekről. Amivel készültem: feltöltöttem az órámra a tracket, illetve átállítottam takarékosabb üzemmódra, és persze vittem magammal zsákot, tettem be frissítést és kölcsönkértem egy botot a hosszú meneteléshez.

A verseny előtti napokban megkértem Csanyát, frissítsen, ha már egyébként is a helyszínen lesz. Itt is köszönöm neki a segítséget! Szerencsére nagy tapasztalata van a túrázásban, talán a terepfutás terén is (hehe), no és a frissítésben, illetve abban: „hogy rugdossuk tovább a frissítőpontról a feladni vágyókat”. Az útvonalról semmilyen tapasztalatom nem volt, mindig csak az autópályáról néztem ezeket a hegyeket, annyi látszott, hogy eléggé zöld, erdős és a Nanos csúcsa kopár, ellenben köves. Alacsony alpesi hegyeknek tűntek, sok kővel.

terepfutás,terepultra futás,100 km,terepfutó verseny,A kör
A rajt pénteken éjfélkor volt az UTVV 100-on.

Talán a közelségének is köszönhető, hogy komoly magyar kontingens vett részt az eseményen, amelyet 4 távon rendeztek meg: 30, 52, 106 km és 100 mérföld. Minden távon képviseltették magukat a magyarok. Jómagam a 106 km-t választottam.

Az éjféli rajt nem tartozik a kedvenceim közé. Előtte már nem igazán lehet aludni, verseny közben sem egyszerű vállalkozás, utána a legjobb, de arra meg sokat kell várni, szóval nem voltam optimista. És még valami: gyakorlatilag majdnem feladtam a versenyt még a rajt előtt. A verseny előtti napon átmozgattunk és a párás, eső utáni délutánon, másfél órás túra-kocogás közben fejenként begyűjtöttünk 10-15 kullancsot. Szerencsére még másztak, így szépen leszedegettük őket, de belegondolva, hogy a verseny közben, hogyan fogom magamról folyamatosan szedegetni, vagy ha nem, hányan lesznek a verseny végén bennem?! Aztán kigondoltam egy mechanikai védelmi rendszert: ¾-es gatya, kölcsönkértem egy kompressziós sportszárat, ezeket a ruhadarabokat egymásra húztam, mintegy hosszú nadrág, úgy funkcionált, illetve kullancsriasztóval befújtam magam jó erősen. Védelmi bástyám vezérvonalát egy vastag tocsogós mézcsík jelentette a térdem magasságában: arra gondoltam, ha addig felgyalogolnak a kullancsok, abba tuti beleragadnak. Zseniális tervnek indult. Az csak később derült ki, a verseny 3. órájában hogy a mézcsík egyszerűen elpárolgott és egyáltalán nem ragadt…

A verseny maga

Egy vár lábától, beöltözött páncélos katonák kíséretében rajtoltunk pénteken éjfélkor (vagy szombaton nulla órakor).

Innen aztán minden jó volt. Hátrahagyva a település forgatagát és a zenebonát, belekocogtunk a sötétségbe. Idegen vidék, ismeretlen útvonalak, csendes futótársak, a párás sötétségben kergetünk egy fénycsóvát. Már-már berendezkedtem egy magányos napra, mikor utolértem egy magyar futótársamat, Oszaczki Gézát az első emelkedőn. Aztán a nagy csöndet felváltotta a beszédünk, rég találkoztunk, pár dolgot meg is vitattunk. Így ment ez egészen a platóig, ami kb. 1000 méteren futott. Köves single track következett, amelyen Géza elszaladt, én megálltam egy technikai szünetre, amikor üdvözölt Losonc Timi. Hoppácska! Timi végül a női első helyezett lett ezen a távon. Utolértem, beszélgettünk, majd a ponton összegyűjtöttük Gézát is, így innen hármasban folytattuk utunkat. Tök jó volt. Szinte elérhető közelségben volt a Hold. Kellemes hőmérsékleten, figyelős útvonalon haladtunk, de kifejezetten élveztem az egészet. A pálya legmagasabb pontjára felérve, lefelé gyorsan el is hagytak addigi társaim. Az útvonaljelölés egyébként pazar volt. Az órára egyszer sem kellett ránéznem, végig fényvisszaverő, kis zászlók jelölték a kifejezetten technikás ösvényeket.

terepfutás,terepultra futás,100 km,terepfutó verseny,A kör

Egyedül maradtam, de nagyon hangulatos volt minden, jól éreztem magam. Lassan pirkadni kezdett. Semmi kapkodás, vagy rohanás nem törte meg a menetet, megálltam gyönyörködni, fényképeztem párat, nyugodt, idilli volt minden, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy szombat reggel a szlovén hegyek között egy 100 km-es terepfutó versenyen vagyok.

A nagy bámészkodásnak hála benéztem az útvonalat és lementem valami meredek hegyoldalba, aztán persze visszamásztam. Nem volt sok, csak pár száz méter, de nem hiányzott. Reggel 6-tól jött egy „nem szeretem” rész, akár futni is lehetett volna, de kilométereken keresztül oldalazós, technikás ösvényen vágtunk át. Lassan telt minden, az út, meg az idő is. Csanyával azt beszéltem meg, hogy 41 km-nél találkozunk. Csak ott derült ki, hogy nem lehetett feljönni autóval, így ott nem tudtunk találkozni. Egy szép vár volt a hegytetőn, szuper panorámával, ott alakították ki a frissítőpontot, amit 6:40-kor hagytam el. Eddig kb. 2800 méter szintet gyűrtem le. Ismét csak technikás részek következtek a völgyig. A völgyben aztán 10 kilométeren keresztül aszfalton futottunk, majd dózerúton, mindez akár kellemesen futható lett volna, ha nem kezdtem volna el rendesen fáradni.

terepfutás,terepultra futás,100 km,terepfutó verseny,A kör

Az 54 km-es ponton Csanya már várt, jókor volt jó helyen. A botokat kiadtam neki, a felszabadult kezeimbe kézi kulacs került, büféztem egy hosszút, iszonyú finom nutellás palacsintákat ettem. Innen szőlőtőkék, földek és farmok, helyenként erdők között haladt az utunk. Részben jól futható volt, de az emelkedők már nem mentek annyira dinamikusan. Időközben megnéztem, hogy is állok. A 20. hely környékén voltam. A következő ponton átöltöztem, mert a kullancs elleni védőbástya kezdett rám főni, így hát rövidnadrágra váltottam. Futás, gyaloglás, aztán ismét frissítés, így ment ez eseménytelenül. A 81 km-es pont előtt volt egy meglepetés hegycsúcs, egy rohadt nagy tüske, a tetején bulizó fiatalokkal, akik osztogatták a sört a futóknak. Elgondolkodtam azon, hogy elég hosszúra nyúlt már ez a nap, jól esne egy sör, de talán még korai. Erős lefelé következett, már kezdett beállni a lábam, majd pedig szépen kisimult és vétek lett volna nem futni a pontig. Mindez arra volt elég, hogy ha nem is roncsként, de optimizmusomat hátrahagyva, testben meggyötörve érjek a pontra (81 km / 3950 m szint kb. 13 óra). Ettem, ittam, volt egy komolyabb technikai szünetem, majd a botokat ismét a kezembe véve, másfél liter folyadékkal kezdtem a következő 10 km-es és 1000 méter szintes mászást. Itt már rajtam volt Csanya órája is, mert az enyém nem bírta volna ki végig. De már azon morfondíroztam, hogy nekem mára pont ennyi elég is volt. A telefonom lemerült, ha visszamennék, mihez kezdenék, kit hívhatnék és hogyan… Jó, akkor most már inkább előre megyek, de az első dolgom az lesz, hogy lebeszélem Juditot A Körröl. Magamat már nem kell, én meg vagyok győződve arról, hogy nem nekem való. A komplex 20-40 km-ek fekszenek, ahol nagyjából 2-3-4 óra alatt meg is vagyok, aztán mehetek is haza. Itt most újra eszembe jutott, hogy 2013-ban, miután kiálltam 126 km-nél az UTMB-n, miért is hagytam abba ezeket a hosszú versenyeket, csak azt nem értettem, hogy felejthettem el. Annyit gondolkodtam ezen a szálon, hogy utolértem egy 50 km-en indult magyar futót és beszélgettünk. Jól elteltek a percek, de végül mondtam neki, hogy mit nem adnék egy padért, kicsit álmosodom, és ahogy autópályán vezetés közben pár percre megállok hunyni egyet, itt is felmerült bennem ez a tett. Addig-addig beszélgettünk, hogy 670 m szintemelkedés után egy kis házikó előtt üres padokra leltem. A Nap sütött, én pedig elköszöntem magyar futótársamtól, hogy kicsit megpihenjek. Pár percig feküdtem csupán, amikor egy magyar pár megkérdezte, jól vagyok-e. Remekül voltam, fejben felfrissültem és szépen felgyalogoltam a Nanos csúcsig. Itt pár magyarral még váltottam néhány szót, majd gyorsan elbúcsúztam tőlük és futottam lefelé. A hátralevő 14 km egész jól telt. Mondjuk eléggé megfájdult a bal térdem, meg már nem voltam nagyon gyors sem, így az utolsó köves meredek lejtőig óvatosan kocogtam. A hátralévő 2-3 km ismét valami kőbányában telt, amely egészen a cél széléig ki is tartott. Egy szép vár még megörvendeztetett, majd ismét kőbánya jött, hogy biztosan mélyek maradjanak az emlékek és már csupán pár utcahossz volt a célig. És vége!

terepfutás,terepultra futás,terepfutó verseny,A kör
Célba érkezés 17 óra 45 percnyi menetelés után.

A célban barátok vártak, rögtön kaptam egy sört Zsófitól, aki az 50-es távon indult, majd leheveredtünk páran az aszfaltra és elemeztük az elmúlt szűk 18 óra eseményeit, merthogy 17 óra 45 perc alatt csak lement ez a 106 km, benne bő 5200 m szintemelkedéssel.

Zárógondolatok

A rövid nyűglődésemtől eltekintve szerintem egészen jól ment, persze furcsa, hogy van komfortzóna ilyen hosszú időn keresztül, mert szerintem nincs. De most úgy tűnt majdnem van. A célom teljesült, végigmentem a pályán. Szórakoztatásomra a vége előtt 15 perccel azon gondolkodtam, vajon mi az az összeg, amiért még egy ilyen körre nekiindulnék. Nem tudtam elképzelni akkora számot. Így most maradt az élmény, meg a kíváncsiság, hogy ráhangolódva, vajon mit tudnék futni az 50 km-es távon. Szerintem klassz lehet és számomra ideális táv lenne.

Terepfutás,terepultra futás,terepfutó verseny,A kör

Amit még meg kell említenem, az a cipő. Soha nem volt még ilyen távon olyan érzésem, hogy legszívesebben le sem venném a cipőt (Salomon S-Lab Ultra 2) és még a zoknit sem, mert annyira jó benne futni, gyalogolni, köveken, gyökereken ugrálni. A verseny után se vizesedés se vízhólyag se kidörzsölődés, semmi nem látszódik. Évekkel ezelőtt csomó versenyen szenvedtem és gyakran fel is adtam, mert szétment a talpam, egész hihetetlen, hogy most semmi…

Ajánlom másnak is ezt a versenyt. Szuper jelölés, jó kiszolgálás, izgalmas terep, technikás útvonal, sok magyar futótárs, ideális célpont olyanoknak, akik nemcsak a hazai versenyeken akarnak részt venni, hanem kicsit kitekintenének - komfortzónán - kívülre.