Borítókép: Elkészült a Salomon Ultra-Trail Hungary hivatalos filmje!

Elkészült a Salomon Ultra-Trail Hungary hivatalos filmje!

Forrás: Ultra-Trail Hunagry Facebook-oldal
A legnagyobb hazai terepfuóversenyről ebben az évben is izgalmas videó készült. A címe "The Legends", vagyis "A Legendák" - ez biztos, hogy mindenkire igaz, aki valamilyen formában részt vett rajta.

A 112 km-es táv egyébként csodás helyeken visz keresztül, ugyanis a Pilis és a Visegrádi hegység erdein át vezet az útvonal. Idén negyedszer rendezték meg a versenyt és több újítással is szolgáltak a szervezők. Például új helyszínen volt a versenyközpont, a rajt/cél helyszín is kicsit odébb költözött, illetve újdonság volt az is, hogy a leghosszabb távon indulók már két pontra is küldhettek egyéni holmikat maguknak. Az viszont nem változott, hogy aki teljesíteni akarta a távot, annak alaposan fel kellett kötnie a gatyáját. Egyébként több mint ezren neveztek a Salomon Ultra-Trail Hungary-re, összesen 34 országból.

Az UTH részletes eredménylistáját és a versenyről szóló beszámolónkat mindenképp olvasd el, ha eddig nem tetted:

Ha pedig szeretnél belepillantani, hogyan zajlott az idei verseny, akkor nézd meg a Salomon Ultra-Trail Hungary hivatalos filmjét:

THE LEGENDS

THE LEGENDS - Salomon Ultra-Trail® Hungary Official Film 2018 #UTH2018 #112K

Posted by Ultra-Trail Hungary on Monday, June 4, 2018