futás,vékony futó,duci futó

Te tényleg futsz? Hogyhogy nem vagy vékony?!

Forrás: Getty Images
A futás nemcsak azoké, akiknek futóalkata van. Ezt már nagyon sokan bizonyították szerte a világban. Pocakos ultrafutók, nagyfenekű félmaratonisták, rövidlábú hosszútávfutók… ott vannak mindenhol. Oké, nem az elitben, és végképp nem a világcsúcstartók között, de a mindennapokban, a nemzetközi futóközösségben igen, és ez így van jól.

Nem kell messzire mennem, ha olyan példát szeretnék hozni, hogy valaki kitartóan fut több, mint tíz éve, mégsincs atléta külseje. Elég, ha belenézek a tükörbe. Rövid a lábam, széles a csípőm, nagy a mellem, és igen, mondhatni azt is, hogy gömbölyded az alakom. Viszont fitt vagyok, mert futok, és bírok szuflával akár egy félmaratont is. És szerintem ebben nincs semmilyen ellentmondás.

Néha látom az embereken, főleg azokon, akik soha sem futnak, hogy meglepődnek azon, hogy ha évente 1000 km-t futok, hogy lehet, hogy nem vagyok sokkal vékonyabb. Ennek elég prózai magyarázata van: szeretek enni, és bár a futás fantasztikus kalóriaégető sport, a számok kegyetlen dolgok, és ha több a bevitt kalória, mint a „lefutott”, akkor nincsenek csodák. De amikor futok, erre nem is gondolok. Nem azért futok, hogy mindenáron lefogyjak, nem azt számolgatom futás közben, hogy ez a táv és idő mire lesz elég (na jó, néha számolgatom, de nem ez a jellemző). Sokkal inkább azért megyek ki minden alkalommal, hogy jobban érezzem magam, és élvezzem azokat a csodálatos előnyöket, amelyeket a futástól kapok. És igen, ennek része az is, hogy „vissza tudok vele csinálni” egy fél tábla csokit. Biztosan sokkal kövérebb lennék, ha egyáltalán nem futnék, ebbe bele se akarok gondolni. De a futás sokkal többről szól és többet ad, mint a kalóriaégetés. A futás szabadság, és ebbe a szabadságba az is beletartozik, hogy annak is szabad futni, aki nem erre született.

Nyilván nem szerencsés jelentős súlytöbblettel futni, én is érzem, amikor kicsit elszalad velem a ló, hogy ez így már nem oké. Aki rendszeresen fut, az tapasztalataim szerint egy futás alkalmával tökéletesen fel tudja mérni, az adott pillanatban milyen állapotban van a teste. És a pluszkilók elég markánsan lassítják az embert, az nem vitás, főleg az emelkedőn. De nem állítják meg.

A futásban az is jó, hogy a futóközösség mindenkit befogad. Egy futó soha nem fogja felróni egy másik futónak, hogy „kövér”. Velem előfordult, hogy egy futóversenyen megláttam magam előtt futni egy nőt, akinek akkora feneke volt, mint az enyém háromszor. Egy pillanatra átfutott az agyamon, mert épp negatív hullámban voltam a táv hosszúsága miatt, hogy „hogy lehet ekkora seggel futni?” Aztán ezt azonnal le is állítottam magamban, mert rögtön belém hasított, hogy ha ez a nő nem előttem futna, akkor nem is látnám a fenekét. Márpedig előttem fut, tehát gyorsabb nálam, úgyhogy a legjobb lesz, ha a magam dolgával törődöm.

Szerintem alapvetően nagyon-nagyon becsülendő, ha valakinek nincs futóalkata, mégis fut. Nagyon sokszor hallok olyan kifogásokat nem futó emberektől, hogy „én nem futok, mert széles a csípőm”, „sajnos én nem tudok futni, mert kövér vagyok”, dehát valahol egyszer mindenki elkezdte. A nem futók hajlamosak idealizálni a képet arról, hogy milyenek a hétköznapi futók, és azt erősítik magukban, hogy nincs helyük közöttük. Lelki szemeik előtt divatos copfban futó, gazellatestű nőket látnak, akik a legmenőbb futócuccokban róják a köröket és még sosem kaptak hasmenést futás közben. Illetve meztelen felsőtestű, kockás hasú, napbarnított férfiakat is látnak, akik ruganyos léptekkel szelik a kilométereket. Nem vitás, vannak ilyenek is (szerencsére), de a nagy átlag teljesen más képet mutat. Egy átlagos szombat délután a margitszigeti futókörön megfordul a botorkáló (de mégis futó) idős bácsi, pocakos menedzserek, középkorú, kipirult arcú nők, akik szinte nem is futnak, fogyókúrázók, újrakezdők, kutyások, vékonyak, kövérek, fittek és tunyák, kicsik és nagyok, és még sorolhatnám. És a futókör minannyiuké. És senki nem ítélkezik a másik felett.

Futással persze kiválóan lehet fogyni, ez nem vitás. De akinek az életében ott van ez a sport, és nem is tudja elképzelni a mindennapjait futás nélkül, az valószínűleg ezen a gondolaton már réges-régen átlépett. Sőt, talán nem is úgy gondol a futásra, mint egy kardio edzésformára. A futás külön kategória, egy életérzés, ami sokkal inkább arról szól, hogy mit ad, mint arról, hogy mit vesz el. Röviden: sokkal többet tud a már említett „lefutott” fél csokinál.

Az alábbi cikk a Runner's World 2019. második számában jelent meg.