Borítókép: 5 futókaja, ami kiállta az idő próbáját

5 futókaja, ami kiállta az idő próbáját

Forrás: runnersworld.co.uk
Az 1960-as években még azt sem tudták elképzelni, hogy futás közben egyél valamit, ráadásul úgy gondolták, a hideg italoktól szúrni fog az oldaluk. A sporttáplálkozás nagy fejlődéséig még pár évtizedet várni kellett.

Összegyűjtöttük a fontosabb mérföldköveket és megmutatjuk azokat az ételeket és italokat, amit ma is rengeteg futó fogyaszt.

Forrás: runnersworld.co.uk

1965: sportitalok

A 60-as évekig a sportolók nem voltak annyira tisztában a hidratálás fontosságával (maximum akkor ittak vizet, ha szomjasak voltak). Dr. Robert Cade kutató viszont megalkotta az első futókoktélt, ami szacharózt, glükózt, sót, káliumot és foszfátot tartalmazott. Ezzel a sportolók teljesítménye a nagy hőségben sem lankadt. A cukros, elektrolitos italt később Gatorade-nek nevezték el, miután az első tesztelők, a Florida Gators amerikai focicsapata pozitívan nyilatkozott róla. Az első verzió a futók számára túl sok sót tartalmazott, de később finomhangolták a receptet.

Használd akkor, ha 1 óránál többet futsz.

Forrás: runnersworld.co.uk

1978: kávé

Dr. David Costill társaival elkezdték kutatni a koffein teljesítményre gyakorolt hatását. A maratonfutók is lelkes tesztelői voltak versenyek előtt. Ma már persze nem csak ital formájában viheted be a szervezetedbe, vannak koffeines zselék, rágcsálnivalók is.

Mivel felpörgeti az anyagcserét, nem mindig jó választás verseny előtt. Érdemes tesztelned!

1986: energiaszeletek

A híres kanadai maratonfutó, Brian Maxwell elkezdett olyan ételekkel kísérletezni, melyek futás közben is ellátták energiával, hogy végig szinten tudja tartani a vércukrát a versenyek utolsó kilométerein. Partnerével búzából, cukorból és fehérjéből készült szeleteket gyártottak, melyeket először a Tour de France indulói népszerűsítettek. Ma pedig az egyik legnépszerűbb energiaforrások egyike, számtalan ízben lehet beszerezni, bármilyen étrendbe beilleszthetőek.

Érdemes futás előtt szénhidrátban gazdag verziót fogyasztanod, futás után pedig válassz olyat, amiben több a fehérje.

Forrás: runnersworld.co.uk

1993: Energiazselék

Korábban sok futó egy kanál mézet evett, ha energiára volt szüksége futás közben. Az 1980-as évek végére viszont Angliában és Új-Zélandon már kaphatóak voltak a furcsa zselék prototípusai. 1993-ban Bill Vaughan futó és kémikus is előállított egy energiazselét, mely gyorsabban fejtette ki hatását, mint a szeletek. Ez a verzió egyszerű és összetett cukrokat és aminosavakat is tartalmazott.

Érdemes ezzel is kísérletezned, hogy ne a verseny napján érjen kellemetlen meglepetés. A megfelelő hatás érdekében igyál utána vizet, hogy kissé csökkentsd a benne lévő cukor koncentrációját!

Forrás: runnersworld.co.uk

2006: kakaó

Szakértők ekkor álltak elő azzal az eredménnyel, hogy a tehéntej ideális anyagokat tartalmaz a regenerációhoz, főleg csokival, vagy kakaóval keverve. Azt is bizonyították, hogy a fehérjében gazdag csokis tej még a sportitalokat is leverte, ha a regenerációról volt szó. Talán ez a legfinomabb mind közül.

Fogyassz 225 ml-t futás után.