„A Tanúhegyeknek a nyomát se láttam” - versenybeszámoló Nedjalkov Balázs terepultrafutótól

Már évek óta figyeltem a futóbarátaim szebbnél szebb képeit a novemberben rendezett híres badacsonyi teljesítménytúráról, de valahogy sosem fért be a naptáramba az esemény. De mi is az a Tanúhegyek Nyomában? Egy teljesítménytúra, ami a Balaton-felvidék jellegzetes bazaltsapkás tanúhegyein visz körbe. Összesen 6 hegyet kell megmászni, a Badacsonyt, a Szigligeti várat, Szent György-hegyet, Csobáncot, a Tótit és a Gulácsot. A kiírás szerint 43km, 1750m pozitív szintemelkedéssel.

Idén viszont már nem csak teljesítménytúra volt, hanem a hosszabb távon terepfutóversenyt is rendeztek, amire a szervezőktől kaptam egy VIP nevezést. Így végre eljött az én időm, hiszen ott tölthetek egy kis „énidőt”. Nagy szerencsémre, az edzőm, Jakus Béla szezonvégi edzőversenynek tervezte be a versenyt. Azt írta, hogy:

Kell ennél több? Edzőverseny a gyönyörű badacsonyi hegyek között, tehát semmi stressz, órára feltöltöm az útvonalat, hogy el ne tévedjek, hiszen futás közben végre megcsinálhatom életem képeit erről a gyönyörű tájról. Ez volt a terv.

Pénteken Fonyódon aludtunk, hogy ne keljen túl korán kelni, hiszen reggel 7-kor van a rajt. 5-kor keltünk és 6:15-kor már a nyüzsgő rajtközpontban voltunk Badacsonytomajon. Ködös nyirkos volt a reggel, így a teljes mezőny azon tanakodott, hogy mit húzzon. Én nem vagyok túl fázós és amúgy is 9 fokot jósoltak, tehát a rövidnadrágra és pólóra szélmellénnyel esett a választás. A rajtnál körbenézve kb. én voltam az egyetlen ember, aki rövidben indult. Maximum, majd ha fázok, felhúzom az esőkabátom.

7:00 rajt! Elindultunk a Badacsony felé, a pulzusom nem emelkedett olyan hirtelen mint szokott, így maradtam az elejével, gondoltam majd úgyis csippan az óra, hogy magas a pulzus és megkezdődik a fotózás. Hát csak nem jött az a csippanás, pedig rögtön az egyik legmeredekebb és legmagasabb tanúhegyre a Badacsonyra másztunk fel. 7. helyen értem fel a tetőre, azt hogy felértem, azt csak onnan tudtam, hogy elindultunk lefelé. Hiszen maximum 2-3 méter volt a látótávolság, így a balatoni panoráma elmaradt. Tehát itt szembesültem vele, hogy nem csak a Béla által írt pulzus, de az időjárás se fogja engedni, hogy futófotózgassak. Sokat viszont nem is kellett morfondíroznom ezen, mert nagyon kellett koncentrálni lefelé, a ködtől és a lehullott levelektől jégpálya csúszósságú lépcsőkön. Lefelé kanyarogva sikerült 3 ember mellett elmenni, köszönhetően annak, hogy mostanában sok tempós technikás edzésem volt. A Szigligeti várig egy kb. 3-4km-es aszfalt út vezetett, ahol végig Gyurkó Petit üldöztem, aki bőven 5 percen belüli ezrekkel haladt. A kettőnk távolsága a következő két tanúhegy megmászása alatt nem csökkent, mivel nem akartam kilépni az előírt pulzuszónámból. Aztán a Szent György hegyről lefelé egy technikás szakaszon utolértem Petit, és el is mentem mellette. Nem versenyezni jöttem, de már a 3. helyen haladtam és nem éreztem, hogy fáradnék. A kilátással és a fényképezéssel nem kellett foglalkozni, így maradt a futás. Frissíteni nem álltam meg, mert volt nálam minden, víz, izó és gél. A hegyek csak fogytak, fel a csúcsra és le a csúcsról. Az utolsó hegyről lefelé még szembetalálkoztam Petivel és az őt üldöző 2 futóval. Tudtam, hogy kb. 4km van vissza a célig, próbáltam számolgatni, hogy mennyi lehet az előnyöm, olyan 2-3 percre saccoltam. Igyekeztem mindent beleadni és a zónám tetején haladni a cél felé. Folyton az órám figyeltem, még 2,7km, még 1,6km. Nem esett már jól a tempó, de csak nem kezdek el sétálni 700m-rel a cél előtt. Ha már a Tanúhegyeknek a nyomát se láttam, akkor legyen már meg az a dobogó és meglett, hiszen elfogyott az a 700 is, bármennyire is hosszúnak tűnt.

41km 1750m pozitív szintemelkedés 4 óra alatt, abszolút 3., kategória 2. hely. Edzés? Igen edzés, csak nagyon kemény edzés, végig a megadott zónában. A badacsonyi panorámát és a Balatont meg majd megnézem nyáron, hiszen most csak a Varga Józsi és a Pálfy Marci nyomát láttam.

Az összes fotót megnézheted itt: