SPAR: rekordforgalom és új üzem Üllőn

SPAR: rekordforgalom és új üzem Üllőn

Napokon belül itt vannak a SPAR új sajátgyártású hidekonyhai termékei, saláták és szendvicsek. Jó hír a vegáknak, lesz húsmentes szendvics is.

Több mint 1,2 milliárd forintból építette fel új, SPAR enjoy. elnevezésű convenience üzemét a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. A vállalat üllői logisztikai központjának területén lévő létesítményben kezdetben naponta 4 tonna majonézes salátát és több mint 20 ezer szendvicset készítenek. Az üzemindító sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a SPAR rekordforgalommal zárta a 2017-es üzleti évet. A cégcsoport a tavalyi évben 562,5 milliárd forint forgalmat realizált, amely 8,9 %-kal haladta meg a 2016-os eredményt.

Kép

„A fogyasztói igények változásával az elmúlt években jelentősen megnőtt a kereslet az olyan élelmiszerek iránt, amelyek gyors, ugyanakkor minőségi, tartalmas étkezést jelentenek a rohanó hétköznapokon. A SPAR termékfejlesztései között fontos helyen áll a convenience, azaz a kényelmi termékek választékának bővítése. Ma már több mint 100 SPAR és INTERSPAR áruházban találkozhatnak a vásárlók a minőségi alapanyagokból készült hideg szendvics- és salátakínálatunkkal. Vásárlóink szélesebb körű kiszolgálása érdekében úgy döntöttünk, hogy ezeket a termékeket egy új, korszerű üzemegységben állítják össze munkatársaink a jövőben” – mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Az 1500 négyzetméteres üzem építése 2017 júliusában kezdődött. A zöldmezős beruházás költségvetése mintegy 1,2 milliárd forint volt, amelyből a technológia és a berendezések 300 millió forintba kerültek. A legmagasabb élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő létesítmény két csomagolósorral kezdte meg működését. A beruházást a SPAR saját erőből valósította meg és az első fázis ötven munkahelyet teremtett, az üzem második körös bővítése során pedig további szakképzett munkatársakat vesznek majd fel. A cég tervei szerint folyamatosan növekvő gyártási kapacitás mellett három éven belül már négy csomagolósoron készülnek majd a termékek az országos üzlethálózat számára. Az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben a legmodernebb technológiával, többféle kiszerelésben, 15 féle majonéz alapú saláta és 15 féle szendvics készül, a későbbiekben pedig a választék folyamatosan bővülni fog. A húskészítményt tartalmazó szendvicsekbe és salátákba a SPAR bicskei Regnum húsüzemében készülő minőségi termékek kerülnek. A hét öt napjára tervezett gyártás során naponta 4 tonna majonézes saláta és 20 ezer szendvics kerül majd az üzletekbe innen. A vállalat rövidtávú célja, hogy az ország az összes SPAR, City SPAR és INTERSPAR áruházát ellássa az Üllőn készülő minőségi termékekkel. A SPAR az enjoy. márkanév alatt a convenience üzemben gyártásra kerülő szendvicsek és saláták mellett további termékek bevezetését is célul tűzte ki olyan kategóriák égisze alatt, mint a salátaöntetek, a hűtött levesek, italok és tortaszeletek, valamint a kávék, a húskészítmények, a pékáruk, a sushik, illetve a probiotikus joghurtitalok. Ezen termékkategóriák bevezetésének oka a megváltozott fogyasztási szokásokban keresendő, ugyanis manapság egyre nő az igény a gyors és kényelmes étkezési lehetőségek iránt.

Kép

Nőtt a SPAR árbevétele 2017-ben

Az elmúlt évek tendenciáját folytatva tavaly ismét sikeres üzleti évet zárt a SPAR Magyarország: a forgalmi növekedésnek köszönhetően a vállalat piaci részesedése jelentősen emelkedett. 2017-ben belső folyamatai fejlesztése mellett folytatta a megkezdett beruházásokat: 4 új áruházat adott át, és 21 üzletet modernizált a vállalat. A tavalyi esztendő legnagyobb zöldmezős projektje Érden valósult meg, itt nyílt meg a 33. INTERSPAR hipermarket. A cég a 2017-es évben 562,5 milliárd forint forgalmat realizált, amely 8,9%-os növekedés az előző évhez képest. 2017. december 31-én 344 SPAR szupermarket, 33 INTERSPAR hipermarket, valamint 142 franchise üzlet tartozott az élelmiszerlánchoz.

Szakmai elismerések

Számos díj és elismerés bizonyította 2017-ben is, hogy a SPAR üzleteinek, munkatársainak és ötleteinek ott a helyük az élvonalban. Néhány kiváló eredmény, díj tavalyról: Cannes-i Corporate Media & TV Awards Ezüst Delfin-díj – Regnum Toy Story TV reklám; MEDIADESIGN 2017 Arany díj - A Nagy Húskönyv; Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés; Befogadó Munkahely különdíj; Femcafe.hu - Az Ország Kedvenc Boltja 2017 3. hely; SuperStore verseny Hipermarket kategória 1. hely - Érd INTERSPAR; Az év boltja 2017 Hipermarket kategória 1. hely - Érd INTERSPAR; Pakk csomagolásdesign-verseny Ezüst díj – SPAR kövön sütött pizzák; Arany Penge Kreatív Fesztivál Bronz Penge Díj – Máltai Adni Öröm! Adománygyűjtő akció.

Hálózatfejlesztés

Fejlesztési mérföldkő volt a 2017-es év: a vállalat országszerte 23 milliárd forintot fordított üzletei korszerűsítésére. Fókuszba kerültek az energiatakarékos műszaki megoldások, valamint több üzletben is SPAR to Go étterem nyílt. A tavalyi év legnagyobb projektje az Érden, az Iparos úti autópálya-csomópont közelében felépített, csaknem 7000 négyzetméteres, modern szolgáltatásokkal felszerelt bevásárlóközpont volt, ahol egy több mint 3000 négyzetméteres INTERSPAR hipermarket, SPAR to Go étterem és shopterület is helyet kapott. A 4,1 milliárd forintos beruházással a SPAR Magyarország 100 új munkahelyet teremtett.

Egymilliárd forintos korszerűsítés keretében újult meg az ezredforduló óta üzemelő zalaegerszegi INTERSPAR. A 4230 négyzetméteres eladótér skandináv belsőépítészeti koncepció szerint alakult át.

Összesen 2,5 milliárd forintból alakították át a tatabányai INTERSPAR-t. A mindössze 5 hónapos, rekordidő alatt megvalósult fejlesztés során az épület főfrontja transzparens, modern homlokzati megjelenést kapott és teljesen megújult a belső tér is. 2017-ben 19 SPAR szupermarket teljes körű felújítása is megvalósult.

Kép

Öt éves a SPAR partner program

Ötödik születésnapját ünnepelte a franchise program, melyhez a töltőállomásokkal és üzletekkel együtt 2017 végéig országszerte összesen 142 áruház csatlakozott. Az üzletág éves forgalma meghaladta a 35 milliárd forintot. Tavaly 26 új üzlet nyílt a franchise program keretén belül: 11 SPAR market (Budapesten 5, valamint Cegléden, Csólyospáloson, Üllőn, Zalaegerszegen, Diósdon, Székesfehérváron 1-1 üzlet), 6 SPAR partner (Budapesten 2, Cegléden, Siófokon, Miskolcon, Füzesgyarmaton 1-1 üzlet), 8 DESPAR – Lukoil shop (Budapesten, Dunakeszin, Érden, Keszthelyen, Balatonakarattyán, Pilisvörösváron, Gyöngyösön és Nagykanizsán) és 1 OMV - SPAR express Budapesten. A SPAR továbbra is várja a magánkereskedők jelentkezését a franchise hálózathoz az ország bármely pontjáról. A csatlakozás minden fél számára azonnali és kézzelfogható előnyökkel jár. Miközben a kiskereskedők az együttműködés során megtarthatják önállóságukat, a SPAR csoport széles áruválasztékával, minőségi termékeivel és számos szolgáltatásával – például logisztikai, helyi és országos marketing, illetve informatikai támogatás – segíti őket. A kis üzletek integrálása a SPAR franchise hálózatba a helyi lakosság számára is kedvező, hiszen a környékbeli, úgynevezett kényelmi boltok kínálata jelentősen bővül, többek között a SPAR széles saját márkás termékkínálatának köszönhetően. A SPAR Magyarország mindazon előnyöket, amelyekkel a hálózathoz csatlakozó kiskereskedők által üzemeltetett boltok rendelkeznek – például a kiszolgálás minősége, a vevőismeret, a vásárlókkal való személyes kapcsolat – hosszabb távon beépíti az üzleti kultúrájába, tovább emelve annak színvonalát.

Fejlesztések és oktatás a húsüzemben

A SPAR Magyarország az egyetlen saját húsüzemmel rendelkező kiskereskedelmi vállalat. A Regnum Húsüzem és Oktatóközpont 2017-ben ismételten sikeres évet tudhat maga mögött. Tavaly belső, technológiai fejlesztésekre több mint 370 millió forintot fordítottak. Ennek keretében főző-füstölő szekrényt vásároltak, új palettamosó berendezést üzemeltek be, valamint növelték a nedves hűtő kapacitását és bővítették a szeletelt termékek hűtve tárolásához szükséges volument. Mindezek mellett az oktatóközpontban is folyamatosan zajlottak a képzések, mintegy 400 – az üzlethálózatban dolgozó – munkatárs vett részt szakmai oktatáson.

Saját márkás SPAR termékek

2017 végére huszonhétre nőtt a saját márkával fémjelzett termékcsaládok száma, ezzel pedig 2700-ra a megvásárolható saját márkás termékek száma. Ezen termékek ma már szinte minden kategóriában elérhetőek a SPAR Magyarország üzleteiben. Fejlesztésükkor a vállalat a mindenkori piaci, fogyasztói igényeket veszi alapul, a számos különböző saját termékcsalád révén pedig ma már célcsoportonként tudja megszólítani a vevőket. A cég nemcsak a belső tartalomra, hanem az esztétikus csomagolásra is odafigyel. Fontos, hogy a friss és megnyerő külsőn túl az összetevők is egyértelműen fel legyenek tüntetve a csomagoláson. A SPAR évek óta nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmód, és az ehhez kapcsolódó termékkínálat népszerűsítésére, valamint az ételintoleranciában szenvedő emberek segítésére. A SPAR üzleteiben 2016 októbere óta a glutén- és laktózmentes, a bio és speciális élelmiszereket, illetve a tudatos táplálkozás termékeit elkülönítve, színkódokkal és piktogrammokkal jelölve kínáljuk, ezzel is megkönnyítve a tájékozódást. A kiegyensúlyozott étkezés sokkal nagyobb szerepet játszik a mai felgyorsult világban, mint korábban, ezért a SPAR nem csak minőségi és ellenőrzött élelmiszereket biztosít, hanem a megfelelő étrend összeállításában is segít. A SPAR életmódváltó programjának központjában egy praktikus mobilalkalmazás áll. Azoknak nyújt segítséget, akik eddig még nem tették meg az egészségmegőrzés első lépéseit. A résztvevőket szakértők által összeállított étrendek, edzések és hasznos tanácsok támogatják céljuk elérésében.

Supershop: a legnagyobb törzsvásárlói program

Szép számokkal büszkélkedhet a SuperShop program 2017-ben is: a SuperShop kártyák száma 2017 végére meghaladta a 2,9 milliót. A legtöbb kártyát továbbra is a SPAR csoport áruházaiban használják, a törzsvásárlók köre pedig minden új üzlet megnyitásával tovább nő. A SPAR partner, SPAR market és OMV-SPAR express üzletnyitások jelentős szerepet játszanak a SuperShop kártyabirtokosok számának növekedésében. A bővülés további biztosítékát az új partnerek jelentik, tavaly négy cég csatlakozott a programhoz.

Marketingkampányok, hűségakciók

„Minőség. szeretem” szlogennel indított imázskampányt 2017-ben a vállalat, ami az üzletlánc alapértékeit hangsúlyozza, fő üzenetként a minőség jelenik meg benne. Az év során számos marketing aktivitás zajlott, kiemelkedett közülük a közösségi dal megalkotása a SPAR Verde ásványvíz jóvoltából. Az első fázisban a www.addaszavad.com weboldalon volt lehetőség megadni azokat a nyárral kapcsolatos szavakat, amiket a legkifejezőbbnek tartanak a fiatalok, majd ezekből Majka dalt írt, Partykarantén címmel. A SPAR Magyarország online megjelenése is igen meggyőző volt: megőrizte vezető szerepét a Facebookon a hazai kereskedelmi láncok között. A rendszeres közösségi média jelenléten túl az évet több rendhagyó online akció határozta meg és számos aktivitás zajlott a SPAR Életmód program keretében is. A 16 oldalas SPAR Életmód katalógust tavasszal adta ki a cég közel 2 millió példányban, emellett folyamatos volt a megjelenés a heti akciós újságokban, valamint elindult a 30 napos életmódváltó program ingyenes applikációja is. 2017-ben a SPAR hűséges vásárlói négy különböző – vásárláshoz köthető – pontgyűjtő akcióban is részt vehettek.

Középpontban a munkavállaló

A SPAR Magyarország kiemelkedő sikerei 2017-ben sem valósulhattak volna meg a dolgozók lelkiismeretes munkája nélkül. A vállalat 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban eléri a 9 milliárd forintot. A SPAR saját – választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével is a lojalitást kívánja honorálni. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak – a SPAR-nál eltöltött évek számától függően – éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely - az időszakoktól függően - 5-10% kedvezményt jelent az egyes vásárlások alkalmával. A saját üzletekben történő vásárlásokból kapott kedvezményen túl előnyös bankszámla- és biztosítási csomagok, alacsony mobiltelefon-előfizetési, valamint készülék-vásárlási díjak, kedvezményes üdülési, sportolási és szórakozási lehetőségek érhetőek el minden munkatárs számára. A 6-14 éves gyermekeknek nyári táborozási lehetőséget is kínál a cég, amelyet a vállalatnál dolgozó szülők többsége ingyenesen vehet igénybe.

Munkatársak képzése és utánpótlás nevelés a biztos jövőért

A SPAR Magyarország számára alapítása óta stratégiai fontosságú ügy a magas színvonalú gyakorlati képzés, ezért a vállalat – a munkatársak folyamatos képzése mellett – nagy hangsúlyt fektet a szakmai utánpótlás nevelésére is. A cégcsoport gyakorlati helyet biztosít kereskedelmi szakképzésben lévő tanulók részére, továbbá fogadja a kötelező szakmai gyakorlatukat teljesítő, nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatókat is. Az üzletláncnál a 2017/18-as tanévben közel 1000 tanulószerződéses tanuló tölti gyakorlatát, emellett a cég saját húsüzeme szakmai műhelyként is funkcionál, ahol húsipari termékgyártó tanulók részére gyakorlati lehetőséget biztosítanak a teljes képzési időre. A SPAR – a gazdasági társaságok közül – elsőként csatlakozott a duális főiskolai és egyetemi képzéshez. A tavalyi évben 15 duális gyakornok tanult a vállalatnál, ők a Szent István Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói. Ezen túlmenően kiemelten fontos a belső karrierút biztosítása a már meglévő dolgozók számára, melynek keretében belső képzési rendszert is működtet a cég.

Százezreken segített tavaly a SPAR

2017-ben közel 170 millió forintot fordított társadalmi célú kezdeményezésekre és jótékonysági célokra a SPAR Magyarország. A vállalat mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy olyan közösségeket, szervezeteket támogasson Magyarországon, amelyek részt vesznek a társadalmilag jelentős ügyekben. A cégcsoport számára kiemelkedően fontos az egészségtudatos életmód, a tudatos táplálkozás és a sport támogatása és felkarolása. Ugyanakkor azokra az emberekre is gondol, akik nélkülözésben élik az életüket. Mi több, az üzletek vásárlóit is igyekszik bevonni olyan programokba, ahol ők maguk is segíthetnek a rászorulókon.

Legyen zöld a jövő!

A SPAR Magyarország magas szintű kereskedelmi tevékenységét évek óta a környezetet figyelembe véve végzi. A környezettudatosság az üzlethálózatban, a logisztikai központokban és a cégközpontban is a mindennapok része. A cég már második éve támogatja a NÉBIH EU Life projektjét olyan követendő példák kialakításával, melyek a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül küzdenek az élelmiszerpazarlás ellen – elsősorban edukációval, a legfiatalabb korosztályt megcélozva.

A környezettudatos hulladékgazdálkodás része a SPAR Magyarország mindennapjainak: az áruházakban keletkező csomagolóanyagokat szelektíven gyűjtik, míg a munkatársak külön oktatást kapnak a megfelelő hulladékszelektálásról. A lakosság számára elektronikai gyűjtőkonténerek, szelektív szigetek és alumíniumdoboz-visszagyűjtő automaták állnak rendelkezésre az üzletekben, hogy elhelyezhessék a hulladékot.

A SPAR Magyarország 2009 decemberétől az SGS – a világ vezető tanúsító szervezete – által tanúsított Integrált Irányítási Rendszert (IIR) működtet. Ennek a rendszernek két eleme az ISO szabvány szerinti minőségirányítási és a HACCP elvek szerinti élelmiszerbiztonsági rendszer. Tavaly a cég újabb három évre megkapta az ISO 9001:2015-ös minősítést.

A fenntarthatósági szempontok nem kizárólag a napi működés során, hanem az üzletek felújításakor és új áruházak építésekor is fontos szempontként jelennek meg: a beruházások során a SPAR figyelmet fordít az energiatakarékosságra is. A világítástechnika modernizációjakor a teljes világítást modern LED lámpák biztosítják, amelyek jelentősen kevesebb energiával beérik, mint a hagyományos izzók. Az épületek hűtése-fűtése pedig nagyrészt szerkezetfűtéssel történik már több új beruházás esetében, melyhez a fűtési energia nagy részét a kereskedelmi hűtésből keletkező hulladékhő biztosítja, a hűtési energiát pedig korszerű hőszivattyús rendszer adja. A fűtéséhez így földgázra egyáltalán nincs szükség. A hűtőbútorok a legtöbb áruházban már üvegajtóval rendelkeznek a környezettudatos működés érdekében. Ezen túlmenően a SPAR elektromosautó-töltő állomást is üzemeltet a soproni és érdi INTERSPAR hipermarketeinek parkolóiban, teret biztosítva az új trendek kibontakozásához.

Edzőink és olvasóink legjobb regenerációs tippjei hosszú futás utánra

Összeszedtük edzőink, szerkesztőink és néhány olvasónk kedvenc regenerációs tippjeit, amelyeket hosszú futások után vetnek be, hogy minél hamarabb helyreálljon a szervezetük egy nagyobb terhelés után.

Jó hírünk van: A futás megelőzheti a zöldhályog kialakulását!

Nem csak a szíved profitál abból, ha gyűjtöd a kilométereket: egy új kutatás szerint ugyanis a futás a szem egészségének is jót tesz!

Tengerparti futás: 7 tanács, amit érdemes megfogadnod

A tengerparti futás szórakoztató, hasznos, viszont eléggé kifáraszt. Mutatjuk, mire kell figyelned, hogy kihozd belőle a maximumot!

Mindfulness és futás: Az új őrület, amit egyre többen követnek világszerte

Ha érdekel a pszichológia és a meditáció, biztos te is találkoztál már a mindfulness fogalmával. Egy feltörekvő trend pedig a futást és a mindfulnesst ötvözi, hatásairól pedig egyre több szakértő nyilatkozik pozitívan.

A hét befutói: Kapcsolj turbó fokozatba!

Minden héten összegyűjtjük azokat a vadiúj futócuccokat, termékeket, kütyüket, és technológiai újdonságokat, amikre érdemes neked is egy pillantást vetned!

Futó csajok, figyelem: ezeket az ételeket érdemes fogyasztani a menstruáció alatt

Minden egyes hónapban megnehezíti az életünket és a futásainkat a menstruáció: ilyenkor nehezebben működnek az izmok, könnyebben felmegy a pulzus, és a hangulatunk sem annyira pozitív, arról nem is beszélve, hogy az egészséges táplálkozáshoz is jóval nehezebb tartani magunkat.

4 dolog, amit tegyél meg minden nyári terepfutás előtt

A terepfutás minden évszakban szuper, hiszen a táj csodálatos! Nyáron viszont azért imádjuk, mert sokkal jobb a fák árnyékában futni, mint a forró betonon gyűjteni a kilométereket. De az alábbi dolgokra érdemes odafigyelni, hogy jól essen (na jó, nem mindig) a terepfutás ilyenkor is.

Regeneráció futóknak: Minden, amit érdemes róla tudni

A megfelelő felkészülés és edzés fontos részét képezi a regeneráció is. Liebscher László, sportregenerációs szakértő rengeteg hasznos tudnivalót árult el róla. Válaszaiból többek között kiderül, milyen módszerekkel lehet elősegíteni a regenerációt, vagy miért fontos a mentális stresszhatások után is feltöltődni.

Szénás Kör: új kihívás a terepfutás és az egyéni teljesítés szerelmeseinek

Az elmúlt évek kedvelt futóőrületévé vált az egyéni teljesítés élménye olyan útvonalon, körön, amelyen alapvetően magad vagy.

Ezért kellene futóként többet sétálnod! Igen, sétálnod!

Soha ne becsülj alá egy jó sétát - és nem csak arról beszélünk, amit futás közben beiktatsz. Ha csak úgy elmész gyalogolni egyet, máris sokat tettél az egészségedért!

Csontritkulás ellen: Vitaminok, amikkel megelőzheted a betegséget

A csontritkulás a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság adatai szerint 900 ezer embert érint Magyarországon. Egy kis odafigyeléssel viszont te is tehetsz azért, hogy elkerüld a problémát és megerősítsd a csontjaidat!

„Először álltam úgy rajthoz, hogy nem rettegtem, hanem hittem magamban” - interjú Szántó Nelli Ironmannel

Hogyan kell nekivágni az Ironmannek? Min megy át az ember egy ilyen felkészülés alatt? Most, hogy Szántó Nelliben leülepedtek az érzések a július 1-ei, klagenfurti Ironman teljesítése után, mindezekről a témáktól beszélgettünk vele.

„Senki sem képes önbizalom nélkül sikereket elérni” - exkluzív interjú Eliud Kipchoge-val

Eliud Kipchoge olimpiai- és világbajnok hosszútávfutó a kemény munkában, alázatban és mentális tréningben hisz. Most elárulja, minek köszönheti a sikereit és a kitartását.

Az olajos magvak hihetetlenül egészségesek - De mégis mennyit kell belőlük enni naponta?

Azt tudjuk, hogy az olajos magvaknak mennyi pozitív hatása van az egészségünkre nézve. Viszont sokan tartanak attól, hogy ha túl sokat esznek belőlük, akkor elhíznak. Egy dietetikus elmondja, mennyit érdemes belőlük enni!

Hajápolási tippek futóknak: Erre figyelj, hogy megvédd a hajadat a sportolás káros következményeitől

Nyáron érdemes fokozottabb figyelmet fordítanod a hajadra, hiszen ilyenkor az UV-sugarak ellen is fel kell venni a küzdelmet. A legtöbb nő csak egyszerűen összefogja a haját, azonban a hajvédelemnek ennél többről kellene szólnia.

Futás aszfalton, homokban, rekortánon: A különböző futófelületek előnyei és hátrányai

Nem mindegy, milyen felületen futsz, hiszen mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Ezekből szemezgettünk, hogy megtaláld a számodra tökéletes felületet és útvonalat!

A dehidratáció elbutít: még egy ok, hogy eleget igyál!

Nem győzünk arról írni, miért fontos a megfelelő folyadék fogyasztás! Azon túl, hogy az egészségügyi állapotunkat nagyban befolyásolja, a futóteljesítményünkre is hatással van, most pedig egy újabb sokkoló információ derült ki!

Kihagytad a heti hosszúdat? 3 módszer, amivel bepótolhatod

Mindenkivel előfordult már, hogy az élet közbeszólt és ki kellett hagynia a heti hosszú futását, amit utána elég nehéz bepótolni. Nem kell pánikolnod, ugyanis mutatunk néhány megoldást, amit ilyenkor bevethetsz!

A 9 legjobb gluténmentes liszt azoknak, akik szeretnének hasznos tápanyagokhoz hozzájutni

A megfelelő szénhidrát-bevitel nem mindig könnyű, ha az ember gluténérzékeny, ráadásul sok gluténmentes termék rendkívül alacsony tápanyagtartalommal bír.

A hét befutói: Napsütésben csak fehérben!

Minden héten összegyűjtjük azokat a vadiúj futócuccokat, termékeket, kütyüket, és technológiai újdonságokat, amikre érdemes neked is egy pillantást vetned!

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Darabos Balázs

futáskiegészítő edzéscore edzés

Darabos Balázs vagyok, testnevelő tanár, atlétika- és erőnléti edző. A modern sport világában egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy egy edző minél több oldalról képes legyen megtámogatni a fejlődési lehetőségeket. A fizikális felkészültség, a terhelés helyes adagolása, a fejlesztésre szánt gyakorlatok kiválasztása és minősége, valamint az előrelépés ellenőrzése egyaránt fontos és elengedhetetlen feladat. Erőnléti edzőként folyamatosan követem a legújabb edzésmódszereket, az edzéselmélet változásait. Fontosnak tartom, hogy mindig új inger érje a versenyzőimet, ezáltal a fizikális felkészítés nehézségeit is próbálom áthidalni a legújabb eszközök és lehetőségek által. Hiszem, hogy egyénre lebontva, az egyéni sajátosságokat szem előtt tartva kell igazítani a fizikális felkészítési tervet, mely sportáganként változik, ezért fontos a sportági mozgásforma helyes és pontos biomechanikai és anatómiai ismerete. Munkám során mindig elsődleges szempont volt a prevenció, a megelőzés és a folyamatos fejlődés. Az Adidas Runners csapatában ezen elvek alapján próbáljuk a sport felé irányítani az embereket, illetve kialakítani bennük azt az igényszintet, hogy mindig szakképzett és minőségi folyamatok részesei lehessenek!

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójaként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A hazai edzőképzésben több mint 15 éve jelen vagyok szaktárgyi oktatóként. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kiss Áron

futáskiegészítő edzéscore edzés

Erőnléti edzőként hat sportág versenyzőivel foglalkozom egyéni- és csapatszinten egyaránt, a hobbisportolóktól a kétszeres olimpiai bajnokig. Négy éven keresztül dolgoztam egy labor szakmai vezetőjeként, ahol több száz sportoló felméréseit elemezve gyűjtöttem tapasztalatot döntően állóképességi sportokban.  Mindig is érdekelt, hogy milyen változtatásokkal nyújthat valaki jobb teljesítményt, vagyis melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják egy még jobb eredmény elérésében.  Aktív sportolóként a módszereket természetesen magamon is lelkesen tesztelem, legyen szó futásról, kerékpárról vagy általános erőnlétről. A futás több mint húsz éve része az edzéseimnek, elsősorban a 10km körüli versenytávokat kedvelem.  Az adidas Runners csapatával tapasztalatainkat felhasználva törekszünk arra, hogy edzéseinken minden résztvevő saját szintjén a legtöbbet profitálhassa, hatékonyan és egészségesen haladhasson tovább céljai felé.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Liebscher László

regenerációpulzusvarianciaéletmódalváswearables

Liebscher László vagyok. Világéletemben a kihívások vonzottak, emiatt kezdtem el foglalkozni a pulzusvarianciával és a regenerációval. 4 éve foglalkozom napi szinten pulzusvariancia elemzéssel és (amatőr, félprofi és profi, elit) sportolók stressz-regenerációs profil- és életmód elemzésével. Én magam maratoni távokat futok, azokra készülök. Rendszeresen tartok konferenciákon, edzőképzésekben, szakmai fórumokon, egyetemeken előadást a regeneráció központú edzésterhelésről és a regeneráció fontosságáról, mérhetőségéről. Pulzusvariancia témakörben zárt és nyílt képzéseken igyekszem a tudásmegosztásban is aktívan részt venni.

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Rajnay Kata

gyógytornászkinesio tapemanuálterápia

Gyógytornász, manuálterapeuta, SMR-, Kinesio tape terapeuta vagyok. 2010-ben végeztem el az egyetemet, és saját sportmúltamból és a korábbi sérüléseimből adódóan a sportrehabilitációval kezdtem foglalkozni és abban az irányban kezdtem fejleszteni is magam. Az utóbbi években rengeteg futó-, triatlon-, fitnesz- és strandröplabda rendezvényen fordultam meg, mint terapeuta. Ebből adódóan rengeteg olyan hobbi-és élsportolóval találkoztam és találkozom azóta is nap mint nap, akiknek akut vagy éppen hosszú ideje fennálló, krónikus panaszaik vannak. Szeretnénk a lehető legtöbb sportembernek segítséget adni a bemelegítés-, a helyes edzés kivitelezés- és a megfelelő levezetés területein. Ebben lehetek segítségedre csapatommal, akik válogatott szakemberek a prevenció, rehabilitáció-, sportspecifikus rehabilitáció és a megfelelő ergonómia, ezáltal az újra sérülés megelőzésének témáiban.

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok mellett futók mozgását elemzem, amit Hamburgban volt lehetőségem elsajátítani. Így edzéstervek írása közben nem csak az élettani, hanem a biomechnaikai szempontokat megfigyelve igyekszem kihozni a futókból a maximumot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán végeztem humánkineziológia szakon, kedvenc területem a terhelés élettan volt, amiben az Ensport laborvezetőjeként van lehetőségem elmélyülni. Futás mellett nagyon szeretek utazni, így az utazás dátumát gyakran 1-1 futórendezvényhez, versenyhez igazítom.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Tedd meg velünk az első lépést a legújabb célod felé!

Csak 3570 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem