Borítókép: Fit.Love.Réka a Generali Runner's World Runra készül: "Tanulj a hibáidból!"

Fit.Love.Réka a Generali Runner's World Runra készül: "Tanulj a hibáidból!"

Forrás: Getty Images
… vagy az enyéimből. Nem az első versenyem, sőt, nem is az első félmaratoni (vagy hosszabb) távom volt a hétvégén, mégis elkövettem olyan (amatőr) hibákat, amik hátráltatták a versenyem első felét. A Vivicittám személyes tanulságai következnek, ami a maratoni felkészülésem egyik versenye volt.
  • Inni, inni, inni! – Nem csak aznap, hanem már előző nap el kell kezdeni a hidratálást. Tapasztalatból tudom, hogy a reggeli kávé nem számít annak. Igyál meg verseny előtt is legalább egy litert, ha nem úgy akarod várni az első frissítőpontot, mint a karácsonyt. Én most így tettem sajnos...

  • Mindig melegíts! – Érdemes időben érkezni és nem a kocsiból a rajtzónába rohanni (mint én.) Az ésszerűség teljes hiányára vall, bizony kénytelen is voltam 5-6 kilométernél megállni nyújtani-masszírozni a derékig beállt lábszáramat. Megéri az az 5-10 perc

  • Ne fusd el az elején! – Amatőr hiba, de belecsúsztam abba, hogy a tömeg ellenére erősen kezdtem az első kilométereket, ami 2-3 kili után vissza is csapott. Ne engedd, hogy magával ragadjon már az elején a lendület, inkább próbálj meg tartalékolni.

  • Figyeld a pulzusod! – Többek közt azért se érkezz az utolsó pillanatban, mert elképzelhető, hogy eleve kicsit fel vagy húzva, amiért már megint nem értél oda, így a nyugalmi pulzusod is 150 már indulás előtt.
  • Frissíts – mindenhol! – Ezzel szerencsére nem volt problémám, de alapszabály, hogy versenyen mindenhol iszunk, ha mást nem, 1 kortynyit.

  • Ne öltözz túl – Megijesztett a reggeli gomolyfelhőzet, és hosszú nadrág mellett döntöttem, ami utólag nem a legjobb ötlet volt, mert egy short is bőven elég lett volna. Csekkold az órára lebontott időjárás előrejelzést!

  • Ne hagyd, hogy a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtad! – Bevallom őszintén, 7-8 kilométerig üvöltöttem magammal belül, hogy mennyi mindent elszúrtam indulás előtt, és nagyon rossz kedvem volt, legszívesebben hazamentem volna egy doboz fagyival. Ilyenkor kell összeszorítani a fogad és nekiindulni!

  • Higgy magadban! – Amikor a legnehezebb, akkor kell legjobban összekapnod magad és elhinni: még sikerülhet. Én 10 kilométer körül nagyon átlendültem a kezdeti negatív élményeken, és igazi kis versenycsikóként vágtáztam végig a táv második felén. Tudod jól, hogy mennyi munkát tettél a felkészülésbe és ne hagyd, hogy pár hiba elrontsa a versenyed!

Végül sikerült másfél perccel megjavítani a félmaratoni időm és egy összességében pozitív versenyélménnyel várni a Generali Runner’s World Run maratont!