Fit.Love.Réka is velünk fut a Runner's World Runon, méghozzá élete első maratonját!

Tipikusan az a lány vagyok, aki nagy ívben kerülte a futást nagyon sokáig. Mindig is jó voltam tesiből, az összes felmérésben a topon voltam a lányok közt, viszont a gyenge pontom abszolút a Cooper-teszt volt. Mindig megkérdeztem, mennyitől ötös (2000 méter) és kínkeservesen, szúró oldallal végigszenvedtem és kipipáltam ezzel a futást fél évre.

Amikor komolyan életmódot váltottam (2014. november) és beiktattam a rendszeres sportot a mindennapjaimba, eldöntöttem, hogy felkészülök életem első futóversenyére. Persze, általánosban is futkorásztunk a Kaiser-Plus maratonon az osztálytársaimmal, de ez most egészen más.

Beneveztem a Vivicitta 7 kilométeres távjára és elkezdtem a felkészülést. Minden nap jártam kondiba és futópadon kocogni 3-4 kilométereket. Emlékszem, kb. 7 percesekkel, kényelmesen toltam és fejben már rettegtem a záró busztól, ami 7:30-as tempóval követi a mezőny végét. Szentül meg voltam róla győződve, hogy utol fog érni. Persze, amikor beköszöntött a jó idő és kimerészkedtem a szabadba, rájöttem, hogy azért nem 7 perces tempóval megyek odakinn és megnyugodtam. Egyáltalán nem volt szerelem a futás, inkább a cél motivált, de nem mondanám, hogy élveztem.

Eljött a verseny napja és ha jól emlékszem, eléggé izgultam. Azt hiszem, egyszer futottam meg előtte a 7 km-es távot futógépen. Nagyon tetszett a hangulat, a sok ember, a szurkolók, és még az sem szegte kedvem, hogy kb. 2 kilométernél tigrisbukfenceztem egy óriásit. Nyakamba akasztották az érmet és én voltam a világ legbüszkébb embere.

Tavasszal és nyáron még elmentem pár 10 km-es távú futóeseményre is, nagyon megtetszett a versenyzés, de a nyarat futásügyileg nagyon ellustáskodtam, 2 hónapot teljesen kihagytam. Ősszel új lendületet vettem és eltökéltem: jöhet az újabb mérföldkő, a félmaraton. Be is neveztem a tavaszi Vivicittára, de ősszel is csak nagyon keveset futogattam (35-40 kilométert egy hónapban), viszont januártól teljes gőzzel a félmaratonra készültem, ha esett, ha fújt, heti 4 edzésnappal és havi kb. 130-150 kilométerekkel. Nagyon akartam és jól akartam, lelkiismeretesen végigcsinálni az edzéstervet, amit kb. 90%-ban tartottam is.

Sikerült a tervezett idő alatt (2 óra) lefutni (azaz azt hiszem, 7 másodperccel 2 óra fölé csúsztam) és hihetetlen érzés volt, sose gondoltam volna, hogy képes leszek megszeretni a futást és ennyit, ilyen távot magam mögött tudni. Alapvetően a 2016-os évem fő célja ez volt, 1 (vagy ha jól sikerül, 2) félmaraton, de mivel áprilistól elkezdtem járni a Nike Futóklub edzéseire, elkapott egy sokkal nagyobb lendület és lelkesedés, mint amit előzetesen terveztem. Társaságban, edzőkkel fejlődni és hajtani hétről hétre – pont erre volt szükségem.

A nyarat gyakorlatilag végigedzettem a Margitszigeten, versenyezgettem (UltraBalaton, K&H félmaraton, Irongirl, BefitRun, NightRun stb.) és nagyon megszerettem a futást, nem csak egy eszköz volt a célom elérésében. Belefért még három félmaraton a nyári-koraőszi szezonban és újabb célt kerestem. Már nagyon gondolkodtam előtte is (borzasztóan távolinak tűnt), de kapóra jött, hogy a runnersworld.hu egyik szerkesztője, Brigi is elkezdett felkészülni a Spar maraton 30 km-es távjára, és ahogy olvastam az erről szóló cikkeit, becsatlakoztam mellé. Bátran mondhatom, hogy edzésügyileg életem legfárasztóbb, legkeményebb hetei voltak, de minden befektetett perc megérte, mert sikerült 30 km-t lefutni kevesebb, mint 3 óra alatt. Nagyon büszke voltam magunkra.

Az első félmaraton után szilárd meggyőződésem volt, hogy maratont az soha. Az kétszer annyi, mint a félmaraton. Biztos, hogy képtelen vagyok rá. A 30 km után (amit sikerült holtpont vagy fal nélkül megfutni) óhatatlanul ott motoszkált bennem, hogy az már csak plusz 12 kilométer! Gondolkodtam, hogy itthon vagy külföldön, de mivel a Balaton egy óriás szerelem nekem egyébként is, így találkozunk április 23-án Füreden, a Runners World Run maratoni mezőnyében!

HA TE IS SZERETNÉL JÖNNI A VERSENYRE, ITT NEVEZHETSZ!