Borítókép: Hogyan lettem magányos futóból páros futó?

Hogyan lettem magányos futóból páros futó?

Van, aki egyedül vág neki a távoknak, mert úgy tud kikapcsolódni, és kiszellőztetni a fejét. Én is ilyen voltam, aztán azon kaptam magam, hogy egyedül már nem is olyan jó!

Az a jó a futásban, hogy nem kell senkihez igazodni, már a bejárati ajtódnál elkezdheted, és addig csinálod minden egyes alkalommal, ameddig te szeretnéd. Nem kell előre időpontot egyeztetni, semmi macera. Épp ezért szerettem nagyon a csoportos fitneszórák mellett minden héten többször egyedül futni. Aztán az egyik ismerősöm meglátta, hogy reggelente épp arra rovom a köröket, amerre ő, akkor meg miért ne tennénk együtt? Kedves lány lévén azonnal igent mondtam, és azóta már két éve hetente kétszer együtt futunk. Azóta nem fordult elő (vagy legalábbis ritkán), hogy „ma inkább tovább alszom, és kihagyom”, és az sem, hogy „ááá, elég lesz most 6K is, inkább futok haza”, szóval köszi, Ági!
De mindemellett megmaradt a hétvégi nagy futásom egyedül, amit magamnak szántam, és a gondolataimnak, amikor nem kellett senkihez igazodni, volt, hogy reggel 9-kor, máskor délután 2-kor vágtam neki. Volt, hogy 11K-t mentem, máskor 18-at, csak rajtam állt! Ekkor jött Virág. Aki nélkül már el sem tudom képzelni, hogy hétvégén egyedül fussak, és aki nélkül eszembe sem jutna szombat délelőtt zuhogó esőben félmaratont futni, és akivel simán beállunk egy drogéria közepére nyújtani. Egy szó, mint száz, fele ennyit sem futnék nélküle, így dobtam a gondolataimat, mert egy partner ezerszer jobb motiváció, mint az a fránya fej-kiszellőztetés. Legalábbis nekem.
Mindenesetre a tudomány is alátámasztja ezt: Egy kutatás például azt állítja, hogy a kevésbé érezzük a fájdalmat, ha valaki mással edzünk, legyen szó bármilyen sportról!