Borítókép: NedyBali fut és 2018: Összegzés az idei futóévről

NedyBali fut és 2018: Összegzés az idei futóévről

Nedjalkov Balázs ultrafutó igazán izgalmas évet zárt, el is mesélte a legfontosabb eseményeket a 2018-as futóévéből.

A meglehetősen eredményes 2017-es évet januárban egy 100 mérföldes győzelemmel indítottad, majd az év végét a Kör teljesítésével koronáztad meg. A sikerek birtokában magabiztosan várhattad 2018-at. Pihentél a Kör után, vagy egyből elkezdted a szokásos téli alapozást?
A szilvesztert és a születésnapomat egy horvátországi pihenéssel ünnepeltük, ami annyira jól sikerült, hogy vőlegényként jöttem haza. Már a tengerparton megkezdtem az alapozást, de az alapozó időszak fénypontja ebben az évben is Lubics Szilvi futótábora volt. Már harmadszor jártam Szilvinél, és csak úgy, mint máskor most is az egész szezonra elegendő motivációval tértem haza.

Idén voltak már-már hagyományosnak nevezhető programok a versenynaptáradban, mint például a Primavera Trail Romániában, az UTH vagy a Pirin Ultra Bulgáriában. Azonban akadt bőven újdonság is. Három alkalommal álltál rajthoz Boszniában, de versenyeztél Szerbiában is. Szeretsz új helyeket felfedezni?
2018 az utazás és a felfedezés éve volt. El sem hiszem, hogy mennyi helyre sikerült eljutni! A hegyek mellett próbáltunk mindig egy kis városnézést is hozzárakni az utazásokhoz. Gyönyörű élmény volt a walesi edzőtábor, amit a 40. szülinapomra kaptam, de nem véletlen voltunk idén háromszor Boszniában, hiszen teljesen magával ragadott az ország sokszínűsége. Imádok új helyeket felfedezni, de szívesen visszatérek a szívemhez közelálló helyekre is, mint például Szentendrén az UTH, vagy a Fogarasi havasokban a 2x2 Race.

Ha csak egy versenyt emelhetnél ki az idei évből, amire a legbüszkébb vagy, melyik lenne az és miért?
Nehéz egyet kiemelni, de legyen. A Jahorina Ultra Trailen elért 2. helyre vagyok a legbüszkébb. Nagyon jól működött minden a versenyen, és hihetetlen élmény volt nemzetközi versenyen dobogón állni. Persze, az is sokat hozzátett, hogy meghívott bloggerként olyan ellátásban volt részünk, hogy második nászútként éltük meg ezt az utazást. Ezt a versenyt csak ajánlani tudom, nagyon jól szervezett, gyönyörű a táj és kedvesek szervezők.

A Jahorina Ultra Trail dobogóján.

Ez év elején döntöttél úgy, hogy változtatsz a szokásos felkészüléseden és tudatosabban edző irányítása mellett készülsz. A közel egyes közös munkátokat hogyan értékeled Jakus Bélával?
A márciusi Primavera Trailen jött az elhatározás, hogy elég az elfutott és elrontott versenyekből. 10 versenyből nyolcnál úgy értem be a célba, mint egy élő halott. Elsőre nagy kihívás volt elfogadni Béla utasításait, hiszen minden a pulzusról szólt, amivel eddig nem igazán foglalkoztam. Aztán idővel egyre jobban belerázódtam a közös munkába. Bélának köszönhetően nagyon sokat gyorsultam lefelé, és sokkal tudatosabban felépítve versenyzek. Tudom, hogy minden edzésnek célja van, még akkor is, ha néha csak 40 percre mehetek ki. Szerencsére sokkal többet kapok tőle, mint amit be kellett áldoznom érte.

Az étrendedet is gyökeresen megváltoztattad. Mennyire volt szerepe a sportnak a döntésed meghozatalában?
Az ember folyamatosan változik, így én is. Azt mondják, hogy ahogy idősebbek leszünk egyre jobban romlik a regenerációnk, így próbáltam olyan döntéseket hozni az életemben, amik ezt a folyamatot lassítják. 2017 májusa óta nem iszom alkoholt és elkezdtem csökkenteni az állati eredetű ételek fogyasztását. Aztán idén februárban Vajda Zoli ultrafutó hatására, teljesen átálltam a növényi alapú táplálkozásra, aminek azóta csak a pozitív hatásait érzem. Testsúlyom beállt az ideálisra, könnyebbnek és energikusabbnak érzem magam. Néha Béla sem hisz a szemének, hogy milyen gyorsan regenerálódok.

Köztudott rólad, hogy nagyon figyelsz a keresztedzésekre. A futás mellett több év kihagyás után idén újra bringára pattantál. Milyen érzés újra a nyeregben ülni? Milyen hatással van a bringázás a futásra?
Amikor a feleségem, Bea egy sérülés miatt nem futhatott, elkezdett bringázni, és én nem hagytam, hogy egyedül menjen. Ennek köszönhetően az evezés, a jóga, a pilates és a stability mellé bejött újra a bringa, de már csak országúton. Aztán ahogy Bea meggyógyult, a bringa megmaradt, mert rá kellett jönnöm, hogy az egyik legjobb keresztedzés, hiszem erősíti a keringést és a tüdőt, viszont nem terheli annyira az ízületeket, mint a futás.

Bea és Bali sokat bringáznak együtt.

Ha most egy évzáró gálán állnál, kiknek mondanál köszöntet 2018-ért?
Ez már az 5. év, hogy a Mecsek Maraton Team Se. színeiben versenyeztem és mellette nagy szerencsém van, hiszen 2017-ben és 2018-ban is képviselhettem a Dynafit márkát Magyarországon, mellette támogat a Rudy Project Hungary, a Garmin Hungary, a Compressport Hungary, a Petzl lámpák Magyarországi forgalmazója a Granit Design Kft. és nagy köszönet a Runnabe-nek is a segítségért. Végül, de nem utolsó sorban pedig hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan feleséget adott nekem, mint Bea, akire mindenben számíthatok.

Végül nézzük, mik a terveid a 2019-es évre?
Izgalmas évnek ígérkezik a 2019-es év, lesz pár változás és nagyjából már összeállt a versenynaptáram is, de még van egy pár kérdéses rész benne, ezért ezt inkább csak akkor osztanám meg amikor végleges.

Ha pedig kikapcsolódás, a SUP sem maradhat el!