Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,hajózás

„Megvan az elképzelésem a dolgokról, de ha valamilyen célt szolgál, tudok csapatjátékos lenni” – interjú Rakonczay Gábor extrém sportolóval

Rakonczay Gábor futó, ultrafutó, kétszeres Guinness-világrekorder óceáni evezős, az amerikai Év kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa, négyszeres óceánátkelő magyar hajós (forrás: www.rakonczay.com). Fiatal kora ellenére (37 éves) számos alkalommal szállt vízre, vitorláson és különböző evezős hajókon, hogy bravúros vállalásait teljesítse. Idén augusztusban Grönlandon töltött extrém túrázással közel egy hónapot, vasárnap pedig a Déli-sark meghódítására indult útnak.

A Déli-sark expedíció kapcsán szervezett fotózáson találkoztam Gáborral. A Dachstein gleccseren jártunk október elején. A hazafelé vezető úton beszélgettünk egy jót a hajózásról, a grönlandi expedícióról és persze futásról, ultrafutásról, meg arról, amikor ő szurkol, ő áll a pálya szélén a kislányával karöltve, miközben a felesége maratont fut.

Hogyan kerültél kapcsolatba a futással?

Beírattak általánosban egy sporttagozatos suliba, ahol napi átlag három tesi óra volt, amelyek közül az utolsón futni kellett. Átlagos képességű dolgokat értem el, aztán negyedikben átraktak egy normál suliba, talán matek tagozatra. A korábban megszerzett sport alaptudásommal hirtelen versenybe szállhattam a nyolcadikosokkal is negyedikesként. Ezzel kinyílt számomra egy új világ, azt gondoltam: „Hú ez milyen jó”. Ott találkoztam azzal a barátommal, akivel elkezdtük a tájfutást. Ezt követően kilenc évet lehúztam a KFKI-ban, majd egy másik egyesületben. Tájfutó-versenyekre jártam, Postás Kupát, Hungária Kupát nyertem, volt valami több napos kassai verseny, ahol nyertem, meg még csomó minden egyebet is. Nagyon jó ment, minden nap futottam 5 km-t, olvastam a térképet és azt gondoltam, az lesz a jövő, hogy én tájfutok.

Aztán 13 éves voltam, amikor a suliban tanultuk a Marathóni csatát. Akkor még úgy volt, hogy a katona, aki vitte Athénba a győzelem hírét, 42 km-t futott, majd összeesett és meghalt. Mi akkor 5-10 km-eket futottunk, és teljesen el voltunk képedve ezen a távon. Nem volt még tömegsport a futás, meg versenyek mindenfelé, minden távon. Ezután pár héttel, fogtam az egyik öcsémet, aki bringával mérte a távolságot, ott, Pestszentlőrincen kimértünk egy kört és a 13 éves szülinapom után egy nappal lefutottam a maratoni távot Pestlőrincen 4 óra 22 perc alatt. De például nem frissítettem, még vizet sem ittam közben…

Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,maraton,ultrafutás

Ez így eléggé vakmerő vállalkozás volt…

Amikor megtudta az edzőm és megtudták a szüleim, mindenki kiakadt, hogy megállok a növésben, meg ilyet nem lehet csinálni, meg nem vagyok normális. Szóval ez volt az első hosszabb futás részemről és utána alig vártam, hogy legálisan is futhassak egy maratont már 18 évesen.

Később a tájfutás abbamaradt, mert művészeti szakközépbe kerültem, ahol szombaton is volt oktatás, nem tudtam versenyekre járni, nem jöttek az eredmények, elveszett a motivációm. Viszont a hosszútávfutás, tehát a maraton iránti érdeklődés megmaradt. Néha-néha el is mentem maratonokra, de nem nagyon készültem rájuk. Klasszikusan az a futó voltam, aki verseny után egy hétig jajgatott, mert az edzetlenség miatt fájt mindenem verseny után napokig.

Hogyan kapcsolódott be az éltedbe a hajózás?

Az egyetemi évek alatt – talán másodikban – építészetet tanultam és szerettem volna építeni valami igazit. Addig maketteket gyártottunk, tervrajzokat készítettünk, és tudtam, hogy még sok évnek el kell telnie, mire tervezhetek egy igazi épületet, de azt sem én fogom megépíteni… Közben pedig volt egy gyerekkori álmom, hogy majd egyszer átkelek az óceánon, de mivel a szűkebb környezetemben senki nem hajózott, így semmit nem tudtam a hajózásról. Szóval ez valahol ott volt a horizonton, de nem volt realitása és egy darabig nem is nagyon közeledtem ehhez az álomhoz.

Aztán a Fertő-tó partjánál jártam a volt párommal, ott megláttam egy táblát, amelyen az állt, hogy vitorlás oktatás. Ott esett le, hogy "Hopp, ezt oktatják", tehát meg is lehet tanulni, három hónappal később már megvolt a belvízi vizsgám, aztán mentem a magyar tengeri 12 mérföldre, aztán a VHF-rádió kezelésre. Így elindult. Nagyon gyorsan történt az egész, minden energiát és időt a hajózásba toltam.

Egy vitorlás újságban olvastam egy cikket egy francia srácról, aki átkelt az Atlanti-óceánon. Addigra már láttam, hogy a vitorlázás baromi drága sport, de például az evezés nem, mert egyszerűbb konstrukcióról van szó, nincs vitorla, nincs motor, nem kell annyi műszer. Ebből következett a következő lépcsőfok (innen kapcsolódik vissza a történet az induló gondolatmenethez), a saját építésű hajó, ami ehhez az egészhez képest filléres dolog. Majd a volt páromat rábeszéltem, hogy menjünk, evezzük át az Atlanti-óceánt első magyar párosként.

Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,maraton,ultrafutás

Először nem vitorlás hajóval tetted meg ezt az utat?

Először evezés volt, később volt a vitorlázás. Amikor elkezdtük építeni a hajót, félbehagytuk a sulit, szponzorokat kerestünk, majd elkészült a hajó…

Hány éves voltál ekkor?

Azt hiszem, 24…a 25. születésnapom volt kint a víz közepén. Kivittük a hajót Cádizba, az óceánpartra, én akkor láttam az óceánt először, előtte soha. Elindultunk és áteveztük, amikor pedig visszajöttünk ebből a kalandból, csomó elismerést kaptunk: amerikai Év kalandja díj, Guinness kitüntetés, Magyar Formatervezési Díj…

A párom nagyjából vissza tudott illeszkedni a hétköznapokba. Nekem viszont annyira megtekerte az életemet ez az egész, hogy nem sikerült. Ugyanezzel a hajóval csináltam egy 9 napos rekordot, aztán volt egy óceáni evezős, akit elkezdtem felkészíteni, át is evezte az óceánt. Később építettem egy másik hajót, majd két évvel később jött a vitorlás óceáni evezés és másfél évig vitorlás hajón éltem.

Ezt követően jött a szóló kenuzás, ami 6 éve volt, 2012-ben. Utána még volt két szóló átvitorlázás, meg csomó egyéb hajózás. Tavaly is öt hónapot hajón töltöttem az Északi-tengeren.

Mikor kezdett érdekelni az ultrafutás?

A kenuzás után tartottam egy előadást egy iskolában, és ott találkoztam a Németh Zolival (bajai ultrafutó - a szerkesztő), náluk töltöttük az éjszakát, ahol hajnalig ment a sztorizás. Hajnali 4 körül előhozta az edzésnaplóját. Először láttam olyasmit, hogy valaki 50 km-t vagy 80 km-t fut edzés gyanánt. De például a Spartathlonról még szó sem esett. Ekkor jött be a fókuszba, hogy a futást is lehetne még hosszabban űzni. Lubics Szilvit már ismertem akkor, őt kezdtem kérdezgetni erről a témáról, meg például az Ultrabalatonról.

Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,maraton
A Korinthosz 160-as távján, augusztusban.

Akkoriban sok embertől megkaptam, hogy lassítsak, step-by-step, meg nyugodjak meg, ilyesmi távok előtt futni is kell. El is kezdtem eléggé komolyan edzeni. Edzőm ugyan nem volt, tehát saját kútfőből raktam össze a futásaimat. Az volt a kritérium, hogy ha 100 km megvan 11 órán belül, akkor gondolkodom ezen az egészen tovább. Kimentem a Margitszigetre és futottam 19 kört edzés gyanánt. Valamennyivel az UB előtt volt ez, 2016-ban. Megvolt a 100 km és még mozogni is tudtam, azt gondoltam: „Szuper, akkor jöhet az UB”. A Márkus Öcsi kísért (Márkus István „Öcsi”, szekszárdi ultrafutó, versenyszervező - a szerkesztő). Sikerült célba érni 29 óra 46 perc alatt. Egyébként hatalmas élmény volt, jóval nagyobb, mint amire számítottam. A következő UB pedig már jobban ment (2017-ben, 28.02-t ment - a szerkesztő). Mondjuk ezek előtt már futottam háromszor a 4 napos Balaton Szupermaratont, meg vagy 11-12 alkalommal a Piros 85-öt.

És idén mi volt a gond az UB-n?

Elrontottam, 164-nél abbahagytam és a következő hétvégén privát megcsináltam. Az volt a gond, hogy elkezdtem azon agyalni, hogy ne csak teljesítsem, hanem az időt is figyeljem. Nagyon komolyan készültem, erős voltam és eltökélt, de az északi parti szakaszon erősebben futottam, mint ami ésszerű lett volna, vagy amit elbírtam volna. Emésztési gondjaim lettek, ami teljesen lemerített, aztán 164-nél volt egy komolyabb rosszullétem, amiből 1 óra elteltével sem tudtam már felállni. De még két nappal a verseny után sem tudtam felállni egyedül.

Ez volt az első feladott versenyem. Meg lehetett volna magyarázni, elfogadni, hogy mi történt, de annyira rossz volt, annyira zavart, hogy muszáj volt visszamenni. A rákövetkező hétvégén visszamentem és privát körbefutottam. A feleségem frissített az északi parton, Keszthelytől pedig Csőre Ernő segített. Végül szintidőn belüli megcsináltam a kört.

A való életben is ilyen makacs vagy, vagy csak a sport területén?

Megvan az elképzelésem a dolgokról, igen… Ha valamilyen célt szolgál, akkor tudok csapatjátékos lenni, tudok valaki más után menni, de egyébként igen, makacs vagyok.

Augusztusban futottad a Korinthosz 160-at, ott hogyan érezted magad?

A gönlandi út előtt egy héttel volt. A csapatnak nem mondtam meg, mert benne volt egy csomó munka, pénz, aztán elmész egy ilyen versenyre, ahol lehet, hogy kinyírod a bokádat, akkor ugrott a Grönland átkelés. Persze a család is mondta, hogy ezt most nagyon nem kéne, meg minek, ha tudsz futni 200-at, akkor most minek 160-at egy héttel az átkelés előtt.

Márkus Öcsi kedvéért…

Igen, Márkus Öcsi kedvéért elmegy az ember 160 km-t futni. De úgy mentem, hogy rajt előtt 20 perccel értem oda és 20 perccel a célba érkezés után már jöttem is el, hogy minél kevesebb időt töltsek ezzel az egésszel. Egyébként baromi nagy élmény volt. Poén volt, hogy a gönlandi túrán féltávnál – amikor már gyalogoltunk 300 km-t – felmerült, hogy ki, mióta készül. A német srác 3 és fél éve készült erre az útra, az ausztrál 2 éve. Mindenki mondta, hogy az utolsó két hónapban már csak a konditerembe járt, meg húzta az autógumit az erdőszélen, de már nemigen ment emberek közé, nehogy elkapjon valamit… Aztán kérdeztek engem, én pedig mondtam, hogy egy hónapja találtam ki ezt az egészet és múlt héten még futottam 160 km-t. Ezek után én voltam a teljesen őrült kategória. Viszont én voltam az egyetlen, akinek nem volt tele a lába vízhólyagokkal. A sok gyaloglástól mindenkinek tele volt bokától lefelé.

Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,maraton

Mondanál pár infót erről a grönlandi útról?

29 napon át 650 km-t gyalogoltunk. 80 kg-os szánt húztunk magunk után és majdnem 2600 méterre mentünk fel.

Naponta hány km-t tettetek meg?

Azokon a részeken, ahol nagyon meredeken mentünk fel, a gleccserveszélyes szakaszokon, nagyon lassan haladtunk. A napi teljesítés 9 km volt, a leghosszabb táv pedig 38,5 km lett.

A futások érezhetően növelték az állóképességedet ezekhez a túrákhoz?

Szerintem igen, abszolút. Amikor kitaláltam a sarkvidéki kalandozást, beszéltem olyanokkal, akik jártak a Déli-sarkon. Megkérdezték, mit sportolok, mondtam, hogy egy ideje elkezdtem ultrafutni, azt mondták, nem is nagyon kell mást csinálni.

Erősítés?

Minimális erősítés persze van olykor, de ami kell egy ilyen Grönland-átkeléshez (és gyanítom, hogy a Déli-sark eléréséhez is), a monoton haladás alacsony pulzuson órákon, napokon, heteken át, ezt legjobban az ultrázás tudja modellezni.

Egy ilyen kihívás szerinted milyen arányban testi és milyen arányban mentális, lelki kihívás?

Nagyon kell hozzá a fizikum. A grönlandi csapatban az amerikai srác és én voltam a legerősebb. Mi bírtuk a legjobban, de még így is azt éreztem néha, hogy egyet még lépek, de többet már nem tudok. Persze aztán mész tovább, mert aznap még előtted van 15 km, de nagyon a határon mozogtunk. A 29 napból 3-at viharban töltöttünk a sátorban. De ez az egy hónap, amit kint töltöttünk, viszonylag jónak számít nemzetközi szinten is. Nyilván szembe fúj a szél elég sokat és eléggé erősen, van -20 fok, tehát nem annyira kellemes, túrázós az időjárás. De szerintem, akinek csak a fizikuma van meg hozzá, feladja a harmadik nap, mert kell a mentális erő ahhoz, hogy tovább tudjál menni.

Hányan voltatok a csapatban?

Heten voltunk összesen.

Volt, aki feladta?

Igen. Volt egy srác, aki három nappal a cél előtt rendelt magának 10 ezer dollárért egy helikoptert és hazament. Az első 10 napban szokás összetörni, meg az utolsó háromban. Nem tudja felfogni az ember, hogy mennyi van még hátra. Az első három és az utolsó három nap a legveszélyesebb, mert fel kell menni a gleccserre, ami nagyon technikás, nagyon lelassul a sebesség. Ez szétszedheti az ítélőképességet. Olyan ez, mint az UB-n, amikor az induló a vége előtt nem sokkal adja fel. Megtett 200 km-t, az utolsó 20-at pedig már nem tudja.

rakonczay gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,maraton

Szerinted jól modellezte a grönlandi utad a déli-sarkit?

Gyakorlatilag minden ugyanaz lesz, csak fele akkora a csapat, kétszer hidegebb lesz és kb. kétszer hosszabb, de egyébként igen.

Hogyan kell elképzelni azt a helyzetet, hogy két hónapon keresztül egy szánon élsz?

Még a hajózásnál jöttem rá, hogy ha az ember úgy akar egy óceánt áthajózni, hogy hetekig úton van, az elme, nem tud mit kezdeni ezzel az időtartammal. Az egész szétfolyik, nem tud mibe belekapaszkodni, végtelen lesz az idő. Könnyű mentálisan megborulni emiatt, aztán később fizikálisan is. Úgy kell kezelni, hogy "jó, akkor most egy hónapot kint töltök ezen a hajón, ezen a felületen, az óceánon, mégpedig azért, hogy minden nap előrébb vigyem a hajót és biztonságban tartsam". Ugyanez Grönlandon…minden nap sátorban élek, a mínusz 10 – mínusz 20 fokban, nyilván nem lehet fürödni, meg mosakodni, csomó dolog, ami otthon van, az most nincs. Napközben pedig az a feladatom, a munka része, hogy húzom a szánt és haladok. Ha ez a szemlélet megvan, akkor nem csúszol annyira szét a végtelennek tűnő időben és sokkal kedélyesebben, optimistábban lehet felfogni az egészet. Azt, hogy ez egy cselendzs, tehát időre megy, csak az első pár napban és a végén lehet érzékelni, a kettő között elvész ez a dolog. Csupán napi szakaszok vannak, haladjunk 25 km-t jó irányban, biztonságban, és akkor minden oké. Tehát mindig csak a következő lépésre koncentrálsz. Akárcsak az ultrafutásnál, elmegyek még a következő frissítőpontig, aztán a következőig, és így tovább, nem azzal terhelem magamat, hogy 113 km van még előttem, mert az emészthetetlen lenne.

A cégek felsővezetőinek tartott motivációs előadásaidon miről szoktál beszélni, miben segíted a munkájukat, milyen tanácsot adsz?

12 éve tartok ilyen témájú előadásokat. Kezdetben élménybeszámolók adták az alapot. Elmeséltem a cápát, a vihart, az egész kalandot. Aztán egyre többször felmerült, hogy jó, de olyan fiatalon, meg ennyi nehézség árán, meg annyian nem hitték, hogy ez megvalósítható. Egyáltalán, hogy egy magyar át tudja evezni az óceánt, sok embernél hihetetlen kategória volt, de amikor ezeket a kérdéseket elkezded normálisan megválaszolni, akkor abban van bizonyos szinten egyfajta motiváció arra, hogy a nehéz célok megvalósulása lehetséges, ha áldozatos, kitartó munkával, szorgalommal állsz oda. Vagy miért nagy célt tűzzél ki, miért ne kicsit. Számomra például sokkal egyszerűbb egy nagyobb célt elérni. Sokkal összeszedettebbé tesz, sokkal könnyebb elérni, még ha évekig tart, akkor is. De a nagy célt én is lebontom kisebb etapokra, amelyek szépen kirajzolják a horizonton lévő végső célt.

Idővel az élménybeszámolók átalakultak efféle üzenetekké az előadásaimban. Ettől függetlenül mai napig tartok élménybeszámolókat is, mert nagyon szeretem őket, meg a közönség is igényli, hisz megkeresésem van bőven. De van ezek mögött az élmények mögött többletüzenet, amelyet az előadás hallgatói át tudnak ültetni a saját életükbe. Nyilván nem fog 200 km-t futni, vagy óceánt átevezni, de a saját életén belül neki is van olyan kihívás, probléma, cél, amely számára a 200 km vagy az Atlanti-óceán.

rakonczay gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,maraton

Futásban van most olyan célod, amely bakancslistán szerepel?

Négy éve futok hosszabb távokat, ez még semmi ebben a körben. Illetve még tegyük hozzá, hogy ebben a 4 évben volt két óceán áthajózás, amikor 5 hónapig vitorláson laktam, amiről nem nagyon szálltam le. Ez nem segíti a folyamatosan felépített futó állóképesség megőrzését. A legutóbbi Északi-tengeres hajózás során a kikötőkben futottam, de nem volt ez minőségi edzés. Tehát ebben a négy évben elég sok törés volt. De szépen építem fel az állapotomat, és amikor szükség lesz arra, hogy még jobban meglegyen az edzések folyamatossága, akkor rá fogok szánni 3-5 évet komolyan és megnézem, hogy milyen mélységek vannak még ebben az egészben.

Nevesíthető, hogy miket tervezel?

A Spartathlon ott lóg a bakancslistán. Nekem most a sorsolásos idő meglenne. Viszont szeretnék idővel direkt időt futni valahol és azzal bekerülni, de nem most. Anno kísértem Márkus Öcsit, és annyira megfogott az egész, hogy nem akarok csak úgy odarongyolni. Szeretném megadni a módját a felkészülésnek és úgy odamenni. De van még más is, ami mozgatja a fantáziámat, inkább a többnapos kategória érdekel és aszfaltos versenyek.

Gyorsulni szeretnél?

Igen, például egy 3 órás maraton az abszolút cél valamikor. Nagyon sok maratont futottam, csak úgy edzés gyanánt is. Nálam simán előfordul, hogy lemegyek a Margitszigetre és futok egy maratont, még ha be sem volt tervezve…

Csak úgy kint maradsz 8 körre…

Egyébként igen. Meg olyan is volt tavaly, hogy spontán futottam egy 100-ast a szigeten. Már többször futottam 100 km-t ott. Van egy spártai százas, volt a legelső, meg a tavalyi. Hazajöttem az 5 hónapos hajózásról: „Végre, végre itthon vagyok”- gondoltam magamban. Kimentem a Margitszigetre este 8-kor, télen, és letoltam 100 km-t. Hajnalban úgy mentem haza, hogy megvolt a 100 km-em. Annyit csináltam, hogy közben felhívtam a feleségemet és kértem, hozzon ki vizet meg kaját, amit letett a hóba és minden körben frissítettem magam. Amikor végeztem, hazamentem. Úgyhogy én ilyen ösztönfutó vagyok.

Rakonczay Gábor,déli sark expedíció,ultrafutás,maraton
Forrás: www.rakonczay.com

Szerinted a feleséged számára könnyű férj vagy?

Nem, nagyon nem. Borzasztóan nem lehetek az. Az a típus vagyok, aki nagyon egzotikusnak tűnik, amikor meghallgatod a sztorit, hogy vihar volt, akkor „wow…tök izgi”, viszont, amikor közelebbről ismersz, és azt mondom, hogy menjünk bele a viharba, akkor már annyira nem. Ugyanezt érzékelem a családon, amíg a TV-ben láttak, vagy elolvasták a könyvemet, akkor „hűha”, aztán amikor fogtam az 1 éves kislányomat és családostul elmentünk az északi tengerre öt hónapra egy vitorlás hajóra, akkor már nem voltam annyira szimpatikus.

Ja hogy oda ők is veled mentek?

Igen, amikor egy éves volt a kislányom, azon a napon költöztünk ki.

A feleséged ebben mennyire volt partner?

Ő harcolta ki, hogy menjünk hajózni. Hollandiában vettük a hajót, így jött Hollandia, Belgium, Franciaország.

Voltak kritikus pillanatok?

Szerintem nem (nevet, a szerkesztő).

Nyilván gyerekkel nem úgy hajózol. Nem mész mindenen keresztül, hanem, ha tökéletes az időjárás, meg a gyereknek is tökéletes a hangulata, meg minden tökéletes, akkor az egyik kikötőből átmész a másikba. Volt, amikor ez pár kilométert jelentett, mondjuk volt három napos non-stop menetünk is. Az volt a leghosszabb.

Elégedetten jöttetek haza?

Igen, azért ez eléggé életre szóló élmény.

Kapcsolaterősítő?

A vitorlázásban benne van az, hogy igen, vállvetve küzdünk, de el is tudja rontani a kapcsolatot. Például szerintem nem egy párterápiás helyszín. Ha rossz egy kapcsolat, vitorláson ennyi idő alatt kinyírják egymást a felek. Tehát el is tudja rontani a kapcsolatot és javítani nem tudja. Lesznek olyan kalandok, amelyekre visszaemlékszel, hogy igen, amikor együtt behajóztunk vihar után a kikötőbe… Lesz ilyen, de erre nem lehet alapozni egy életet.

A feleségedet támogatod a sportos célok elérésében?

Igen, hétvégén például maratont fut, én vigyázok a gyerkőcre és kimegyünk szurkolni is.

Gábor jelenleg Chilében tartózkodik, ahonnan november 18-án, repülővel megy tovább az Antarktiszra. Az expedíció november 20-án indul. Itt lehet őt követni Facebookon, itt pedig Instagramon.