Szülinapi sérülés és egy feladott verseny

Még életemben nem adtam fel egy versenyt, semmilyet. Jó, volt olyan, hogy ha nem lett volna ott velem valaki, megtettem volna, de akkor is, nem volt ilyen. Múlt hétvégén mégis megtörtént.

Azt mindenképpen megjegyezném, hogy a Wizz Air félmaraton nem volt fontos, csak azért mentem, hogy megnézzem, mi a helyzet a teljesítményemmel. Ezen a versenyen a tavalyit leszámítva akkor voltam utoljára, amikor még Nike félmaraton volt, mert általában arra a hétvégére esik, amikor édesapám és az én születésnapomat ünnepeljük a családdal... Mindenesetre megvolt a nevezésem, ráadásul épp a 29. születésnapom pontos napjára esett. Itt volt a család is, előző nap közös feltöltő vacsi, laza séták, minden ami kell. Jó volt a hangulatom, és meglepő módon még izgultam is nagyon, de erőnk teljében indultunk neki a barátnőimmel:

Jól kezdtem, az Andrássy-n a fejemben énekeltem a „ma van a szülinapom-pom-pom”-ot, vigyorogtam, élveztem a napsütést, vártam, hogy átmenjünk a hídon. Ott összefutottam pár ismerőssel, elégedett voltam az időmmel is, de aztán 7km után, amikor előzni szerettem volna, nagyon rosszul ugrottam, és hirtelen fájdalmat éreztem. Sebaj, gondoltam, mindjárt elmúlik.

Elképzeltem, hogy még van a fordítóig is egy kicsi, aztán Szabihíd, Bálna, Bajcsy… most ez hogy lesz? Úgyhogy a Petőfi híd előtt kisétáltam oldalra, és egy kedves pártól kértem mobilt (olyan cuki voltak, hogy papírzsepit és vizet is adtak, mert persze bömböltem, szóval köszi), felhívtam a pasimat, aki nem sokkal később értem jött, felpolcoltuk a lábamat, majd haza, jött a jegelés, meg a telefonok. Hívtam az edzőmet, Nellit, aki szintén futott és már beért, hogy cserben hagytam, ugyanezt elsírtam Réka és Szilvi barátnőimnek is, hogy

Ezen nevettek, de nyugtattak, én meg tényleg azt gondoltam, hogy összedőlt a világ, és én vagyok a világ leggyengébb embere, milyen már feladni egy versenyt?? Milyen már??

Nelli elmagyarázta, hogy alapvetően úgy van értelme bármilyen sportot hobbiszinten űzni, ha az örömet okoz. Amíg nem válik teljesen kényszeressé. És igaza van! Nem is értem, mit hisztiztem, november 19-én maratont futok Valenciában, az fontos, oké. De ez nem is számított annyira, és amúgy is, mi a jobb: Ha féllábbal végigmegyek, és ezalatt olyan terhelést kap a sérülés, hogy utána 2 hónapig nem mozoghatok, vagy az, hogy hoztam egy döntést és kiálltam? Olyan jó tanácsokkal lát el mindig ez a lány!

Szóval bár a szülinapomon szerettem volna egy örömtelit és jót futni, nem sikerült, de továbbléptem. Egyébként a bokaszalagom húzodott csak meg kicsit és pár napos regenerálódás után újra futhatok, addig pedig jön az erősítés és a jóga! Talán jót is tesz egy kis szabadság...