Borítókép: „Nem mindig tartom a tempót a futótársaimmal, elmondom, miért"

„Nem mindig tartom a tempót a futótársaimmal, elmondom, miért"

Forrás: getty images
Christopher Michel, az amerikai Runner’s World egyik szerzője írja le, miért nem mindig az a célja, hogy a legtöbbet hozza ki a tempójából.

Egyik nap ebédszünetben elmentem futni pár baráttal és kollégával. Jó futók, jobbak nálam. Velük startoltam, de később lemaradtam. Megnyomhattam volna jobban is, de nem tettem, ők pedig kis idő múlva megálltak, hogy megvárjanak. Mindig ezt teszik, én pedig többször is mondtam már nekik, hogy semmi szükség erre, visszatalálok. Ettől függetlenül jófejek...de erre még visszatérek később.

Amikor elkezdtem futni, két célom volt: gyorsabbnak lenni és messzebbre jutni. Miután lefutottam egy félmaratont, elgondolkodtam, hogy a 42K-t is teljesítem. Amikor versenyre készültem, mindenáron rekordot szerettem volna dönteni. Idővel viszont megváltozott az elképzelésem a futást illetően.

Egyébként még mindig nem jöttem rá arra, hogy mondjam el a futótársaimnak, hogy nem mindig szeretném tartani a tempójukat. Szeretek velük sportolni, néha gyorsabb tempóban is, de alkalomadtán a lassú futással sincs problémám. Nem a jobb időeredmény a célom.

Akkor mégis mi? A kecsesség.

Akkor a legjobb, ha szárnyalok.

Ezek az élmények viszont elég ritkák. Általában véletlenül következnek be, amikor pedig elmúlnak, kételkedni kezdek abban, hogy újra sikerülhet elérnem őket. Ebben is hasonlítanak a rekordokhoz.

Viszont pont ezeknek a perceknek köszönhetem, hogy futok. Azért indulok el, hogy újra meg újra átéljem őket.

Persze, élvezetes a legtöbbet kihozni magamból és büszke is vagyok az eddigi eredményeimre, de nem veszem őket annyira komolyan. Azt már megtanultam, hogy ha túl keményen, vagy gyorsan futok, a sport kellemetlenné válik. És ha nem jön össze a rekord, hatalmasat csalódok magamban. Ez pedig pont a kecsesség ellentéte.

Térjünk vissza a történethez, amit feljebb kezdtem el: a mai napig nem tudom, mit gondoltak a barátaim, amikor lassan odafutottam melléjük. Miután csatlakoztam hozzájuk, lassan haladtam, de ismét megelőztek. Nekik muszáj volt tartaniuk a kitűzött tempót - lehet, náluk ez az elsődleges szempont.

Én viszont minden futásnál azt várom, hogy szárnyalhassak.

Neked is van egy motiváló történeted?

Ha te is szeretnél szárnyalni, próbáld ki a meditációt futás közben!