Borítókép: Életem első futótábora

Életem első futótábora

Forrás: getty images
Főszerkesztőnk, Máté elmondja, mire számíthattok a május végi Runner's World futótáborban.

Sosem voltam egy táborozós típus. Emlékszem, úgy tizenhárom lehettem, amikor egy bringás versenyen nyertem egy hetet ól inkluzív. Debrecenbe kellett mennem valami KRESZ-táborba, de csak arra emlékszem, hogy a félig szabadtéri zuhanyzónak olyan szaga volt, mint egy dögkútnak. Az úttörőtáborok és később a sítáborok is kimaradtak, így harminc felett jártam, amikor először próbáltam a síelést (pont úgy is megy).

Ez viszont más lesz. Május 24-én Tapolcára megyünk egy menő szállodába a Runner’s World első futótáborába. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, visszünk magunkkal Markocsán Sanyoszt, aki nem csak az edzéseken szakért, hanem úgy általában is. Egy viszonylag egyszerű programot követünk: futunk, pihenünk, illetve és ezeket variáljuk. Kemény meló, de valakinek ezt is meg kell csinálnia.

Vess meg érte, de pilanatnyilag az egészből csak annyit fogok fel, hogy egy menő wellness-részlegen fogok szaunázni, gőzölni, heverészni. Meg néha futni. És végre találkozom azokkal, akiknek – hozzám hasonlóan – sokat jelent a futás. Meg talán a Runner’s World is. Röviden: menő lesz, hiszen végre találkozunk, , kicsit futunk és szórakozunk pár napig. Jössz?