Az én Vivicittám

Innen a verseny neve: Vivicittá – éljen a város, szeresd a várost! 1986-tól több nagyváros mellett Budapest is csatlakozott a kezdeményezéshez, idén pedig már a 32. alkalommal rendezték meg a városvédő futást.

A városvédést persze sokféleképpen lehet értelmezni. Az, hogy Budapest gyönyörű és fantasztikus látnivalókban bővelkedik nem vitás. Mivel Budapest „futcáin”, már annyit futottam, hogy az egyébként is létszámcsúcsot döntő versenyen, helyet adtam inkább más futónak. Fotózni majdnem elmentem a rendezvényre, megragadva ezzel a hangulatot, illetve a város futópillanatait digitalizált időkapszulába rejteni, de sajátos értelmezésben inkább elmentem a saját városvédő futásomra, úgy hogy elkerülöm a várost.

Elmentem Klastrompusztára, amely egy parányi kis zsáktelepülés a Pilis nyugati szélénél. Rövid, átmozgató futást terveztem, így csak egy 2.5 dl-es soft kulacsos vizet tettem az övtáskámba, majd elkocogtam két közeli barlanghoz.

Elképzeltem, ahogy évezredekkel ezelőtt ezek a természeti képződmények jelentették az ember biztonságos lakhelyét, majd kisebb elidőzés után, útba ejtettem a Pilis egyik számomra legszebb sziklákkal kerített emelkedőjét.

Innen már szinte sík út vezetett a Pilis legmagasabb pontjához (756 m), a hajdanán honvédelmi célokat szolgáló létesítményhez, illetve a mellette épült kilátóhoz.

A kilátóból ezt láttam:

Szeretek ilyen pontokon megállni. Nincs rohanás, nincs verseny, egyszerűen csak pár percre megpihen a test, közben cikáznak a gondolatok a fejben, de olykor egyszerűen csak meredten bambulok a messzeségbe. Jó itt. Visszafelé útba ejtettem még egy sziklaszirtet, majd egy tempósabb ereszkedéssel visszaértem a kiindulási pontomhoz. Rövid nyújtás után a közeli Tölgyfa kocsmában megittam egy alkoholmentes ízesített frissítő sört, majd egy kávét levezetésként.

Én tegnap így védtem a várost. Magamtól. Ti hol futottatok vasárnap?