Borítókép: Nekem lámpást adott fejemre az Úr Pesten

Nekem lámpást adott fejemre az Úr Pesten

Forrás: getty images
Főszerkesztőnk, Máté most fejlámpás élményeiről mesél nektek.

Egyre kevesebb a ruha és egyre több a fény, ez a jó a tavaszi futásban. A biztonság kedvéért vittem magammal egy fejlámpát a legutóbbi esti körömre és jól is jött. Egyrészt nyugodtabb vagyok, mert az autósok messziről észrevesznek, másrészt az igazán sötét szakaszokon én veszem észre a krátereket, mielőtt elhagynám miattuk a bokámat. Továbbra is maradtam a repülésben használt megoldásoknál, azaz messziről még mindig úgy nézek ki, mint egy leszálláshoz készülődő Airbus. Szerintem kicsit el is vakítom a szembejövő autósokat, de a lényeg a biztonság.

Tegnap viszont egy másik felfedezést is tettem. A világítás nem csak az én életemet menti meg, sok nőt kímélek meg vele a szívrohamtól. Ha ugyanis előtűnik a sötétből egy rohanó, mély hangú, lihegő alak, akkor a többség nem egy futóra gondol először. Bár ballonkabát nincs rajtam, ez elsőre nem látszik és – minek szépítsem – a nők megijednek tőlem. Egy szatír viszont jellemzően nem világítja ki magát. Ebből sikerült levonnom a következtetést, hogy én tulajdonképpen a közjó érdekében futok kivilágítva.