Borítókép: Interjú az Iron Nunnal, vagyis a 86 éves futó apácával

Interjú az Iron Nunnal, vagyis a 86 éves futó apácával

Madonna Buder 47 évesen szeretett bele a futásba.

A katolikus nővéreket sokan keménynek tartják. Madonna Buder nővér még náluk is keményebb, ugyanis Iron Nunnak (Vasapácának) becézik. Több mint 375 tiratlont teljesített - ebből több mint 45 Ironmant. A Women’s Health készített vele rövid interjút:

47 évesen kezdtél el futni. Miért?

Egy pap, akivel Oregonban találkoztam, azt javasolta, hogy erősítsem meg a testem és a lelkem. 4 évvel később szerettem bele a triatlonokba, mert nagyon változatosak voltak. A versenyek segítenek új kapcsolatokat kialakítani és abban is, hogy tartozzak valahová: egy csoporthoz, akik egy célért küzdenek. És persze minél fittebb és egészségesebb maradok, annál tovább segíthetek másoknak.

Milyen az edzésterved?

Az edzéseim legnagyobb része funkcionális: a templomba futva futva érkezem, a börtönbe biciklivel, ahol a fogvatartottaknak olvasok fel a Bibliából. Valahova mindig be tudom szorítani az edzést. 33 év versenyzés után szerencse, hogy még tudok mozogni.

Meddig szeretnél versenyezni?

A legutóbbi versenyem tavaly szeptemberben volt. Azt meglátjuk, mit hoz a jövő. Napról napra tervezek, erre még a nagymamám tanított. Mindig azt mondta „a múlt meghalt és elmúlt, ne fordulj vissza. A jövő idővel jelenné válik. Amiért egyedül felelős vagy, az a jelen, a jövő majd elrendezi magát.”