16 ezer km, 70 óra utazás, 42.195m futásért

A címet olvasva joggal merülhet fel a kérdés, hogy megéri-e? Ha ehhez még hozzáteszem, hogy mindezt kevesebb, mint egy hét leforgása alatt, 8 óra időeltolódással, nyárból a télbe utazva, akkor már tényleg kicsit őrültnek kell lenni hozzá, hogy valaki ebben élvezetet találjon.

A címet olvasva joggal merülhet fel a kérdés, hogy megéri-e? Ha ehhez még hozzáteszem, hogy mindezt kevesebb, mint egy hét leforgása alatt, 8 óra időeltolódással, nyárból a télbe utazva, akkor már tényleg kicsit őrültnek kell lenni hozzá, hogy valaki ebben élvezetet találjon.

A történet úgy kezdődik, hogy az ember lánya fejébe veszi, szeretné magát kipróbálni az olimpiai kvalifikációs versenyben. Majd jön hozzá némi sérülés, ami miatt európai versenyen már nem áll módjában megmérettetni. Ha Európában nem lehet már futni, mert nyár van, akkor olyan helyre kell menni, ahol még tél, így nagy eséllyel rendeznek maratoni versenyeket, ahol hivatalos kvalifikálható időt lehet futni. Mivel messzebb nem nagyon találtam versenyt, jó bulinak tűnt Ausztráliába utazni egy – eredeti tervek szerint – 2 óra 40 perces futásért.

A Gold Coast Airport Marathon Ausztrália egyik legnagyobb és legnevesebb versenye, és nem mellesleg az IAAF által arany minősítéssel ellátott viadal. Hosszabb-rövidebb egyeztetés után a verseny szervezőitől elit indulási jogot kaptam, aminél többet, jelen képességű versenyző azt hiszem, remélni sem remélhet.

Az igencsak hosszú és több átszállást igénylő utazás után leírhatatlan élmény volt megérkezni a kenguruk földjére. A brisbane-i reptéren már várt a szervezők által biztosított transzfer, hogy elvigyen az egy órányira lévő Gold Coastra.

Kép

Névre szóló részletes itinert kaptam, mely pontosan leírja, mikor, hol kell lennem, milyen eligazítás lesz, milyen eseményeken kell megjelenni és mit hol találok. A nap fő eseménye a rajtszám átvétel, sajtótájékoztató, melyre szlovák szobatársammal, aki egyben keresztnév rokonom is, együtt érkeztünk. A szálloda egyik külön termében került erre sor, sajtósokkal és a többi elit atlétával együtt. Annyi neves atléta jelent meg, hogy komolyan megfordult a fejemben, „Kata Salgótarjánból” vajon mit keres itt?! A rajtszámok átvételére és az elit futók közül is kiemelt, győzelemre esélyekkel történő interjúkra ünnepélyes keretek között került sor. De még ennél is jobb, volt a hivatalos részt követő beszélgetések, hiszen mindenki szerette volna felmérni a terepet, feltérképezni az ellenfeleket, akik a vasárnapi rajtig még akár cimborák is lehetnek. Itt került sor arra is, hogy két magyar futólány az otthontól távol találkozzon és ugyanazon célért, a kvótáért küzdjön. Merényi Timi is hasonló motivációtól vezérelve érkezett Ausztráliába, igaz, ha már ott volt egy hosszabb nyaralással is összekötötte… Egy ilyen alkalom lehetőséget teremt arra is, hogy olyan futókkal kerülj szemtől szembe, akiket előtte csak az újság hasábjain láthattál. És ha már látod, közös fotót is készítesz vele… Így lett közös képem Yuki Kawauchival. A 29 éves japán fiatalember ellent mondva minden szakirodalomnak, tanulmánynak, nagyjából havonta fut egy maratont. De nem csak lefutja, hanem igencsak jó időkkel ér célba, nem ritkán dobogós helyen. Vagy akár a későbbi győztessel, Kenneth Mungara-val, akiről olyan érdekességek derültek ki, mint hogy 15 gyermek édesapja, és igencsak későn kezdett el komolyabban foglalkozni a futással a most 41 éves kenyai.

Kép

A szombati napon ismét sok feladat várt ránk, masszíroztatás, frissítők elkészítése, technikai értekezlet és végül a pihenés. A futókból álló kis csapat átalakult kézműves szakkörré, mindenki azon igyekezett, hogy az egyforma frissítő flakonokat egyedi díszítéssel lássa el, elősegítve azok könnyebb megtalálását a frissítő asztalokon. A technikai értekezleten teljes részletességgel felkészítettek minket arra, mi várható ránk másnap, majdnem hogy le nem futották helyettünk a versenyt… Így utólag azt gondolom, lehet, hogy jó lett volna. Megismerkedtünk a „nyulakkal”, megtudtuk mikor és hogyan tudunk eljutni a rajthoz és a nekünk kijelölt bemelegítő zónához, hol fogjuk találni a frissítőinket és mit viselhetünk magunkon a verseny alatt. Majd másfél órán keresztül hallgattuk az információkat, de legalább afelől nyugodtak lehettünk, hogy a szervezésen nem fog múlni semmi, nekünk „csak” annyi a dolgunk, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet a pályán.

Az időeltolódás, az verseny miatti izgalom és a korai rajt miatt 1-2 órás alvás után 3.30- ébresztett az óra, a rajt 7.20-kor volt. Ez a korai időpont nem annyira megszokott európai futó számára, viszont az Egyesült Államokban és Ausztráliában teljesen általános, pár órával később meg is értettem miért. Bár itt tél közepét írtunk, mégis ahogy a nap felkelt a hőmérséklet máris 20 fok körülire emelkedett.

Az elit futók számára a rajtnál lévő Aquatic Centert jelölték ki bemelegítési zónaként. Itt tudtunk még kicsit relaxálni verseny előtt, öltözködni, kenni, tapaszokat felragasztani, szóval minden verseny előtti szokásos „protokolt” végrehajtani. Hihetetlen élmény volt a medencék körül körözni a világ minden tájáról érkezett futókkal, akik kisebb-nagyobb csoportokban végezték a bemelegítő futásokat. Közben a rajtban már zajlottak az események, hiszen 6.00-kor rajtolt a félmaraton mezőnye, ahol szintén neves atléták küzdöttek a győzelemért.

Rajt előtt 20 perccel szólítottak minket, hogy ideje átmenni egy másik elzárt területre, közvetlenül a rajtvonal közelébe. Általam csak állatsimogatónak hívott területen volt még lehetőség arra, hogy az utolsó (értsd: amit nem szeretnél magadon cipelni 42 km-en keresztül) ruhadaraboktól is megváljunk. A kerekes székesek rajtját követően nyitották meg számunkra a rajt területet, így tényleg az utolsó pillanatban álltunk csak be a starthoz. A himnusz eléneklését követően izgatottan vártuk a szpíker lelkesítő szavait, amihez mi, Timivel hozzászoktunk Magyarországon, viszont itt ez a körítés elmaradt. Mondhatni derült égből villámcsapásként ért minket a startpisztoly hangja. A szokásos rajt utáni tülekedésben, megfelelő pozíció megtalálásban szerintem semmi különbség nincs, világszerte ugyanúgy történik. Gyorsan megtaláltuk az iramfutónkat, aki köré, mögé be is rendeződtünk négyen- öten.

Kép

A pálya vonalvezetése egyszerű, mégis talán ezáltal volt csodálatos. Futó mit kívánhatna: legyen a pálya sík és nem túl sok éles kanyarral tűzdelt. Mi mindkettőt megkaptuk, grátiszként még egy felejthetetlen panorámát a tengerre, mindezt 42 km hosszan. A pálya szélén szurkolók hada, akik a rajtszámra írt keresztnévnek köszönhetően a nevemen szólítva bíztattak.

A frissítők természetesen mérnöki pontossággal ott és úgy voltak, ahogy az a tájékoztatón elhangzott, tényleg szinte svédasztalos kiszolgálást kaptunk. A verseny első része gyorsan eltelt, ahogy ez szokott lenni, hiszen a neheze általában majd csak 30-35 km környékén jelentkezik. Normál esetben, de ez kicsit sem volt hasonló a megszokotthoz, így már féltáv környékén komoly izomzati és gyomor gondokkal kellett szembenéznem. De a táj gyönyörű, a versenyszervezés professzionális, a közönség motiváló, mi baj lehet?! Na, ezeket a bajokat inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy számomra teljesen új értelmet nyert a verseny alatti szenvedés fogalma…

A közönség és a verseny szervezői mindent megtettek azért, hogy valahogy célba kerüljek és lehetőleg két lábon. A futók, a nézők mindenhol bíztattak, dicsértek és motiváltak. Kaptam bicajos kísérőt is, egy orvos személyében, akit nem tudtam meggyőzni arról, hogy minden ok, menjen, keressen magának más alanyt. Ezúton is köszönöm neki, hogy 5-6 kilométeren keresztül kísért, mert így legalább próbáltam valami sebességet magamra erőltetni, hogy szegénynek legalább némileg tekernie kelljen a bringán. Bringás kísérőmet az úgynevezett motivációs csapat tagjai váltották fel. Ilyennel még nem találkoztam ez eddig lefutott 16 maraton alatt, de szerintem át kellene vennünk ezt a szokást. A táv vége felé a pálya különböző pontjain lila mellényben sportért lelkesedő fiatalok buzdították a futókat, de nem érték be ennyivel, futottak is mellettük. Majdnem olyan volt, mintha ők váltó versenyben indultak volna. Az egyes csapatok a kijelölt terület széléhez érve átadták a futót a következő motivációs csapat megfelelő emberének. Azon túl, hogy futottak melletted, kezedbe adták a vizet, izotóniás italt, kólát, éppen amit kértél, de szavakkal is segítettek. Ezeken a szakaszokon mindenki Usain Boltnak érezhette magát. Nem volt akkor ott senki más, aki jobb teljesítményt tudott volna, jobban mozgott volna, szebb lett volna, legalábbis a motivációs csapat tagjai szerint. És úgy tűnt, működik a dolog, mert az utolsó két kilométerre megtáltosodtak a lábaim. Az utolsó 200-250 m pedig már diadalünnep volt, függetlenül attól mennyi idő kellett a táv teljesítéséhez. Ha a célba érkezést követően a futó kissé bizonytalan lábakon áll, biztos lehet benne, hogy minimum 2 segítő ott terem és eltámogatja a frissítő területre. Mivel majd’ minden maraton után van szerencsém hosszabb-rövidebb időt az orvosi sátorban tölteni, így most sem szerettem volna kihagyni ezt az élményt. Ahogy a verseny szervezése és lebonyolítása profi módon történt, úgy az orvosi segítségnyújtás is. Az orvosok, medikák nagyon kedvesen és szakszerűen látják el az oda betérőket, látható, érezhető, hogy nem először találkoznak futókkal és a verseny után jelentkező problémákkal. Egy gyors tuning után már semmi nem tarthatott vissza, hogy átvegyem a befutó érmet. Van már néhány a tarsolyban, de valahogy ez csillog most a legfényesebben, pedig itt értem el az eddigi legrosszabb eredményt (3.33.22 lett Kati ideje, a legjobbja 2.46.38, a szerk.). De talán pont amiatt, mert ezért kellett a leginkább megküzdeni.

Elit versenyzőként kicsit más ellátásban volt részem, de ahogy láttam, ezen az eseményen mindenki elit futói státuszban volt. A szervezők, önkéntesek, média számára voltak az elit futók és voltunk mi, „elitebb” futók. Olyan élményben volt részem ez alatt a röpke 4 nap alatt, amire életem végéig emlékezni fogok. És bár az olimpiai kvóta megszerzése nem jött össze, de az itt szerzett tapasztalat, barátok örökre a szívembe zárva maradnak.

Kép

Szöveg és képek: Garami Katalin

4 tipp - erre figyelj, ha esőben futsz

Ha a természet megtréfál és a versenyed napján hatalmas esővel köszönt, fogadd meg a következő tanácsokat.

Tízperces gyalogló edzésterv, amit ebédidőben is elvégezhetsz

Van olyan, hogy nincs kedved normálisan edzeni, pedig nagyon szükséged lenne a mozgásra. Vagy éppen most lábadozol egy sérülésből, és csak szoktatnod kell a testedet ahhoz, hogy újra elkezdesz sportolni. Bármelyik is igaz rád, az alábbi tízperces edzésterv neked szól!

Játssz a társaddal futás közben!

Amerikában van egy játék, „Would you rather” a neve, melynek lényege, hogy a kérdésben feltett két opció közül kell kiválasztani azt, amelyik szimpatikusabb.

Az ünnepek alatt fuss kevesebbet, figyelj a családra jobban!

Mindjárt itt a karácsony. Az ősz elrepült és már talán kezdetét is vette a nagy hajtás.

Tíz furcsa tény a futókról

Különös fajta a futó, az biztos. Sebtapaszt teszünk a mellbimbónkra, nyíltan beszélünk arról, sikerült-e már aznap wc-re mennünk, és önszántunkból kimegyünk a hőségbe vagy a fagyba, hogy fussunk egy csomó kilométert.

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő 35%-os kedvezménnyel! Most 4 lapszám 3580 Ft helyett csak 2380 Ft-ért lehet a tiéd!

Csak 2380 Ft