Futószalagon
Sokan azt mondják, azért futnak, hogy megismerjék önmagukat és a határaikat. Ha már ismered önmagad, akkor egyszer mindenképp fuss az Ultrabalatonon, hogy jobban megismerd a barátaidat is.
Egyszer régen, réges-régen egy cég tulajdonosa bemutatta az üzemét. Autóipari beszállító volt, műszerfalakat szállítottak egy neves márkának. Az egyes alkatrészek a hosszú soron a termelési folyamat részei voltak. A futószalag elején a nagy semmi, aztán a lassú haladású gyártósoron folyamatosan csatlakoztak rá a különböző elemek, míg végül a rész egésszé vált.
Valahogy ez a kép ugrott be az Ultrabalatonról. A rész az egyén, az egész a csapat, 2-3-4 műszaknyi idő szükséges a mű, azaz az összekovácsolódott csapat elkészültéhez. Míg egy futó fut, a csapat többi tagja logisztikázik. A 7,5 km-nyi hosszúságú autó konvoj egyikében ül, majd parkol, vár, frissít, szellőzteti a ruháját, tárolja a többiek cuccait, megint vár, tova indul, araszol és így tovább.
A mezőny nagyságát mutatja, hogy több mint 9 órán keresztül indultak a futók az Ultrabalatonon. Amikor délután 3 órakor az utolsó csapat elindult, az első csapat már a táv felét le is futotta. Ha az összes induló futó 26 méterenként megállna az útvonalon egyetlen hatalmas láncot alkotva, nagyjából egy fél literes izo-s palackot körbe tudnának dobálni a Balaton körül.
Az egyéni futók esete persze teljesen más. A Balaton körbefutása egyedül olyan teljesítmény és olyan erőpróba – főként a test és lélek egymással összhangban lévő, majd egymás elleni küzdelme – amelyről a hozzám hasonló futóknak valószínű fogalmuk sincs. Maximális respekt, aki egyáltalán ilyen megpróbáltatásra adja a fejét.
Az igazi kihívás talán nem is a 220 km-es táv teljesítése, hanem inkább a km-ek és idő múlásával bekövetkező mentális és fizikai leépülés elviselése. Kezdetben a váltópontokon szól a zene, fiesztahangulat van, hangos a szurkolói biztatás, aztán a táv és az idő előrehaladtával a váltók esetében tompul a buli feeling, a lábakra felkerül a kompressziós szár, csillapul a jókedv és a futók járása nehezebbé válik. Az éjszaka az igazán kritikus. Futni kell a csapatért. Mennyivel jobb lenne húzni a lóbőrt, de menni kell, mentális-fejlámpás próbatétel a javából. Aztán a napfelkelte meghozza az új reményt. Eltűnnek a fejlámpák. Közeleg a cél, minden futólépés közelebb visz a megváltó pihenés lehetőségéhez. A tempó már nem olyan, mint az elején volt. Lassul mindenki és minden, az idő is.
Szürreális látvány a befutó egyenesre ráforduló balos oldalán a szpíkersátor, amit 10-15 perces sorban állással lehet megközelíteni a 220 km futás után. Talán a világ egyetlen futóversenye, ahol ilyen nehéz megközelíteni a célkaput. Valójában itt már nincs hajrá, hiszen a közösségi futó buli ezen a 100 méteren formálja át vizuálisan is az egyéni szakaszfutásokat csapategységgé. Valaki még futóruhában van, van, aki már utcaiban, vagy éppen papucsban, sörrel és kamerával a kézben. A csapatbefutóról a csapatfotó a bizonyíték. Teljes értékű taggá, sőt – véleményem szerint a legkeményebb – pótolhatatlan elemmé válik a bringás kísérő is, mert így teljes a csapat, a kör, így teljes a nap.
Ebben a szellemben várunk még egy évet a következő indulásig. Fáradtan, ám büszkén mesélünk erről olyanoknak is, akik még nem futnak, de egyszer talán ott akarnak lenni.
Hatalmas közösségi futó buli, amely valójában inkább ürügy arra, hogy a barátokkal együtt töltsünk egy szűk napot. Talán minden futónak ki kell ezt egyszer próbálni (futás nélkül is).
Összességében valahogy úgy vagyok ezzel is, mint annak idején a Párizs Maratonnal. Ki kell próbálni valami nagyot, hogy aztán tudjam értékelni a kicsit.
Apropó szeptemberben Balaton Trail váltó. Kevesebb autó, kisebb tömeg, több természet, távolabb a civilizáció.
Sürgősségi Vérszállítás egyik tagja (7 fős csapat)
Rajtidő: 14:45
Célidő: 7:28
Versenyidő: 16:43
Helyezés: 15. hely
További eredmények itt.