Téged mi motivál?

4 éve egy edzőtáborban leült mellém egy sportoló és megkérdezte, mik az eredményeim. Akkor már 2 Olimpián jártam, készültem Londonra. Megkérdezte, mi motivál, hiszen vannak nagyon jó időeredményeim, voltam a nagy versenyen, 12 éve már a profi világban éltem.

4 éve egy edzőtáborban leült mellém egy sportoló és megkérdezte, mik az eredményeim. Akkor már 2 Olimpián jártam, készültem Londonra. Megkérdezte, mi motivál, hiszen vannak nagyon jó időeredményeim, voltam a nagy versenyen, 12 éve már a profi világban éltem.



Akkor még nem tudtam, hogy Londonban nem leszek ott. Válaszolni sem tudtam a kérdésére, mert azaz igazság, hogy akkoriban fogalmam sem volt már, miért is csinálom. Tettem amit tennem kellett.
Aztán megtörtént a “kudarc”, (kudarc=Kriszti nem volt Londonban) ami számomra egy új élet kezdetét jelentette.
Elmentem Rómába, ért sok spirituális és mindenféle megvilágosodás és szép lassan visszataláltam a futáshoz. Csend kellett. Egy időre. És idő kellett, hogy a csendet el tudjam viselni. Mert a csendben hallottam meg azt, ki vagyok én és mi köt ilyen szorosan ehhez a sportághoz.

Kép


4 évvel később, nem is oly rég, feltették a kérdést újra, mi motivál még. Nem tudtam, mit mondjak, mert már nem olyasmi, amit könnyű szavakba önteni. Nem csupán anyagi dologok, érmek, egyénik, amik részei egy élsportoló életének. Illetve ezek is részei.
Talán a kérdést tenném fel máshogyan magamnak.

Kép



Miért futsz még mindig?
Azért futok, mert szeretem. Mert újra képes vagyok kisgyerek módjára örülni egy tavaszi záporban való futásnak vagy élvezni, ahogy elmehetek csak úgy futni a határba. Ezt kerestem 4 éve annyira. Visszatalálni önmagamhoz. Szabadnak lenni. Ezekért nem adtam fel 2012 után és ezek azok a pillanatok, amik tovább és tovább löknek.
Téged mi motivál?

Ezért szeretem a téli futásokat

Bár sok nehézség van, hiszen rengeteg cuccot kell felvenni, csúszós a talaj, és konkrétan megfagy az arcom, mégis imádok télen futni, ezek miatt:

Csodaszerként emlegetett SMR henger

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő új funkcionális eszköz az SMR henger (self-myofascial release- izompólya önmasszázs). Élsportolók esküsznek rá, henger nélkül nem mennek egy edzésre/versenyre sem. Ha nekik bevált, neked is érdemes beépíteni az edzéseid mellé. Amellett, hogy regenerációt gyorsíthatsz, számos sérülés megelőzésében segíthet.

Ha a futáshoz jól jön egy új dal

Új videoklipjével azokat a futókat jó eséllyel megnyeri a Manoya, akik szívesen hallgatnak zenét futás közben. A kellemes ütemű nóta egy könnyű futás klassz kísérője lehet.

Az életmódváltás 5 érzelmi fázisa

A fogyúkúra nem vicc. Mindig rengeteg változással, lemondással jár és mindenkire másképp hat. Ha életmódváltásba kezdesz, az is biztos, hogy kissé érzékenyebb leszel a megszokottnál.

Miért van szükség keresztedzésre?

Ha kitűzött céljaid között az is szerepel, hogy gyorsabb legyél, más sportok is segíthetnek abban, hogy ezt elérd.

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő 35%-os kedvezménnyel! Most 4 lapszám 3580 Ft helyett csak 2380 Ft-ért lehet a tiéd!

Csak 2380 Ft